Két Kakas Húsbolt - vélemény

Átlag: 5 (2 szavazat)

Kategória: Weboldalak

Közzétéve 2021 június, 15 - 14:14

WOW!

Mostanában nem volt célszerű családostól kimozdulni itthonról, így általában a férjem intézte a bevásárlást. Sajnos húsügyben általában nem járt sikerrel. Volt olyan hónap, amikor négy különböző boltban nem kapott húst, és amikor én is kijutottam ugyanezt tapasztaltam. A facebook dobta fel a Két Kakas Húsbolt hirdetését és mivel nagyon jók voltak a kommentek kipróbáltuk.

A legnagyobb meglepetésemre nagypénteken hozták ki a megrendelt árut, és mint kiderült, ha esik, ha fúj, ha ünnep van ők szállítanak. Csirkemellet szoktunk itthon leginkább fogyasztani így abból rögtön öt kilót rendeltem. A felét kockázva, a másik felét szeletelve kértem. Maga a húsáru gyönyörű és friss volt. Én itthon semmilyen kétes darabot nem hagyok a húsban, így számunkra nem jó megoldás sem a kockázás, sem a szeletelés. A második alkalommal már egész mellett rendeltem, amit a saját szám íze szerint tudtam feldolgozni és így minden rendben volt.

Két nagyobb rendelésen vagyunk túl és mind a két alkalommal kifogástalan árut kaptunk. A második körben már karajt is rendeltünk, aminél szintén az én tudatlanságomból adódóan nem kértem szeletelést, így egy nagydarabot kaptunk egybe. Nem vagyok ugyan kezdő háziasszony már, de a húsok terén még nincsen nagy tapasztalatom.

Fizetni lehet kártyával és szép kártyával is viszont csak akkor, amikor megérkezik a futár. Összeállítod a kosaradat, aminek a végén látsz egy összeget, ezután a hentes állítja össze a kért árut és hol pluszba, hol mínuszba, de eltérnek a pontos rendeléstől. A hentesboltban vásárolva is szokott előfordulni, hogy azt mondja a hentes „tíz dekával több lett maradhat?” és akkor az esetek nagy részében szerintem erre azt mondják az emberek, hogy persze. Egyébként nem vészes olyan ötszáz és nyolcszáz forinttal tért el a tényleges végösszeg a leadott rendeléstől.

Доставка очень плавная, что поначалу меня очень удивило. Я разместил заказ примерно между восьми и девятью часами вечера, и, поскольку я мог проверить его в Страстную пятницу и что я мог забрать его в любое время, я выбрал это. Мой заказ был здесь за восемь часов до Страстной пятницы. К счастью, я долго плохо спала с двумя маленькими детьми, иначе курьер разбудил бы меня ото сна. Вы можете выбрать один из нескольких часовых поясов доставки. Во второй раз я попросил утреннюю доставку, и товар прибыл между девятью и десятью днями, что было более дружелюбно.

Что касается цен, я считаю их непревзойденными. Всегда есть рекламные акции, и, например, всякий раз, когда я заходил на этот сайт, куриная грудка была дешевле, чем большинство мульти-блюд, и если вы также добавите, что вы получаете хорошие и свежие товары, тогда не возникает вопроса, где их заказать. Поначалу я тоже скептически относился к покупке мяса незримо, но теперь я не стал подниматься на колени после того, как особая куриная грудка колотилась по холодильникам магазинов.

Приемлемые цены, широкий выбор, очень быстрая доставка, товары хорошего качества. Я очень рад, что facebook показал мне эту рекламу, и с тех пор я рекомендую ее, кому я знаю только мясной магазин Two Roosters Meat Shop, который, кстати, обслуживает своих клиентов из Szigethalom онлайн и лично.

Администрация

Nem ajánlom

+1

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments

Más vélemények

Két Kakas Húsbolt fotók

2021.06.14

Hentesbolt online az otthonodban

Mostanában nem volt célszerű családostól kimozdulni itthonról, így általában a férjem intézte a bevásárlást. Sajnos húsügyben általában nem járt sikerrel. Volt olyan hónap,...