Közzétéve 2021 február, 15 - 7:07

499 forintért ajándék


Ár : 499 Forint

Mit is mondhatnék. A koronavírus elindulása táján úgy döntöttem lemondok szeretett épített, porcelán körmeimről hogy erre se menjen el plusz költség. Hiszen hiába tetszetős látvány egy szép porcelán köröm, ha nem szükséglet hanem kényelmi szolgáltatás. Ennek ellenére persze igyekeztem keresni valami vigaszdíj jellegű alternatívát így belekezdtem a körömlakkok kipróbálásába, csekély sikerrel kísérve.

Más körömlakkok, legyen szó olcsóbbról, drágábbról nem igazán nyerték el a tetszésem, ezt pedig nem vettem mert gyanús volt az olcsósága, persze azért idővel felé fordítottam a fejem.

Jobb a hasonló árazású és minőségű a felhypeolt Essence termékeknél,ha még nem próbáltad mindenképp ajánlom,nem fognak csalódást okozni.

Kipróbálás után és azóta is így tudnám leírni a lakkot:

  • Könnyen felvihető, szépen folyó anyag

  • Sokféle tetszetős színben elérhető

  • Nagyon hamar szárad, így nem ragadunk bele mindenbe is miközben megy tönkre frissen festett körmünk

  • Tartós, nem repedezik és töröget meg

  • Elég két réteg felvitele a fedés eléréséért! Ezt több általam próbált lakk is képtelen volt elérni, ezeket persze aztán az 5. rétegezés után borzalmasan nehéz is volt leszedni-sok vatta ment rá.

A Rival Loves Me a Rossmann egyik állandó márkájaként képviselteti magát, legnagyobb szerencsére személyszerint ott szoktam megvenni a többi drogériás szükséglettel egyidőben.

 

+Erősségek

Gyönyörű színpaletta

Olcsó

Gyorsan szárad

Megfelelő folyósság

Jó takarás

-Hátrányok

Fedőlakk használata szükséges

borsoB

Ajánlom

+3

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments

Más vélemények

Rival Loves Me  – HD-Gels on the go körömlakk fotók

2021.09.13

A legjobb ár-érték arányú körömlakk.

Miután kiszelektáltam az összes körömlakkot, amit már nem használtam, beszáradt, nem kellett, stb., kicsit lecsappant a készlet. Gondoltam, nem baj, úgyis ritkábban lakkozok már. De kiszúrtam ennek a...