Szúnyogok - vélemény

Átlag: 5 (1 szavazat)

Kategória: Egyéb állatok

Közzétéve 2021 június, 29 - 12:12

Szúnyogok

Sziasztok!

Kedvencemet szeretném veletek megosztani a szúnyogokat még is mit érdemes Tenünk ellenük.

A testszagunk és a leheletünk alapján választanak minket áldozatul – legalábbis, ha hiszünk a biológusnak, Bart Knolsnak,

30 méter távolságról is kiszagolják azt a különleges illatot, ami a bőrünkből és az általunk kilélegzett szén-dioxidból tevődik össze. „Minden ember több mint 300 különböző vegyszert bocsát ki a bőrén keresztül, több mint százat pedig a lélegzetével” – nyilatkozta Knols.Annak ellenére, hogy ez egy nagyon összetett és még nem teljesen megértett terület, Knols véleménye szerint mindenkinek megvan a maga, sajátos szaga, amit a baktériumok flórája és sűrűségük határoz meg.

citrom-eukaliptusz olajat tartalmaznak. A citronella szintén nagyon közkedvelt, azonban csak rövid ideig nyújt kellő védelmet.

Manapság nagyon sok a szúnyog így nincs olyan ember akit nem csípne össze vissza ezek a kis dögök .Nagyon nem szeretem Őket mert én abba a csoportba tartozóm akiket imádnak enni.Ezért nagyon nehezen szánom rá magam arra hogy nyárón kimozduljak egy erdős mezös helyre . Sajnos arra a tényre is rákellet jönnöm hogy nem csak ott keserítik meg az életemet hanem már amiker a gyerekkel le megyünk a játszótérre. Múltkor nagyon össze csipkedtek .

Nem vagyok híve a testre fujos dolgoknak. Nekünk gyereknek Édesanyánk nem adott ellene semmit és akkor nem is voltunk annyira csípve.

Ahogy telik az idő egyre több szerintem a szúnyogok és jobban csípnek . Most már nagyon el gondolkoztam hogy nem csak a szúnyog elleni karkötött fogom felvenni hanem   be fogom valami bio szúnyog elleni sprayal is fujni magam. Ahogy néztem nagyon sok fajta létezik ezekből a termékekből is . Amióta gyermekem van és olyan helyre megyünk szúnyog karkötött teszek rá. Rossmanban szoktam venni ez bio ciromolajat tartalmaz és nekünk eddig hatásos volt és ami nagyon lényeges nem is büdös. Kellemes citromos illata van és textil anyagból készült amit egy cuki kis patental tudsz felhelyezni és kényelmes. Lehet bokára , csuklóra , táskára tenni. Igen jól le van írva  a tájékoztatón minden . Szerettem mert bizonyított számunkra hogy tényleg véd.

Amig pici ne adj rá semmilyen ilyesmi dolgot ne hogy allergiás legyen a gyermek. Babakocsira is tudsz venni már nagyon jó , praktikus , szellős szúnyog hálót ami védi a kicsit de te meg látod rendesen. Szóval ha érzékeny a bőröd akkor konzultáj a gyógyszertárban a gyógyszerésszel , vagy Drogériában az eladóval ha még nem használtál ilyet. Ha kirándulni mész mindenképp valamit használj a szúnyogok ellen mert bosszús leszel az állandó viszketés miatt.

Sok élmény teli pillanatokat kívánok ,szúnyog mentese napokat !!!!!!!!

+Erősségek

hasznos

mindenkinek

Gaborne Gaborne

Ajánlom

+2

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments