Közzétéve 2022 március, 24 - 15:15

TÚRÁZZ A SZARVASI ARBORÉTUMBAN

Felhasználási tapasztalat:: párszor
Ár : 3000 Forint

A Szarvasi Arborétum a Körösök völgyében fekszik, Szarvas és Békásszentandrás határában.  Nyugatról a mezőtúri út, keletről pedig a Kákafoki-holtág határolja.

Többféle módon lehet eljutni a Szarvasi Arborétumba. Egyrészt személyautóval, másrészt tömegközlekedéssel (vonattal és busszal egyaránt, arra viszont figyeljünk, hogy a Szarvasi Arborétumhoz legközelebb eső buszmegállóban (44-es főúton a mezőtúri úti leágazásnál) csak a helyközi járatok állnak meg!), városnéző kisbusszal (a városban elektromos kisbusz közlekedik, idegenforgalmi szezonban menetrendszerűen, amellyel az Arborétum is elérhető a városközpontból, vagy a Boglár, esetleg a Katalin II. sétahajóval, esetleg kerékpárral.

Az Arborétum kerékpárral is megközelíthető. A városon keresztül haladva kiépített kerékpárúton, majd a 44-es főút alatt átvezetett úton, utána a Bolza sétányon haladva juthat az Arborétumhoz. A két keréken érkezők számára a bejáratnál kerékpártároló található. A városban, Szarvason lehetőség van kerékpár bérlésére is, 3 helyen is.

A Szarvasi Arborétum az év minden napján nyitva tart, reggel 8 órától sötétedésig, vagyis március 1-től november 30-ig 8:00-18:00ig, december 1-től február 28-ig 8:00-16:00 óra között.

A Szarvasi Arborétumban három fajta túrára van lehetőség, a kis körtúrára, a nagy körtúrára és az óriás körtúrára.

A Kis körtúráról azt lehet tudni, hogy  1 órás gyalogútról van szó, mely a burkolt sétaúton vezet a bejárattól kezdődően, a mamutfenyő és a hajókikötő megtekintésével visszavisz a bejárathoz.

A kis körtúra közben láthatjuk a madáretetőket, Pepi gróf varázstanyáját, szabadulós játékokat, üvegházat, pávákat, vendégházat, játszóteret, kilátót, a Tündöklő köveket, a hajókikötőt, a víztornyot, és a Mini Magyarország Makett parkot is.

Botanikai látványosságot biztosítanak számunkra az orgonák, a szomorú japánakác, a páfrányfenyő, a vérbükk, a hegyi mamutfenyő, a kínai mamutfenyő, a liliomfa, a kései végzetfa, a kocsányos tölgy, a vöröságú tupelófa, a vasfa, a platán, a kaukázusi tölgy, a moltke hárs és a szomorú gyertyán is.

A Nagy körtúra

2 órás gyalogutat jelent, mely a burkolt sétaúton vezet a bejárattól a mamutfenyő, a hajókikötő és Történelmi Magyarország közepének érintésével az olasz úton.

A kis körtúrához képest botanikai látványosságokban tér el, illetve megtekinthető a Holt Körös és a Mogyorós pihenő is.

Az Óriás Körtúra egy 3 órás túra, 3,8 kilométeren vezet a bejárattól a Mitrovszky-kert érintésével a parkerdőig. A kert északi részétől az olasz úton, vagy a Körös melletti úton folytathatjuk utunkat, ahonnan a Történelmi Magyarország Közepét is meg lehet nézni. A Bükkösön áthaladva a japán juharok, liliomfák mellett érintve a hajókikötőt visszatérhetünk a bejárathoz.

Botanikai látványosságokban, állat- és növényvilágban gazdag mindhárom túraútvonal. Egyszerűen felemelő, csodálatos utazásban lesz részünk, ha az aktív pihenésként a túrázást választjuk, és célpontunk a Szarvasi Arborétum lesz. Bátran ajánlom mindenkinek, még kisgyermekes családoknak is!

+Erősségek

AKTÍV PIHENÉS, BOTANIKAI LÁTVÁNYOSSÁGOK

-Hátrányok

NINCS ILYEN

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

+2

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments