Közzétéve 2023 május, 07 - 10:10

Vöröshagyma lekvár készítése és egyéb trükkök az emészthetőbb hagyma fogyasztásához

Felhasználási tapasztalat:: fél év, vagy több
Ár : 1000 Forint

Aligha van másik olyan növény, amelyet annyira széles körben fogyasztanának a világ minden táján, mint a hagymát, földrajzi elhelyezkedéstől, lakóhelytől, vallástól vagy társadalmi státustól függetlenül. Nyersen önmagában csak kevéssé élvezhető, – érzékeny gyomrúaknak kifejezetten érdemes hanyagolni- de megtalálható minden konyhában és a gyógyító hatása miatt fontos gyógynövény is egyben. A hagymában sok a természetes cukor, van benne A-, B6-, C- és E-vitamin, folsav, nátrium, kálium, vas és más ásványi anyagok, illetve sok rost. Ugyan közel sem tartalmaz olyan értékes gyógyító anyagokat, amint rokona a fokhagyma, mégis széles körben alkalmazzák különféle betegségek gyógyítására. A hagyma nyers állapotban sokkal intenzívebben hat az érzékszerveinkre mint azután, hogy megfőztük. Ennek az az oka, hogy különböző kénvegyületeket tartalmaz, illetve egy gyógyító hatású illóolajat is. E vegyületek egy része hő hatására lebomlik. Akik ódzkodnak a gondolattól, hogy nyers hagymát egyenek, egyszerű főzési módszerekkel elfogadhatóbbá, ízletesebbé tehetik maguknak.

Egy kis érdekesség: Ha a hagymát a héjában sütjük meg, az hasonlóan jó módszer ahhoz, mintha a burgonyát sütnénk héjában. Ez a módszer megtart mindent, ami jó benne, de az elérhető íz enyhébb, aromákban gazdagabb, mint a nyers hagymáé.

A hagymalekvár nagyon hatékony, ízletes és hasznos népi gyógymód a legyengítő náthás köhögésre. A hagymalekvár elkészítéséhez vegyünk három közepes méretű hagymát, és passzírozzuk át húsdarálón. Adjunk a hagymához egy pohár cukrot, keverjük össze, és hagyjuk állni harminc percig. Főzzük a lekvárt kis lángon, állandóan kevergetve, körülbelül tíz percig. Hagyjuk kissé kihűlni, adjunk hozzá egy evőkanál mézet, keverjük jól össze. Tárolja a hűtőszekrényben. Köhögés esetén naponta 4-5 alkalommal egy evőkanálnyit fogyasszon. Gyermekeknél csökkenthető az adag.

Háromhagymás krémleves

Hozzávalók:

3 nagy fej fehér hagyma

1 db póréhagyma

7 gerezd fokhagyma

2 db burgonya

8 szál kakukkfű

só ízlés szerint

fekete bors ízlés szerint

3 e.k .olívaolaj (plusz a tálaláshoz)

1.5 dl habtejszín (lehet növényi is)

1 l alaplé

4 e.k .snidling (plusz a tálaláshoz)

30 g sült hagyma

Elkészítés:

A hagymákat és a burgonyát megtisztítjuk, feldaraboljuk és egy jó nagy keverőtálba tesszük. Hozzámorzsoljuk a kakukkfüvet, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk és meglocsoljuk olívaolajjal.

Alaposan összeforgatjuk az egészet, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük – érdemes kettőre szétosztani, így nem érnek össze a darabok. 200 fokon 15-20 percet sütjük, amíg jól megsülnek és karamellizálódnak kicsit.

A sült hagymákat és burgonyát ezután egy lábasba áttesszük és felöntjük a tejszínnel valamint az alaplével. Utóbbit érdemes több részletben hozzáadni, nehogy túl hígítsuk a levesünket.

Egy botmixerrel teljesen krémesre turmixoljuk a levesünket. Amikor ezzel megvagyunk, beleszórjuk a karikázott snidlinget, ami még izgalmasabbá teszi az állagát, hiszen így lesznek benne hagymadarabkák.

5 percet főzzük így, majd tányérokba merjük. Olívaolajjal meglocsolva és pirított hagymával, valamint snidlinggel megszórva tálaljuk.

Az interneten számos receptet lehet találni hagymából készült ételekhez, ez a recept azonban újdonságként hatott, mikor egy Franciaországot megjárt ismerősöm megvendégelt a hagymakrémlevessel. Nagyon ízletes, – mióta megkóstoltam, többször főztem kisebb-nagyobb eltérésekkel. Az eltérések egyéni ízlésünkre és a kreativitásunkra vannak bízva. Jó étvágyat! 🙂

+Erősségek

Egészséges

-Hátrányok

Kellemetlen szagú

Bondár Dinda

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments

Más vélemények

Fogyassz vöröshagymát egészséged érdekében fotók

2022.01.25

Tedd hűtőbe és akkor nem sírsz tőle

Mindenki ismeri a vöröshagymát, hisz ha főzöl használod, alapvető termék ételeink ízesítésében. Kétéves növény, bojtos gyökérzetű, a földben lévő hajtását, hagymáját fogyasztjuk. De nem csak...