Harci kutyából lett a legkedvesebb kedvenc

A kalandvágyó, intelligens és élénk airedale terrier a terrierek egyik legnagyobb képviselője. Kiváló vadászkutya, aki a világháborúk során is megállta a helyét. Az airedale terrier igazi munkakutya, aki szinte bármilyen feladatot képes elvégezni. Sokoldalúságát jól mutatja, hogy vadászatokon, a hadseregben, rendőr- és keresőkutyaként is remekül helytállt. Mindegyik pozícióban úttörő volt, az első ilyen ebek egyike. De nemcsak munkakutyának, hanem családi kedvenceknek is nagyszerű, feltéve, ha gondoskodik arról gazdája, hogy kellő mennyiségű időt foglalkozzon vele. Ez az aktív eb, akit a terrierek királyaként is emlegetnek, szereti a gyerekeket és nagyszerű játszótársuk lehet.

Eredete: Nevéből könnyű kikövetkeztetni, hogy angol fajtáról van szó. Kialakulása a 19. század közepére tehető, a Yorkshire-ban található Aire folyóról kapta a nevét. A dale szó pedig vidéket jelent angolul. Őseinek angol terriereket tartanak. Köztük lehet a már kihalt óangol terrier vagy blcak and tan terrier, egyesek szerint a gordon szetternek, a skót juhászkutyának, de az ír és a bedlington terriernek is köze lehet a fajtához. Az idők során keresztezték a vidravadász kopóval, azaz az otterhounddal, hogy vízi vadászatra is alkalmazható legyen. A terrierek királyaként emlegetett airedale terrier a munkásosztály kedvence volt. A gyárak környékén patkányokra vadászott, az erdős, mocsaras vidékeken vidrákra, borzokra, rókákra, de őrző-védő feladatok ellátására is alkalmazták. Igazi jól bevált, mindenes kutyaként tekintettek rá, aki még a vízben is megállta a helyét. 1879-ben egy yorkshire-i kiállításon már külön fajtaként tüntették fel az airedale terriereket. Ekkor még working terriernek vagy waterside terriernek nevezték, a kiállításon pedig bingley terrierként jelent meg. Egy ottani bíró javasolta, hogy válasszanak neki egy tetszetősebb, a városi emberek számára hívogatóbb nevet. A fajta rendkívüli sokoldalúságát és rendkívüli tehetségét azonban tragikus események során tudták bizonyítani. Airedale terriereket már a kínai bokszerlázadáskor, illetve az orosz-japán háborúban is használtak jelző- és szanitéckutyának. Az I. világháborúban a németek alkalmazták először a terrierek legnagyobb képviselőjét. A kutyák számos feladatot láttak el. Őrző-védő, határőr-, rendőr- és hadi kutya vált belőlük. Ezek az ebek üzeneteket továbbítottak a lövészárkokban harcoló katonáknak, de sebesültek mentésére, keresésére és a Vöröskereszt által küldött elsősegélycsomagok szállítására is használták. De nemcsak a németek, hanem az angolok is felismerték hazai fajtájuk tehetségét és őrszemként, illetve üzenetközvetítőként ők is bevetették a terriereket. Így vált azon fajták egyikévé, akiket elsőként alkalmaztak efféle célokra. Egyikőjükét még Viktória Kereszttel is kitüntették, ami az Egyesült Királyság legrangosabb kitüntetése. Az airedale terrierek azóta szerencsére nyugodtabb életet élnek, családi kedvencként, kísérőkutyaként terjedtek el a háborúk után.

+1

Londonban játszódik az I. világháború utáni években

Kate Atkinson könyve „A léhaság szentélyei” a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg 2023. május 08-án. Szépirodalmi regény, az ÉV KÖNYVE Amerikában.

A regény 1926-ban játszódik, az ország még mindig próbál magához térni a háború után. London a dzsesszkorszak beindul minden őrületével, pezsgésével és kétségbeesésével, szédítő éjszakai élet központjává válik. A Soho klubjaiban egymást érik a sztárocskák, külföldi előkelőségek és a gengszterek. A lányoknál egy tánc ára egy shilling. Ebben a csillogó világban Nellie Coker a királynő, aki könyörtelen ambícióval igyekszik előmozdítani hat gyereke boldogulását. Sikerével óhatatlanul ellenségeket is szerez, fenyegetések sorával kell szembenéznie. A Soho a felszínen harsány vidámságot áraszt, a mélyben azonban sötét szándékok munkálkodnak. A város, ha az ember nem vigyáz, bárkit elveszejt.

„Ha Dickens megélhette volna a jazz korát, akár ő is írhatta volna A léhaság szentélyeit, ezt az 1926 Londonjában helyezett szerteágazó, sziporkázó regényt. Tartalmasan szórakoztató olvasmány a 20-as évek londoni pezsgéséből. A regényben mesterien ötvözte a csillogást a dekadenciával. Hitelesen varázsolja elénk az I. világháború utáni Londont. Tapintható melegséggel mesél, pezsgésből és melankóliából is kever az olvasónak egy kiadós koktélt. Végig tökéletes egyensúlyban van az élvezet és a szívfájdalom, és mint mindig, most sem hiányozhat Ms. Atkinson jellegzetes szikár humora. A szerző igazi varázsló, a levegőbe emel, mégis fogva tartja az olvasót a mozaikszerű narratívával. A szerző egy volt harctéri ápolónőről mesél nekünk, aki eltűnt lányt keres az I. világháborút feledni vágyó Londonban. A

Az író egyszerűen az egyik legjobb kortárs szerző az egész világon. Atkinson bűvészi rafinériával már néhány bekezdéssel csavarni tud egyet az olvasó hangulatán, és bármilyen sötétek olykor a történetei, mindig felfénylik bennük az emberségesség. Bővelkedik bűnökben és intrikákban, ellenállhatatlanul élvezetes. Áttörések sorozatát hajtja végre a könyv lapjain. Új regénye tovább erősíti a szerző hírnevét mesteri mesemondóként.

Atkinson összes többi regénye, ez is nehezen kategorizálható. Történelmi regény, de mintha kortárs bölcsesség áradna belőle. A „dickensi” jelző már elcsépelt, de Atkinsonnak valóban kimagasló tehetsége van ahhoz, hogy hatalmas, nyüzsgő világokat alkosson, tele színes figurákkal. Eddig is a legjobb kortárs szerző volt és egyre csak jobb és jobb lesz. Kifinomult macska-egér mesévé görbíti a történelmi kereteket, ahogy az egyes szereplők mind Nellie farvizén próbálnak meg előbbre jutni.

Atkinson érezhetően szereti karaktereit, így a legmellékesebbnek is van mélysége, és ugyanez az aprólékosság figyelhető meg a jazzkori London magaslatainak és mélységeinek ábrázolásánál. Minden részletnek jelentősége van és a végén minden meglepetés értelmet nyer. Figurái meg a döntéseik, a kíváncsiságuk, átlagosságuk viszik előre a történetet és minden percért megéri.

+1

A szerelmi regényben a kapcsolat túlélheti a reflektorfényt?

New York Times Bestseller
A valóság romantikusabb, mint a képzelet

“Olvasmányos szerelmes regény, melyet ifj. John F. Kennedy és Carolyn Bessette-Kennedy kapcsolata ihletett.” – New York Times

Joe és Cate találkoznak, egymásba szeretnek. Túlélheti a kapcsolatuk a reflektorfényt és a Kingsley-kre tapadó állítólagos átkot?

A Kingsley-család Amerika egyik legismertebb dinasztiája – katonai hőstetteik, politikai szerepvállalásuk és páratlan eleganciájuk miatt országszerte közkedveltek. 1967-ben ifjabb Joseph S. Kingsley tragikus balesetben életét veszti, és egészében karizmatikus fiára nehezedik a teher, hogy tovább öregbítse a család renoméját. A szabad szellemű Joe III azonban kissé nemtörődöm: legjobb szándéka ellenére sem képes valóra váltani az egész ország, de leginkább édesanyja, Dottie várakozásait.

Cate Coopertől ellenben soha senki nem várt semmit. Ő is apa nélkül nőtt fel – anyja újra férjhez ment egy durva, erőszakos figurához, ezért Cate-nek meg kell tanulnia, hogyan álljon ki magáért. Felfedezte egy modellügynökség, arca hamarosan magazinokból és óriásplakátokról mosolyog, de önbizalma nincs összhangban a sikereivel.

Emily Giffin regénye két ember útkeresését meséli el, akik tartozni akarnak valahová, és választ szeretnének kapni a kérdésre: ennek a szerelemnek tényleg így kellett lennie?

“Az Így kellett lennie gyönyörűséges, szívbe markoló szerelmi történet, engem elvarázsolt.” – Sophie Kinsella

“Mintha a barátnőd mesélné élőszóban: ez egy két lábbal a földön álló történet.” – New York Times

“Napjaink Jane Austenja.” – Vanity Fair

“Édes románc a való világba ágyazva… Az Így kellett lennie a klasszikus romantikát vegyíti a történelem epizódjaival, miközben modern témákat is beemel… Giffin fogyaszthatóan, mégis gazdagon ír egy párhuzamos világról. Figurái hitelesek: az Így kellett lennie bebizonyítja, hogy lehet egyszerre romantikusnak és árnyaltan gondolkodó embernek lenni.” – Associated Press

“Ügyesen egyensúlyoz JFK Jr. és felesége, Carolyn Bessette történetének újra mesélésé és egy merőben új történet megalkotása között. A Kennedy-rajongó olvasók imádni fogják ezt a regényt… Az Így kellett lennie történelmi tényeken alapuló, színvonalas olvasmány.” – Bookreporter

“Aki nem olvasott még Emily Giffint, az kezdje itt. Ragyogó mű egy mesteri mesélő tollából – egyszerűen letehetetlen. Giffin eddigi legjobb regénye, pedig mind kivételes.” – Adriana Trigiani, A cipész felesége című bestseller szerzője

“Az Így kellett lennie a szerelmet ragadja meg, annak teljes szenvedélyességében és összetettségében. Emily Giffin addiktívan ír az első oldaltól egészen az utolsó sorig. Egy magával ragadó ölelés ez a könyv.” – Jill Santopolo, a Minden, ami utána jött című bestseller szerzője

“Odavagyok a mindent legyőző szerelemről szóló történetekért, és az Így kellett lennie épp ilyen. Ez a szórakoztató, addiktív regény kihagyhatatlan mindazok számára, akiket lenyűgöznek a nagy hatalmú, ismert családok, a gazdagok és híresek magánélete, és a letagadhatatlan lelki kapcsolatok.” – Tia Williams, a Seven Days in June című bestseller szerzője

“Giffin lebilincselő új regényében ifj. John F. Kennedy és Carolyn Bessette szerelmét gondolja újra… Meggyőzően dramatizálja azokat a kihívásokat, amelyekkel a párnak szembe kell néznie, az olvasó kétségbeesetten reménykedik a happy endben.” – Booklist

“Giffin új műve egy amerikai arisztokrata és egy zaklatott hátterű stílusikon szerelmét tárja elénk… Elgondolkodtató regény a sorsról.” – Kirkus

+1

Egy igazi élmény minden Star Wars rajongónak

Budapesten a Kálvin tértől pár perc sétára található Kecskeméti utcában található a Traveling Galaxy Star Wars kiállítás. A három teremben rengeteg különféle figurát és installációt nézhetünk meg a picitől az életnagyságúig. A gyűjtemény magánkézben van és ebben a formában egészen augusztus végéig megtekinthető.

A kiállításra látogatók R2D2 robottól kapnak egy küldetést és ennek mentén haladnak teremről teremre. Megmondom őszintén nem figyeltem oda erre a küldetésre számomra egy lényegtelen dolog volt és e nélkül is teljesen élvezhető volt a kiállítás. Azért nem árt ha úgy megyünk oda, hogy ismerjük a Star Wars filmeket hiszen úgy sokkal nagyobb az élmény, amikor selfiet készíthetsz Chewbaccával,vagy éppen Darth Vaderrel.

Az első teremben a lázadók hajóján vagyunk, amivel az Egy új remény vagyis a negyedik rész kezdődik. A falakon vitrinek tele csodálatosabbnál, csodálatosabb figurákkal, fénykardokkal, sisakokkal. Mi délelőtt voltunk és nem voltak sokan, sőt úgy van kitalálva a menetrend, hogy bőven legyen időd mindent lefotózni és mindenkivel fotót készíteni, akivel csak szeretnél.

 Ezután Vader Nagyúr vendégei lehettek és a sötét oldal összes karakterével találkozhattok valamilyen formában. A kedvenceim a fénykardok voltak ezek közül több a színész által dedikált talapzaton volt kiállítva. Az utolsó állomás Jabba palotája volt, ahol találkozhattunk a lefagyasztott Han Soloval, Boba Fettel sőt, még Bébi Yodával is. Utóbbi annyira élethű és aranyos volt, hogy szívem szerint egy alapos ölelgetés után hazahoztam volna magammal. (Még vadászok egy interaktív változatra itthonra.)

A belépő árak felnőtteknek hétköznap 4500 forint, hétvégén és munkaszüneti napokon 5500 forint. A diák/nyugdíjas jegy hétköznap 3900 forint, hétvégén pedig 4500 forint. A csoportok 20 percenként indulnak így az online jegyvásárlásnál a megfelelő időpontot is ki tudod választani. Előre kell jegyet venned, és érdemes legalább tíz perccel az indulás előtt odaérned, hogy le tud adni a ruhatárba a kabátodat. Hétköznap délelőtt teljesen kellemes volt az emberek mennyisége mindenhol tudtunk fotót készíteni, ahol szerettünk volna.

A belépő jegy ára elsőre drágának tűnhet főleg, hogy csupán három teremről van szó, viszont annak, aki szereti a Star Wars világot és már rongyosra nézte ezeket a filmeket egy igazi utazás abba a világba. Több mint száz fényképpel és rengeteg kellemes emlékkel tértem innen haza és nem utolsósorban évfordulós randinak is tökéletes volt és a férjem is rettenetesen élvezte.

0

Szennalevél tea – A diéta serkentője

Szenna levél tea

Európában először a múlt században jegyezték fel testtisztító tulajdonságait. Manapság világszerte az egyik legelterjedtebb hashajtó alapanyag, ami annak is köszönhető, hogy a szenna igénytelen. Igaz ugyan, hogy kedveli a meleget és a fényt, de ennek ellenére olcsón hozzáférhető gyógynövény. Hashajtó és székrekedés megszüntető tulajdonsága mellett méregtelenítő, fogyókúrás, bőrvédő és immunerősítő hatása is figyelemreméltó. Felpuhítja a székletet, segít megelőzni az aranyér és a végbélrepedés kialakulását.

A szenna levél teát olyan idős embereknek adják, akik székrekedéssel küzdenek, de diétákhoz is kiváló ez a tea, – igaz kúra szerűen érdemes csak fogyasztani.

A szenna hashajtó hatása a folyadék bevitele után általában csak 12-16 órával jelentkezik. A szabad antrakinonok leginkább az oldali vastagbélben és a szigmabélben fejtik ki hatásukat. Itt csökkentik a víz, a nátrium és a klór felszívódását, valamint a vastagbél nyálkahártyáját fokozott kálium kiválasztásra ösztönzik. Ennek következménye a belek magasabb víztartalma, ami lággyá teszi és megnöveli széklet mennyiségét, rövid távú alkalmazása megszünteti a krónikus szorulást.

A szenna gyógyhatásai

A szenna hashajtó képességét fokozza, hogy az antrakinon származékok közvetlenül stimulálják a vastagbél idegtörzseit, ezzel felgyorsítják a bélmozgást, és a széklet ürülését. Mindez elősegíti a szervezet méregtelenítését, valamint a béltisztítást, és a féregtelenítést, hiszen a felgyorsult bélmozgással a lerakódott méreg- és salakanyagok, valamint a paraziták és petéik is eltávoznak az emésztőrendszerből. Nem véletlen, hogy a szenna az egyik legjobb természetes méregtelenítő.

A szenna megtisztítja a gyomrot is, ugyanis erősen hánytató hatású. Mivel felgyorsítja az anyagcsere folyamatokat, és a megemésztett táplálék gyorsabban halad keresztül a bélrendszeren, a szenna fogyasztásával csökken a vérbe kerülő kalória mennyisége, ezáltal gátolja a súlygyarapodást és hozzájárul a fogyókúrák sikeréhez. Erősíti az immunrendszert, mérsékli a vastagbélrák kialakulásának esélyét, antibakteriális tulajdonságokkal is rendelkezik.

A szenna tartalmaz pinitolt, ami javítja a szervezet energiafelhasználását. Gyulladáscsökkentő hatása révén a szennából előállított kenőccsel kezelhetők a pattanások (akné), a pikkelysömör és az ekcéma, kivonata szebbé és erősebbé teszi a hajszálakat.

Nagyon fontos, hogy a szennát hashajtóként csak akkor használjuk, ha semmilyen más módszerrel nem értünk el eredményt, mivel a növény szívproblémákat és emésztőrendszeri panaszokat okozhat.

Szenna tea készítése

Öntsünk 2,5 deciliter hideg vizet 1 teáskanálnyi szárított szennalevélre, majd áztassuk 24 órán keresztül.

Ha azonnal akarjuk fogyasztani, megtehetjük azt is, hogy 2 teáskanál apróra vágott szárított levélre öntünk 2,5 deciliter forró vizet. Ebben az esetben 5 percig hagyjuk állni. A forrázás, vagy áztatást követően leszűrjük, és már fogyaszthatjuk is.

A szenna teát este, lefekvés előtt érdemes fogyasztani, hiszen hashajtó hatásának kifejtéséhez 5-7 óra szükséges.

A szenna növényi hashajtó, növeli a bélmozgást, gátolja a víz és az ásványi anyagok visszaszívódását a vastagbélből. Fogyasztása 12 éves kor alatt, valamint terhesség és szoptatás ideje alatt nem ajánlatos. A Szenna teát béltisztítóként csak kúraszerűen szabad használni, a benne található vegyületek ugyanis befolyásolják a szervezet víz- és elektrolit háztartását, és a túlzott káliumveszteség szívműködési zavarhoz, illetve izomgyengeséghez, bélnyálkahártya-irritációhoz vezethet. A teát magában, vagy mézzel ízesítve is fogyaszthatjuk, klimax esetén pedig fagyönggyel kombináljuk, mert így csökkenti leginkább a hormonális változásokkal járó panaszokat.

A szenna tartós alkalmazása kerülendő a fentebb leírtak okán, azonban diétákhoz, az egészséges fogyókúra elemeként kifejezetten jótékony a méregtelenítő, béltisztító hatása miatt. Akinek nincs ideje vagy kedve bajlódni a tea elkészítésével, annak a szenna kapszula is jó választás lehet, mely a gyógyszertárakon kívül drogériákban is kapható.

+5

Úgy érzed, hogy elég? – Nos akkor neked való a könyv!

Füredi Júlia szervezetpszichológus, aki három évtizedet töltött különböző multinacionális nagyvállalatok HR vezetőjeként. Majd a kiégését követően saját céget alapított és egy a pszichológiai biztonságot és a szervezeti kultúra sajátosságait mérő szoftvert fejlesztett. Ennek hatására írta meg ELÉG! Kiégtem. Most hogyan tovább című könyvét. Előadásokat tart, heti írásaival szórakoztatja a Linkendin szakmai közönségét, vállalati és nyílt képzéseket tart, egyéni tanácsadással támogatja a hozzá forduló vezetőket.

Hányszor érzed úgy a lelked mélyén, hogy ELÉG? Hogy már nem bírod tovább, nem tudsz többet vállalni? Hogy egyszerűen nincs energiád és kedved semmihez? Hogy folyton fáradt vagy, mégsem tudsz elaludni, mert amint leoltod a villanyt, elkezdenek száguldani a gondolataid? Hogy ha még valami történik vagy még valaki beszól, felrobbansz, mert már pattanásig feszülnek az idegeid? Hogy képtelen vagy koncentrálni, és mindent elfelejtesz? Hogy ha a dolgok így mennek tovább, arra rámegy a párkapcsolatod, a családod? Látszólag talán magabiztosan helytállsz a világban, csak belül érzed magad elcsigázottnak, üresnek, kedvetlennek, néha kétségbeesettnek. Próbálsz úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de érzed, hogy valami nagyon nem oké. Akkor ez most mi: depresszió, krónikus fáradtság, pánik? Egyik sem. Ezek a kiégés tipikus tünetei. Azt mondod: semmi gond, majd meditálsz vagy elkezdesz sportolni. Kérlek, ne tedd, mert nem biztos, hogy használsz magadnak. Nem mindegy ugyanis, hogy még csak úton vagy a kiégés felé vagy már nyakig ülsz benne, mert más-más módszerrel tudod megállítani a folyamatot vagy kilábalni belőle. Ebben a könyvben mindent megtalálsz, amit a magad és a körülötted élők kiégéséről tudnod kell. A segítségével beazonosíthatod, hogy te hol tartasz a tüneteid alapján, és megismerheted a Főnix Programot, melynek segítségével elkerülheted a kiégést vagy felépülhetsz belőle. A felkínált módszerek és lehetőségek közül szabadon válogathatod ki azokat, amelyek a te életedbe a legjobban beépíthetők. Mint ahogy azt is megtudhatod, hogy hozzátartozóként, kollégaként vagy vezetőként miként tudsz segíteni, ha valakin a kiégés jeleit tapasztalod. Dr. Füredi Júlia Szervezetpszichológus, vállalatikultúra-szakértő. Banki felsővezetői pozíciójából kiégése miatt állt fel. A saját érdekében is alaposan beleásta magát a témába, miután pedig önmagán segíteni tudott, úgy döntött, felhalmozott tapasztalatait és tudását mások számára is elérhetővé teszi.

Nekem ez egy igen hasznos olvasmány volt, ajánlom figyelmetekbe!

+1

Köhögés csillapító, gyulladáscsökkentő hatású gyógynövény

Nevének eredete a latin origanum nyomán keletkezett, amely a görög origanon folytatása és az orosz (hegy) és ganosz (szépség, dísz) szavaiból tevődik össze.

A közönséges szurokfű köhögéscsillapító, hörgő- és hangszálgyulladás, rekedtség esetén használatos. Ha rossz az étvágyunk étvágyjavításra is alkalmazható. Nagyon jó görcsoldó, antiszeptikus, élénkítő, köptető, emésztést könnyítő, epehajtó, valamint gyenge vizelethajtó és izzasztó hatása is van. Székrekedést szüntet. Reumát, köszvényt kezelhetünk vele. Migrénes fejfájás csillapításában is segít.

Teát készíthetünk belőle, egy csapott evőkanál (3 g) teafüvet 2,5 dl vízzel le kell forrázni, 15 percig pihentetjük és utána leszűrve fogyasztjuk. Semmiképpen ne használjunk semmilyen gyógyfűhöz fém teaszűrőt. Ha a torok fáj akkor ne igyuk melegen, még 10-15 percig várjunk még kihull és úgy fogyasszuk és az ilyen langyos teával jó mélyen hátrahajolva gargarizálni kell, csak azután lenyelni. Napi egy-három csészével kúraszeren a panaszok megszűnéséig iható. Étvágyjavításra elegendő napi egy csésze reggeli előtt. Idegnyugtatásra az esi lefekvés előtt egy fél órával igyanak meg belőle egy csészével. Migrénes fejfájásra napi 1-3 csésze fogyasztása javallott. Az agyalapi mirigyre is hat, a hormonműködést szabályozza, ezért javasolt a pajzsmirigyprobléma és más egyéb hormonális betegségek esetén kiegészítőként, napi egy csészével 6-8 hétig, majd heti két csészével akár hosszabb ideig fogyasztani. Reumára napi egy csészével kell inni étkezések között amellett, hogy külsőleg is használhatjuk. Gyógybort is készíthetünk belőle 50 g virágos hajtást egy liter fehérborban 10 napig áztassunk. Utána szűrjük le, napi 3x fél decit igyunk belőle étkezés előtt étvágyjavító, étkezés alatt vagy után emésztést könnyítő, étkezések között élénkítő hatása van. A majoránnához hasonló íze van, a száraz herbáról lemorzsolt levelek és virágok fűszerként is használhatóak. Innen ered egyik népies neve, hogy vadmajoránna.

Reumás fájdalomra vagy elfeküdt nyakra borogatásként friss, összezúzott leveleket, vászon közé teszünk, egy forrásban lévő vízzel teli edény felfordított fedőjére helyezzük, úgy melegítjük. Ha már elég meleg a fájdalmas testrészre helyezzük. Bedörzsölésre használhatjuk teáját, illóolaját egyaránt. Illóolaja belsőleg nem használható!

Várandóság ideje és szoptatás időszakában kerülni kell fogyasztását. Túlzott használata izgatja a bőrt, a nyálkahártyát, az egész szervezetet, ezért 3 éves kor alatti gyereknek ne adjuk. A szurokfű alkoholos kivonata erős antibakteriális és antifungális (gombaölő) hatással rendelkezik. Használható légúti megbetegedések, hurutok kezelésére.

0

Movex: Túl a negatív véleményeken – A teljes kép

Minden vállalkozásnak vannak kihívásai, és a Movex sem kivétel. Azonban fontos megérteni, hogy a negatív visszajelzések nem feltétlenül jelentenek rossz teljesítményt vagy elégtelen szolgáltatást. Ebben a cikkben a Movex szolgáltatásának néhány alapvető aspektusát vizsgáljuk meg, hogy objektív képet kapjunk a vállalatról.

Movex

A Movex szolgáltatásainak áttekintése

A Movex több mint egy egyszerű szolgáltató. Innovatív megoldásaik, amelyek a logisztikai és szállítmányozási iparban forradalmat hoztak, hozzáadott értéket jelentenek az ügyfelek számára. A Movex megoldásai a hatékonyság, a megbízhatóság és a rugalmasság szempontjából kiemelkednek a versenytársak közül.

Miért jelennek meg negatív vélemények a Movex-ről?

Mint minden vállalkozásnál, a Movex-nél is előfordulnak problémák. Azonban fontos megérteni, hogy a negatív vélemények gyakran a hibás kommunikációból vagy a rosszul beállított elvárásokból erednek. A Movex mindent megtesz, hogy megoldja az ilyen helyzeteket, és javítsa az ügyfélszolgálatát.

A Movex reakciója a negatív visszajelzésekre

A Movex nem hagyja figyelmen kívül az ügyfelek negatív visszajelzéseit. Sőt, komolyan veszik ezeket a véleményeket, és aktívan dolgoznak a szolgáltatásuk javításán. A Movex mindig nyitott a párbeszédre és a megoldások keresésére az ügyfelekkel.

A Movex előnyei

A Movex számos előnnyel rendelkezik, amelyek növelik a versenyképességét a piacon. Megbízható és hatékony szolgáltatásaik, valamint kiváló ügyfélszolgálatuk révén kiemelkednek a többi szolgáltató közül. A Movex az ügyfél elégedettségét és a hosszú távú kapcsolatokat helyezi előtérbe.

Összefoglalás

A negatív vélemények fontos részét képezik minden vállalkozás életének, beleértve a Movex-et is. Azonban fontos megérteni, hogy a negatív vélemények nem mindig tükrözik a vállalat valós teljesítményét. A Movex értékeli az ügyfelei véleményét, és komolyan veszi a visszajelzéseket, hogy javíthassa a szolgáltatásait.

A Movex és a technológia

A Movex kiemelkedő a technológiai innováció terén. Az új technológiák bevezetésével és a digitalizáció előnyeinek kihasználásával a Movex javítja a szolgáltatásait és növeli az ügyfél elégedettséget. A Movex technológiai megoldásai kiemelkedő hatékonyságot és megbízhatóságot biztosítanak az ügyfelek számára.

A Movex és a fenntarthatóság

A Movex nem csak a profitra, hanem a fenntarthatóságra is összpontosít. Fenntartható üzleti modelleket alkalmaznak, amelyek minimalizálják az ökológiai lábnyomot és hozzájárulnak a fenntartható jövőhöz. A Movex a fenntarthatóságot is fontos tényezőnek tekinti a versenyképesség szempontjából.

A Movex és az ügyfélélmény

Az ügyfélélmény a Movex szolgáltatásainak középpontjában áll. Az ügyfél elégedettség növelése érdekében a Movex folyamatosan törekszik a szolgáltatások javítására és az ügyfelek igényeinek jobb megértésére. A Movex az ügyfélélményen alapuló üzleti modellt alkalmaz, amely a hosszú távú ügyfélkapcsolatokra összpontosít.

A Movex és a jövő

A Movex nem csak a jelenben, hanem a jövőben is gondolkodik. Stratégiájuk része a folyamatos innováció és a piaci trendek figyelembevétele, hogy mindig lépést tudjanak tartani a változásokkal. A Movex hosszú távú tervekkel rendelkezik, amelyek biztosítják a vállalat folyamatos fejlődését és versenyképességét.

Következtetés

Összefoglalva, a Movex egy olyan vállalat, amely elkötelezett a kiváló ügyfélszolgálat, a folyamatos innováció és a fenntartható üzleti gyakorlatok mellett. A negatív vélemények ellenére a Movex továbbra is kiemelkedő szolgáltatásokat nyújt az ügyfeleinek, és folyamatosan törekszik a javulásra és a fejlődésre. A Movex nem csak egy szolgáltató, hanem egy partner, amely mindig az ügyfelei oldalán áll.

Movex

A Movex és az ügyfelek

A Movex-nél az ügyfelek mindig az első helyen állnak. Ez magában foglalja az ügyfelek igényeinek megértését, a szolgáltatások testreszabását az ügyfelek számára, és az ügyfelek visszajelzéseinek figyelembevételét. A Movex ügyfélorientált megközelítése és kiváló ügyfélszolgálata biztosítja a hosszú távú ügyfélkapcsolatokat.

A Movex és az értékteremtés

A Movex nem csak szolgáltatásokat nyújt, hanem értéket is teremt az ügyfelei számára. Ez magában foglalja a költséghatékonyságot, a hatékonyságot, a megbízhatóságot és a személyre szabott megoldásokat. A Movex értékteremtő megközelítése lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy maximalizálják a szolgáltatásokból származó előnyöket.

A Movex és a minőség

A minőség a Movex munkájának alapvető eleme. A vállalat elkötelezett a magas színvonalú szolgáltatások nyújtása mellett, amelyek megfelelnek az ügyfelek elvárásainak és szükségleteinek. A Movex a minőség és a megbízhatóság garanciája, amit az ügyfelei is elismernek.

A Movex és a felelősségvállalás

A Movex komolyan veszi a felelősségét az ügyfelei, a munkatársai és a közösség felé. A vállalat etikus üzleti gyakorlatot folytat, és elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett. A Movex felelősségteljes üzleti gyakorlata hozzájárul a vállalat hosszú távú sikeréhez.

Záró gondolatok

A Movex egy elkötelezett és felelősségteljes vállalat, amely szilárdan hisz a minőségben, az ügyfélélményben és a fenntarthatóságban. A negatív vélemények ellenére a Movex továbbra is elkötelezett a kiváló szolgáltatások nyújtása és az ügyfelek igényeinek kielégítése mellett.

0

Gyomorerősítő és étvágyjavító

Az Angyalgyökér az ernyősvirágzatúak családjába tartozik. Európa hegyvidékein őshonos, hazánkban termesztik. Illatos, kétéves növény. Az első évben dús tőlevélzete fejlődik, a második évben pedig erőteljes szára, amely akár elérheti a 2 métert is. A növény minden részét gyökerét, levelét, termését hasznosítják gyógyászati célokra. A gyökerét, levelét és a termését az első é v őszén, illetve a második év tavaszán gyűjtik. Illóolaját az illatszer- és a szeszipar (likőrgyártás) is alkalmazza, gyomorkeserű italok fontos alkotórésze. Gyökerében van az illóolaj, melynek főkomponense pinén, szabinén, fellandrén, valamint furokumarinokat (angelicin, bergaptén), makrociklikus laktonokat (illatanyagokat), angelikasavat, angelicint, viaszt, gyantát, pektint, csersavat, keserű anyagot, keményítőt és szerves savat tartalmaz. Levélzete illóolajat, cseranyagot, keserű anyagot tartalmaz. Termése illóolajat, keserű anyagot, gyantát, szírosolajat, aromás anyagokat tartalmaz.

Az angelika keserűanyagai az illóolajokkal együtt jó étvágygerjesztő, emésztést serkentő és görcsoldó hatást fejtenek ki. Az orvosi angyalgyökér drogja teltségérzettel, görcsökkel járó gyomor-bélrendszeri panaszok kezelésére alkalmazható. Közismert szélhajtó, gyomorerősítő. Gyakran használják epebántalmak esetén, teája vizelethajtó, vértisztító hatású, de csökkenti a köhögést (a homeopátiában) is. Az angelikából készített fürdő és bedörzsölőszerek jótékony hatással vannak a reumás panaszokra is.

Hogyan használjuk? Nos többféleképpen lehetséges: teaként, fürdőként, borba, kivonatként, fűszerként. Teaként 2 dl vízben 5 percig kell főzni 1 evőkanálnyi szárított, apróra vágott gyökeret, majd 3 percig állni hagyjuk. Ezt követően leszűrjük és naponta 2-3 csészényivel igyunk meg, főleg emésztési panaszokra ajánlott. Fürdőhöz kell 100 gr szárított, apróra vágott gyökér, melyet 15 percig főzzünk 1 liter vízben, leszűrjük és a főzetet adjuk a fürdővizünkhöz reumás panaszok ellen. De lehet 1 liter fehérborhoz adni 50 gr szárított, apróra vágott gyökeret és egy hétig hagyjuk pihenni. Emésztési zavarok esetén 1 evőkanállal fogyasszunk naponta belőle. De a szeszes kivonatot használhatjuk bedörzsölésre reuma ellen.

Észak-Európai országokban levelét nyersen fogyasztják salátákba, főzelékekbe teszik, szárát pedig sütemények díszítésére használják.

Figyelem, aki hosszabb ideig issza az angyalgyökérből készített teát, annak óvatosan kell napozni és szoláriumozni, mivel a hatóanyag fényérzékenységet okoz!

0

Beko Mosógép Vélemények: A Legjobb Választás a Minőségi Tisztaságért

Amikor a tiszta és friss ruhákhoz való hozzáférésről van szó, a Beko mosógépek kivételes minőséget és megbízhatóságot biztosítanak. A Beko, mint globális márka, híres arról, hogy innovatív, környezetbarát megoldásokat kínál, amelyek mindig a legmagasabb színvonalúak.

Beko Mosógépek: Innováció és Minőség Kezében

A Beko mosógépek különböző funkciókkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik, hogy a használata egyszerű és kényelmes legyen. Ezek a funkciók közé tartozik az automata vízszint-szabályozás, a késleltetett indítás és a túlterhelés-védelem. Az intelligens szenzorok segítségével a Beko mosógépek képesek automatikusan beállítani a mosási ciklust, hogy megfeleljenek a ruhák mennyiségének és szennyezettségének.

Beko Mosógépek: Megbízhatóság és Tartósság

A Beko mosógépek a minőségi alkatrészekből készülnek, amelyek garantálják a tartósságot és a hosszú élettartamot. A mosógépek motorjai különösen erősek és strapabíróak, így a Beko mosógépek évekig képesek megbízhatóan működni, minimális karbantartás mellett.

Beko Mosógépek: Környezetbarát Megoldások

A Beko mosógépek nem csak a ruhák tisztaságáról gondoskodnak, de a környezetünkre is figyelnek. Az energiatakarékos technológia, az alacsony vízfogyasztás és a hatékony mosási ciklusok mind hozzájárulnak a környezet védelméhez. A Beko mindig is elkötelezett volt a fenntarthatóság mellett, ezért a mosógépei az A+++ energiahatékonysági osztályba tartoznak.

Beko Mosógépek: Kiváló Ár-Érték Arány

A Beko mosógépek nemcsak minőségi és innovatív megoldásokat kínálnak, de az áruk is versenyképes. A Beko mindig is arra törekedett, hogy a legmagasabb minőségű termékeket kínálja a legjobb áron, így a vásárlók a legjobb ár-érték arányt kapják. Egy Beko mosógép hosszú távú befektetés, amely garantálja a tisztaságot és a frissességet éveken keresztül.

Beko Mosógépek: Vásárlói Vélemények

A Beko mosógépek vásárlói véleményei is tükrözik a márka minőségét és megbízhatóságát. A vásárlók kiemelik a mosógépek kiváló teljesítményét, az egyszerű kezelhetőséget, valamint a hosszú élettartamot. Sokan dicsérik a Beko mosógépek csendes működését és energiatakarékosságát is.

Beko Mosógépek: Szerviz és Garancia

A Beko mosógépek vásárlásakor a márka kiváló szervizhálózatát és garanciális feltételeit is érdemes figyelembe venni. A Beko mindig a vásárlói elégedettségre törekszik, ezért a mosógépek általában hosszú garanciális időszakot élveznek. Emellett a márka széles körű szervizhálózata biztosítja, hogy a vásárlók gyors és hatékony segítséget kapjanak, ha probléma adódna.

Beko Mosógépek: Összefoglaló

Összefoglalva, a Beko mosógépek ideális választás mindazok számára, akik megbízható, minőségi és környezetbarát megoldást keresnek ruhaik tisztításához. Az innovatív funkciók, a tartós alkatrészek, a kiváló ár-érték arány és a pozitív vásárlói visszajelzések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Beko mosógépek kiemelkedjenek a piacon.

0