TISZAFÖLDVÁR - vélemény

Átlag: 5 (1 szavazat)

Közzétéve 2023 május, 29 - 9:09

TISZAFÖLDVÁR

Felhasználási tapasztalat:: fél év, vagy több
Ár : 1500 Forint

Tiszaföldvárra én még akkor jutottam el először, amikor Budapesten éltem ex élettársammal. Motoros találkozón voltunk, de már akkor nagyon megtetszett a hely, a város környéke, környezete, lakosainak, vendéglátóinak kedvessége. A motoros találkozóra azóta is eljárunk, mostani párommal is, de étterembe és strand és gyógyfürdőbe is eljutunk Tiszaföldvár városába, amelyek szintén nagyon kellemes élményt jelentenek számomra.

Tiszaföldvár területe feltehetően már sok ezer év óta árvízmentes, már az újkőkortól kezdve kimutathatók az ember megtelepedésének nyomai, tehát nagyon régóta emberek által lakott területről van szó. Az első írásos adat a településről 1467-ből származik. A Thyzafeudwar-ként említett falut és a hozzá tartozó Marthjenőt a dunaföldvári apát birtokolta. Tiszaföldvár legrégibb része a nevében a török kor emlékét őrző Tabán. Az 1571. évi török összeírás szerint az akkori Földvár 250-300 lakosú, közepes méretű falu volt. (Tabán neve most is jellemezően előfordul a városban, főleg városrészek nevét jelölik vele.) A magaslati fekvés és a falut két oldalról határoló Tisza mocsarai jól védhetővé tették, több háborúban és harcban is kiemelkedő jelentőéggel bírt Tiszaföldvár városa. A török időkben Földvár földesurai gyakran cserélődtek. Kisebb megszakításokkal lakott település maradt, de 1596. évi török, illetve az 1658. évi tatár pusztítások nyomán hosszabb-rövidebb időre elnéptelenedett. A zűrzavaros viszonyok ellenére a vallási élet élénk volt a településen. A reformáció ide is eljutott, és 1642-ben már kálvinista prédikátora volt a falunak, 1673-ban kálvinista templomot is építettek. A felszabadító harcok során ismét elpusztult a falu, és csak az 1690-es évekre települt ideiglenesen újra. A Rákóczi-szabadságharc alatt az egész Kunságot így Földvárt is felégették a császári zsoldban harcoló rácok. 1722-ben különböző vallású lakók telepítették újra Földvárt. A község 1755-től az aszódi báró Podmaniczky család tulajdonában volt, akik támogatták a jobbágyok letelepedését. A megélhetést a szántóföldek, a szőlő és főként az állattartás jelentette. 1808-tól a földvári birtokon báró Podmaniczky II. János, a széles látókörű birtokos megnövelte az állatállományt, hatékonyabbá tette a gabonatermelést. Híressé vált a tiszaföldvári ménes is, mely mai napig is híres, szinte Európa szerte. A község is megerősödött, de néha mégis éhínség pusztított. A földesúr ezért 1837-ben létrehozta a Szükség Hombárt, amely a tehetősebb gazdák adományainak segítségével a szűkebb esztendőkben is képes volt biztosítani a rászorulók ellátását. 1846-ban a határból 5500 hold szántó és legelő került a lakosság tulajdonába. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején mintegy ötven földvári harcolt a honvédseregben. 1849-ben a szolnoki csatát megelőzően a környék Damjanich és Leiningen tábornokok seregének felvonulási területe volt. Fontos tanácskozások színhelye lett a földvári tiszttartói ház. 1849. március 15-én itt tartózkodott Kossuth Lajos is, ennek emlékét a helyi védelem alatt álló tiszttartó ház falán elhelyezett emléktábla is őrzi.

Tiszaföldvár 1950-ben megszűnt járási székhely lenni, mivel e szerepet Kunszentmárton vette át.

Az 1956-os forradalmi események során a gimnázium diákjai és tanárai részt vettek helyi és más településeken rendezett nagygyűléseken, élelmiszert gyűjtöttek és azt Budapestre szállították. Komolyabb incidens nem történt.

1993. január 1-jén Tiszaföldvár városi rangot kapott.

Tiszaföldvárnak több nevezetessége is van, de földrajzi elhelyezkedése és a Tisza közelsége miatt egyébként is meseszép, fejlett és még mindig fejlődésben lévő városról van szó.

Aki szeretne látni egy csodákban gazdag, gyönyörű várost

Annak bátran merem ajánlani Tiszaföldvár városát felkeresésre!!!

Aki pedig meg szeretne ismerkedni a motorosokkal, a motoros találkozókkal,

Vagy egyáltalán a motoros társadalom jellemzőivel,

Annak szinten ajánlom Tiszaföldvárt meglátogatni

Július 6-9-ig!!!

+Erősségek

GYÖNYÖRŰ ÉS IZGALMAS

-Hátrányok

NINCS

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments