Nissan Juke

Három éve, azaz 2007-ben a két generációt is megélt, tisztességes iparos, de lehető legkevésbé vérpezsdítő Almerát újszerű, terepjárós, egyterűs alsó-közepessel pótolta a Nissan. Az opcióként valódi összkerék-hajtásúként is elérhető Qashqai nagyon jó dobásnak bizonyult, a jó megjelenésű ötajtós gazdag ellátmányával és 5 millió forint alatti bázisárával sokakat elcsábított, hazai eladásaival szegmense élmezőnyébe tört. A sikeres recept után a Nissan újabb, még kisebb, méreteivel a kisautók és az alsó-középkategória között elhelyezkedő, meghökkentő formájú városi ragadozóval lépett színre. A Qashqainál nem egész 20 cm-rel rövidebb, de valójában kisautó, konkrétan az alapú Juke ötajtós formájával a lehető legextravagánsabb. Hajtáslánca opcióként összkerékhajtású, motorjai között 190 lóerős turbós benzines izomgép és 5,1 l/100 km vegyes fogyasztású dízel is szerepel. De vajon eladható egy kisautós belterű, kívülről mégsem kellően kompakt modell 4 190 000 forintos alapárral? Leginkább ezen tanakodtam, miközben a második, Acenta felszerelésszintű, extráival együtt 4 970 000 forintos, alapmotoros Juke-ot vezettem. A Juke külsejére aligha lehet mást mondani, mint, hogy meghökkentő. Arra kiváló, hogy mindenki figyelmét megragadja. A ködfényszóróival együtt három lámpasoros orr mindenképp megragadja a szemet, de olyannyira egyedi, hogy igazán jót vagy igazán rosszat senki sem tud rá mondani. A forma és a megjelenés alapján még az sem dönthető el, hogy a Juke egy olcsó, de mókás formájú vagy egy nagyon drága, nagyon egyedi autó-e. Látszik, hogy a külsőn sokan, sokat és jó ötletekkel dolgoztak. A sok lámpás orrhoz például nagyon passzolóak a lökhárító aljába vágott kerek légbeömlők, frappáns a gépháztetőből kiemelkedő helyzet- és irányjelző lámpa, melynek köszönhetően biztosra vehető, hogy a leghóbortosabb sofőr sem fogja soha bekapcsolva felejteni a helyzet- vagy az irányjelzőt, a sárga villogás ugyanis az utastérből is jól látható. Vagányok az oldallemezek vaskos domborításai, a küszöbök és a lökhárítók alján végigfutó fekete betétek és a hátrafelé erősen lejtő tetőív. Sportkocsisan emelkedik hátrafele az övvonal, a tetőoszlopba épített hátsó ajtókilincs már-már kupés megjelenést ad. Döntött L-alakú hátsó lámpájával, sablonos, meredek farával is kellően egyedi a Juke. Temérdek formai elemével kétségtelenül egyedi, de tömény a külső és véleményem szerint a külvilágnak mutogatott forma önmagában nem ér sok pluszpontot, szinte csak arra jó, hogy kíváncsiságot keltsen. A beltérben is érezhető a tervezők kreativitása, a megoldások azonban a vagány karosszériaformához mérten lanyhatagok. Ilyen extravagáns karosszériában és 4 millió forint feletti vételárnál rangon alulinak tartom, hogy a műszerfal és az ajtóborítások egésze kemény műanyag. Utóbbiakon a piros könyöklők és a krómozott kilincsek az olcsó hatású szürke plasztikkal egyáltalán nincsenek összhangban, de a matt fekete kokpitre tett fényes középkonzol és az élénkpiros kardánboksz is stíluszavaros számomra. Az ülések közötti tároló-rendszer egyébként öncélúan bumfordi, a comboknál érezhetően szűkíti a lábaknak jutó helyet, lekerekített első részével a térdeknél szerencsére alig türemkedik. Részletek utalnak ugyan a külsőhöz hasonló sportosságra, például a műszerek az indítókulcs elfordításakor végállásukba libbennek, de belülről inkább egy olcsó nagy kisautóban vagy kis alsó-közepesben éreztem magamat. Elöl nem rossz, de nem is nagyvonalú a Juke helykínálata, a tér a kisautókhoz mérten nagyvonalú, hátul azonban már egyértelműen kisautós a tér. A középső ülőhely a vaskos (akár kardántengelynek is helyet adó) középső padlódudor és a túlzottan hátra nyúló tároló-doboz miatt kifejezetten mostoha, de a 180 cm-es magasságomhoz állított első ülés mögött már a szélső helyekre is csak cipőkanállal fértem be, a bejutásban a szűken nyíló ajtó sem segít. A külső dimenziókhoz mérten a csomagtér 251 literes alapmérete sem gigászi, de a raktérpadló alatt óriási padlórekesz utazik. Ügyes megoldás, hogy a kivehető padlólap a hátsó üléstámla tövébe állítható, így zavartalanul lehet a „gyomorba” pakolni. A 60/40 arányban ledönthető hátsó üléstámlák a raktér síkjába fekszenek, az egymozdulatos üléshajtás nem akkora kunszt, mint a csomagtér-ajtóval emelkedő kalaptartó. Utóbbi valóban elismerésre méltó, ügyes megoldás, igaz, hátránya is van, kalap tartására csak lecsukott állapotában használható. Miként kívül, úgy belül is erősen kérdőjelezhető az egyedi megoldások értelme. Az olcsó beltéri műanyagokhoz mérten az Acenta szintnél 110 000 forintért mért automata légkondicionáló és üzemmód-választó középkonzoli, színes képernyős kezelőpultja maga az űrkorszak. Feltehető azonban a kérdés: van-e értelme gyorsulási erőmérőnek, fogyasztási grafikonoknak egy 1,6-os, alapmotoros autóban? Nekem ez értelmetlen játéknak tűnt, ahogyan az üzemmód-választó és a klíma-gombok egybevonása is. Az elv egyszerű: a kijelző feletti Climate, illetve D-Mode gombokkal vezérelhető, hogy a kijelző melletti billentyűkön milyen feliratok/piktogramok jelenjenek meg. Mókás rendszer, a tesztautóba először beülve sokáig kerestem a szellőzés irányítását, ugyanis a jelölések a másik üzemmódot választva teljesen eltűnnek. Az üzemmód-választó érezhető hatással van a kormány elektromos szervójára és a gázpedál érzékenységére is, utóbbi a Sportban harapós, Normalban elviselhető, Ecoban pedig, a fogyasztás mérsékléséért nagyon lassú.   A kívülről óriási egyéniség, belülről egyszerre átlagos és különcködő – összességében leginkább útkereső Juke vezethetőségével inkább plusz, mint rossz pontokat szerez. Rezzenéstelen és csendes alapjáratával, alacsony fordulatról jövő erejével barátságos az 1,6 literes, változó szelepvezérlésű, közvetlen befecskendezésű, a világon elsőként hengerenkénti két injektoros benzines. A dinamikai kapcsolót Sportba téve gázreakciója is egészen élénk. Az elindulásokhoz alig kell forgatni, 1500/perctől jól gyorsít, középtartományától kicsit élénkebben, 6000/percig egyenletesen erősödve húz, ott 117 lóerőt ad le. A különleges 1,6-os benzines csekély fogyasztást mutat, a gyári 6,3 l/100 km-es vegyes fogyasztást a téli teszt átlaga sok rövid, városi szakasszal 1 literrel múlta felül. Ez kedvező érték, de váltóból jobbat is kaphatott volna az alapgép. Az 5 fokozatú manuális karja átlagos úton, de picit ércesen, apró akadó-pontokkal jár. Áttételezése szűk, végáttétele rövid, akár városi tempónál is kapcsolható ötödikében az autópályás 130 km/óra 4000/perccel futható. Motor- és futómű-zaj már 100 km/órás tempónál hallható, előbbi a sebesség fokozásával érezhetően erősödik. A Juke igazi terepe (ezzel a motorral) egyértelműen a város, ott jól gyorsul, az átlagosnál picit magasabb építéséből adódóan előre jó a kilátás és a végállásai között 2,75 fordulatos kormányművel az irányíthatóság is közvetlen, a futómű még a 215/55 R17-es abroncsokkal is meglehetősen jól kezeli az úthibákat, mégis élvezetesen stabil. Noha a 4,2 méteres meredek-hátúról azt hihetnénk, hogy szűk helyen is jól manőverezhető, a Juke-kal tolatóradar nélkül kínszenvedés a parkolás. Sem háta, sem bátran domborított oldala nem kellően érezhető. Miként a Juke sok kezelőszerve, úgy kiterjedése is megszokást igénylő.

KOVÁCS Lili

Ajánlom

Tetszik

+1

Szabálysértés bejelentése