Woody Allen - vélemény

Átlag: 4 (1 szavazat)

Közzétéve 2021 február, 11 - 18:18

Woody Allen fergeteges mint mindig!


Ár : 2990 Forint
Megvásárolt: link

Woody Allen ezen írásai nem először jelennek meg magyarul, de a Helikon Kiadó jóvoltából ezúttal egy kötetbe rendezve juthat hozzájuk a hazai közönség. A könyv megjelenésének először van ikonikus színezete: valahogy még a borító is azt sugallja, hogy igen, ez a kötet valamiféle esszenciája ennek az imádni valóan elbaltázott figurának, és a klónozhatatlan agyának, természetesen.

Olyannyira értelmiségi attitűd-barát ez a Woody Allen kötet, hogy képesek vagyunk azt feltételezni, hogy még az is szem elé rakja, aki amúgy nem különösebben rajong a Woody Allen jelenségért. A korábbi borítók bár jópofák voltak, nem tükrözték méltóan a magukba foglalt Allen agykivonatot.

Aki már ismeri színész-rendezőnk írói munkásságát, az ugorja át ezt a bekezdést, aki nem, az most hegyezze a szemét. Ugyanis, ha azt gondolná, hogy a filmjei alapján megismerte ezt az apró, ámbátor felettébb eszes humorzsákot, az téved. Igaz, hogy Woody barátunk személyiségének hetven százalékát beleszuszakolta életművébe, a maradék harminc százalék az, ami igazán fűszerezi a Fás ízt. (Az agyatlan szóviccekről ennyit. illetve: Na, ennyit erről… Tollatlanul.)

A legszebb illusztráció, evör.

Allen rendkívül olvasott, amellett pedig nagyon vág az esze, ha a világ jelenségeinek kifordításáról van szó. Fogja a tényeket, alaposan megrágja, majd abszurd valósággá köpi elénk. Az egészben pedig az (is) a vicc, hogy a röhelyes helyzetek csak tovább hangsúlyozzák a jelenségek valóságtartalmát.

Ha az ember azt gondolná, hogy habkönnyű olvasmánnyal szemez, gyorsan ki kell, hogy ábránduljon. A színész írásaihoz ugyanis megfelelő hangulat, és elmeállapot kell. Mondanánk, hogy a csont nélküli értelmezés reményében az íróéhoz hasonló műveltség is elkélne, de nem mondjuk. Csak gondoljuk.

Máskülönben pedig némi haladó értelmezési készség, humor és asszociációs érzék is megadhatja a várt hatást.

Igazi intellektuális csemege minden egyes novella formájú, rövid szösszenet-féle izé, meg az aforizmák sem rosszak, ha nem bánja a mindenkori olvasó, hogy Allen bácsi tömény iróniában pácolta (eséllyel hetekig) minden egyes gondolatát.

Rajongóknak kötelező beszerezni a kötetet, mindenki másnak pedig erősen ajánlott.

Répási Éva

Ajánlom

+1

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments