Közzétéve 2022 október, 14 - 10:10

SOMFAI VENDÉGHÁZ – MAGYAREGREGY

Felhasználási tapasztalat:: néhány nap
Ár : 6000 Forint

SOMFAI VENDÉGHÁZ – MAGYAREGREGY

 

Csodálatos, kellemes, pihentető hétvégét töltöttünk kedvesemmel, élettársammal a Mecsekben, de ez úton az aktív kikapcsolódást választottuk, vagyis a túrázással egybekötött pihenést. Számtalan helyen jártunk a Mecsekben, el is fáradtunk minden nap. Fáradalmainkat felüdítő környezetben, a Somfai vendégházban pihentük ki. Magyaregregyen egy kedves házaspárnál szálltunk meg, akik bár ismeretlenek voltak számunkra, elhalmoztak kedvességükkel és a vendéglátás keretein belül megtettek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. A ház asszonyától spenót fa magokat kaptunk, a ház ura pedig ellátott bennünket helyismereti tanácsokkal.

Nagyon jól éreztük magunkat abban a pár napban, amit Magyaregregyen a Somfai vendégházban tölthettünk. Volt lehetőségünk az udvaron szalonnát sütni is, igazi „tábortűzön”, udvari szalonnasütésre alkalmas helyen.

Maga a szállás jól felszerelt, az emeleten található kis lakás volt, melyben a tisztaság uralkodott és a barátságosság, kényelmesség. Internet elérés, televízió, rengeteg párna, és takaró szolgálta a kellemes, pihentető kikapcsolódást.

Természetesen nem maradtunk a szálláson, hiszen túrázni, sportolni és a környéket bejárni, megismerni vágytunk. A ház ura messzemenőkig és részletesen beszámolt  az útirányról, amerre menni érdemes, amit megnézni érdemes. (Kaptunk egy-két tippet a helyi közlekedési útvonalakról, rejtett utakról is.) Sajnos, amikor ott voltunk gombászni, gombát szedni nem lehetett, pedig erre is van lehetőség, helyi vezető bevonásával, irányításával, így nagyon hibázni sem tudtunk volna.  Szarvasbőgést viszont, amely most, szeptember elején-közepén esedékes, hallottunk, hallgattunk, főleg hajnali és késő esti órákban. Ez igazán romantikussá tette a helyet, maradandó emlékeket okozva. A madárcsicsergésről nem is beszélve, mely szintén növelte a vendéglátóhely, a szállás romantikáját. Virágokkal is tele van a tulajdonosok udvara, így szép környezetben tudtuk tölteni a hétvégénket. Kaptunk a háziaktól golyós növényt, virágot is. J  (Itt is szeretném megköszönni a vendéglátást, a szállás lehetőséget, illetve kívánom, hogy sikerekben, vendégekben gazdag jövőjük legyen, mert kedvességüknek köszönhetően csodálatos hétvégét töltöttünk náluk.)

Amennyiben valaki nagyobb baráti, rokoni, családi, munkahelyi társasággal menne, hat főig őket is tudják fogadni. . A szobák kellemesek, fűtés lehetőség van, a ház udvarában  grillezési , szalonna sütési, bográcsozási lehetőség adott. A közelben horgászási, vadászati lehetőség is van, így bátran ajánlom a szállást minden horgászni, vadászni, túrázni vágyó személynek, csoportnak, társaságnak is. Magyaregregyen található a Máré Vára is, amely Magyarország három középkori lovagvárának egyike. Érdemes megnézni, megtekinteni, főleg a várat őrző sárkányokat. J

 

Kellemes kikapcsolódást, jó pihenést kívánok

Ide látogató, itt megpihenő

Minden turistának, vendégnek!!!

+Erősségek

KEDVESSEK A VENDÉGLÁTÓLK ÉS MINŐSÉGI A SZÁLLÁS

-Hátrányok

NINCS

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

+2

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments