Avon Mini parfümök - vélemény

Átlag: 5 (3 szavazat)

Kategória: Illatszerek

Közzétéve 2021 május, 10 - 12:12

Táska barát kivitel


Ár : 799 Forint

Az Avon cég legnagyobb forgalmát a parfümök teszik ki, melyből több kiszerelés is elérhető, több fajta minősítésben. Nem is véletlen ez, mert ma már szinte minden hölgy polcán megtalálható legalább egy parfüm, és a fiatal korosztálynak akár, egész parfümgyűjteményei is lehetnek. Folyamatosan dob piacra újabb és újabb illatokat a cég, több illatkategóriában is, és a top parfümök megjelennek mini kivitelben. Jelenleg az Avonnak közel húsz miniparfümje van női változatban, és nem is olyan régen kerültek forgalomba a férfi miniparfümök is, ebből jelenleg három érhető el.
Én nagyon szeretem ezt a formát, több féle illatot is használok ebben a kiszerelésben, és ennek több oka is van.

Elsősorban azért kedvelem őket, mert kis helyen is elférnek, így a táskámban is magammal tudom vinni a kedvenc illatom, és a nap folyamán bármikor fel tudom frissíteni magamon az illatot. Nem foglal sok helyet, akár egy kis zsebben is elfér, vagy a kozmetikai táskában is helyet kaphat.
A másik ok amiért ezt a mini kiszerelést részesítem előnyben az, hogy elég hamar megunok egy-egy illatot, illetve más illatkategóriát szeretek télen viselni, mint nyáron.Télen a testesebb fűszeres illatokat használom, nyáron lengébb illatokat. Ezzel a parfüm kivitellel ki tudom védeni azt, hogy a megunt illataimat, ami olykor több mint félig vannak elajándékozzam.

A mini parfümök 10ml-es kiszerelésűek, azonosak a nagy parfümök illatával. Ezek nem illatpermetek, ugyan olyan besorolásúak, mint a 50ml-es kivitel, edp (parfüm) vagy edt (eau de tolilette).

Most már nem csak női, hanem férfi változatban is elérhetőek, a prémium illatkategóriából.

Mindenképpen ajánlom azoknak a hölgyeknek és uraknak, akik magukkal szokták vinni a parfümjeiket, illetve több illatot is használnak az Avon parfümjei közül.

+Erősségek

kis helyen elfér

LauraHedi

Ajánlom

+1

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments

Más vélemények

Avon Mini parfümök fotók

2021.09.06

Nagyon jó kis parfüm

Az illat története A női Avon Attraction for Her eau de parfum 2017-ben jelent meg a piacon, és Jerry Caiazzo parfümőr alkotta meg. A szokatlan illat mellett a spirálra emlékeztető formájú,...
Avon Mini parfümök fotók

2021.05.14

Imádom

Avon mini parfüm egy tökéletes ajándék mese szép picike tökéletes illlat intenzív hatása sokáig tartó a picike üveg se miatt bárhova be tehetem befér a zsebembe a táska zsebébe nem foglal annyi...