Közzétéve 2023 november, 12 - 10:10

VADASPARK – SZEGEDI VADASPARK

Felhasználási tapasztalat:: párszor
Ár : 4800 Forint

VADASPARK

SZEGEDI VADASPARK

 

Általam nagyon kedvelt helyek közé tartoznak a vadasparkok, ezek közül kiemelkedő a  Szegedi Vadaspark, amely  egyik legfiatalabb , és a legnagyobb területű is egyben. Elsősorban ritka,  tartására szakosodott, különösen kiemelkedő a park  állatokat bemutató része.

A Szegedi Vadaspark megépülése nagyon lassan haladt, míg végül . -án megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt. A szegényes anyagiak miatt nem gondolkozhattak nagy testű fajok bemutatásában, így született meg az a koncepció, melynek köszönhetően a Szegedi Vadaspark ma is egyedülálló állománnyal bír a hazai állatkertek körében. Elsősorban kistestű fajok tartására szakosodtak, melyek közül a  tartásában és tenyésztésében rövidesen nemzetközi sikereket is elértek. -ben kezdhették meg a jelentősebb fejlesztéseket. Ennek első eredménye az -ban átadott oktatóterem volt. A vadaspark a környezeti nevelést a kezdetek óta igen magas szinten műveli, így e téren a térség kiemelkedő központjává nőtte ki magát. Több mezőgazdasági illetve környezetgazdasági, környezet gazdálkodási közép és felsőfokú oktatási intézmény számára tartanak itt előadásokat, de általános iskolásokat is oktatnak a környezet kiemelkedő jelentősége, a környezet védelme szempontjából.

Az eredeti koncepció szerinti földrészenkénti bemutató első eredménye a park megnyitásának ötödik évfordulójára készült el. Ekkor vehették birtokba a látogatók is az 5,5 hektáros  parcellát. Ez a bemutató ekkor egyedülálló volt hazánkban, mivel az állatokat terjedelmes, többnyire villanypásztorral határolt kifutókban mutatták be. A Dél-Amerika-rész azóta is folyamatosan bővül. Ennek első lépése a pókmajmok erdejének kialakítása volt, amelyet mindössze néhány szál elektromos vezeték határol. Ezt követően azonban már folyamatosan költözhettek a többi földrész állatai is a tágas, természetes férőhelyekre. -ben készült el két majom-sziget, melyeken  és , valamint  kerültek elhelyezésre.

-ben fejeződött be az araház és -röpde építése valamint elkészült a  hatalmas, természetes erdei kifutója és a  férőhelye. A -es év igazi szakmai szenzációja volt, hogy a  szaporodtak a parkban. A  több mint ezer négyzetméteres kifutót készítettek, és ezen a területen kezdődött meg a tanösvény kiépítése is. A  – ,  és ,  – közül szinte minden évben tágas röpdébe költözhetett valamelyikük. -ben újra jelentős szakmai sikert jelentett, hogy a  is kölykük született. Ugyanebben az évben készült el a  tágas férőhelye, ahol azóta a pár már kölyköket is nevelt. -ban korszerűsítették az egykori majomházat, amelyet az Atlanti Esőerdő házává alakítottak. -től sorra épültek az állatok megfelelő teleltetését szolgáló épületek. Elkészült az Ázsia-ház, mely a majomszigeteken élő  és  belső férőhelyéül szolgál. Majd felépült a Dél-Amerika-ház, melyben a bőgő- és , a  és a  kaptak szállást. -ben az Afrika-részen épült ház és kifutó az újonnan érkezett , valamint külön épület és kifutók a  és a . Az év végén értékes állatfajokkal is gazdagodott a park gyűjteménye: az Oroszlánházba  érkeztek, a kínai  pedig tágas erdei kifutót kaptak. 2006-ban tovább bővült az Afrika-rész: Madagaszkár-ház és Flamingó-ház épült.

-ben került átadásra a  ház és kifutó, valamint felújításra került a Zoosuli/terráriumház. -ban megnyílt az új Főbejárat, valamint az afrikai rész is bővült , ,  és . Szintén ekkor került átadásra a  kifutó. -ben pedig  ház és kifutó, valamint  kifutó épült. -ben , ,  kifutók és madárröpdék,  és pókmajomkifutók, -ben pedig a Zsiráfház került átadásra.

2012-ben Pingvinbemutató, Ázsia-ház felújítása új kifutókkal , ,  kifutó, 2013-ban  bemutató, Etióp-bemutató ( és ,  és ) épült. 2014-ben kültéri terráriumokban a világ harmadik állatkertjeként  mutat be, emellett felépült egy nagy, hazai szarvasfajokat és muflonokat bemutató kifutó is. 2015-ben a , valamint  és  otthont adó helyek épültek. 2016-ban fakúszó sülökkel és társas prérikutyákkal gazdagodott a gyűjtemény.

2018-ban a  keretében  ház került átadásra, a bemutatóban  madarak,  is láthatók.

2020-ban zergék érkeztek, az év őszén került átadásra az indiai orrszarvúak háza és kifutója.

 

A Szegedi Vadaspark jelentősége állatállománya miatt kiemelkedő hazánkban,

de Európa szerte is. Kiemelkedő jelentőségű és gyönyörű,

Mindenkinek ajánlom figyelmébe

akit egy kicsit is érdekel a környezet

az állat és növényvilág!!!

+Erősségek

GYÖNYÖRŰ ÉS LÁTVÁNYOS

-Hátrányok

KICSIT DRÁGA

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments