Jázmin – a növény, amit gyakran összetévesztenek a jezsámennel

A jázmin (Jasminum) növénynemzetség tagjai az olajfafélék családjába tartoznak. A jázminok meglehetősen sokfélék lehetnek, leginkább felálló vagy csavaródó szárú kúszónövények, cserjék tartoznak ide. A jázmin nemzetség tagjainak szárnyalt vagy egyszerű levelei vannak, a virágok csúcsálló kettős bogot vagy összetett fürtöt alkotnak. Jellemzően nappal nyílnak, de léteznek éjszaka nyíló fajok is. A jázminok már az ókorban is ismeretesek voltak, használták őket krémekhez és illatszerekhez is. Európa déli területein, már az ókori Rómában és Görögországban is termesztették őket, de Egyiptomban is ismeretes volt ez a növény. Manapság a jázminok meglehetősen elterjedtek, különböző fajait sok országban termesztik leginkább az illatszerpiac számára, de dísznövényként is meglehetősen népszerű. A legelterjedtebb fajai hazánkban a sokvirágú jázmin, az arab vagy indonéz jázmin a kínai jázmin, rózsaszínvirágú illatos jázmin a téli jázmin és a törpe jázmin.

A jázmin növénynemzetségnek közel 400 különböző faja van, melyek gondozása eltérhet egymástól. Egyes fajok jól bírják szabad földben, mint a törpe jázmin vagy a téli jázmin, de létezik olyan faj is, mely inkább szobanövényként vagy dézsás növényként tartható, mint a sokvirágú jázmin. A legtöbb fajnak laza, jó vízáteresztésű talajra van szüksége. A sokvirágú jázmin esetében érdekes a páraigény, ez a faj leginkább szobanövényként tartható. Páraigényes növény, így a leveleit érdemes vízzel permetezni.

A talaj típusára a jázminok kevésbé érzékenyek, a legtöbb faj az általános kerti talajban is szépen megél. Általános tápanyag – és vízigénye van. A jázmin fajok a napos, meleg és félárnyékos helyeket kedvelik. Bár fényigényes növények, a tűző napot sok faj nem tolerálja jól, így olyan helyet érdemes keresni a számára, amely védve van a tűző naptól. Ha szaporítani szeretnénk a jázminokat, azt leginkább bujtással és dugványozással tehetjük meg. Metszést nem minden jázmin faj igényel, de például a téli jázmint és a kínai jázmint érdemes metszeni, mert anélkül nem mutat szépen. A metszés a virágzás utáni időszakban érdemes. A téli jázmin kifejezetten jól bírja a fagyokat, de a legtöbb jázmin faj, különösen azok amelyeket dézsás növényként tartanak, teleltetést igényelnek. A hideg idő beköszöntével érdemes a dézsás növényt világos, hűvös helyre vinni, majd a tavaszi fagyok elmúltával kerülhet ki ismét a szabadba.A virágzási idő fajonként eltérő lehet. A téli jázmin virágai például már lombfakadás előtt, februárban kinyílnak, míg a sokvirágú jázmin kora nyáron virágzik. A kínai jázmin az őshazájában tavasztól nyárig hozza a virágait, hazánkban azonban csak nyáron nyílik. A legtöbb jázminfaj ellenálló a betegségekkel szemben.

A jázmint gyakran összetévesztik a jezsámennel, ami szintén egy rendkívül kellemes illatú növény, de mégis jó pár dologban különbözik e két növény egymástól.

+1

Jezsámen a lugasnak is nevelhető csodasövény-növény

 

A kerti illatoknak nem csupán a háziak komfortérzete miatt van jelentősége, a markáns, bódító illatok a kert atmoszféráját is megváltoztatják. A jezsámenről mindenkinek elsőre a fantasztikus illata ugrik be, ami nem véletlen, hiszen egészen egyedi aromával rendelkezik ez a díszcserje.  A jezsámen 2-3 méter magasra növő, lombhullató cserje. Május-júniusban nyílnak fehér színű, elegáns intenzív illatú virágai. Élénkzöld, keskeny tojásdad alakú levelei vannak. 1-1,5 méter magas és ugyanilyen széles, sűrű ágrendszerű lombhullató cserje. Szoliterként is szépen mutat, de cserjecsoportba is ültethetjük. Dekorációs értéke pedig kiemelkedő, ezért kiválóan alkalmas például utcafronti, előkerti telepítésre. Fényigénye igen alacsony, – félárnyékban is jól érzi magát. A kifejlett növény alig igényel öntözést, így a lakóközösségnek nem lesz gondja vele. Nyírható, ezért jezsámen sövényt is nevelhetünk belőle. Napos, vagy félárnyékos helyet szereti, illetve érdemes védett, huzattól mentes helyre ültetni. Humuszban gazdag talaj jót tesz neki. Betegségei: Időnként megtámadhatják a levéltetvek, de előfordulhat a lisztharmat, levélfoltosodás, levélrozsda is.

A jezsámen elsősorban a múlt században volt divatos növény, gyakran és intenzíven nemesítették, számtalan elegáns kert és park szolgált otthonul ennek a pompás díszcserjének. A jezsámen fajták közül a leggyakrabban a közönséges jezsámennel lehet találkozni a kertekben.

A sövénynek ültetés nagyon hasonló a többi cserjeféléhez, a művelet kevés előkészületet igényel, maga a telepítés pedig akár egy délután alatt elvégezhető, akár hosszabb 10-20 méteres jezsámen sövény esetében is. Mint sövényültetésnél általában mindig, ebben az esetben is jó ötlet egy megfelelő mélységű és szélességű (például 60×60 centiméter), és kívánt hosszúságú ültető árkot kialakítani, mert így könnyebb lesz szép sorban elhelyezni a töveket. A gödör aljára helyezzünk szerves trágyát és/vagy komposztot, majd erre vékony földréteget halmozzunk, hogy az ültetendő növény gyökere ne érintkezzen közvetlenül a tápanyaggal. A szabad gyökerű vagy konténeres jezsámen töveket úgy helyezzük a földbe, hogy ugyanolyan magasságban legyenek, ahogy a konténerben, vagy a faiskolában voltak. A friss ültetést alaposan locsoljuk be, és az első feladatokkal készen is vagyunk. Hasonlóan járjunk el akkor is ha nem sövényként, hanem szoliternövényként telepítjük a jezsáment, de ebben az esetben egy nagyjából 60x60x60 centiméteres ültetőgödröt készítsünk a növénynek. Különleges szín – és illathatás érhető el, ha vegyes cserjecsoportokba ültetjük, például mályvacserje vagy rózsalonc társaságában.

Amikor a növényeink megerősödtek, természetesen minimális gondozást igényelnek: időnként nem árt egy esztétikai metszés. A jezsámen ifjító metszése 2-4 évente aktuális, az elöregedő cserjét ilyenkor fiatalító nyírással hozzuk újra formába. A jezsámen ifjító metszése során belülről kifele haladjunk, vagyis a növény belső ágait nyessük le körülbelül 40 centiméteres magasságban, majd a következő évben haladjunk kifelé a metszéssel, így idővel, fokozatosan az egész növényt megfiatalíthatjuk. A jezsámen metszése nem kíván szakértelmet, a visszavágást évente kétszer szükséges megejteni, tavasszal, és a nyár derekán.

A jezsámen vesszők egyébként alkalmasak még íves (tehát mindkét végét a földbe rögzített) jelző “kerítés” építésre is. Igen dekoratív boltíveket tudunk kialakítani e csodás növényből. Mi például a kerti wc-hez vezető utat szépítettük meg boltívesre hajlított jezsámennel. (Lásd a képen). Ajánlom minden kertbarátnak ezt az illatozó csoda sövény növényt. Jó kertészkedést!

+1

Nézd végig a 6. évadot, mert tanulságos!

Én a Lucifer az Újvilágban című sorozatot a Netflixen néztem végig. Sajnos feliratos, mert angol nyelvű, de ettől függetlenül nagyon tetszett. Végig néztem az összes évadot. Nagyon tanulságos volt és elgondolkodtató.

Ez a sorozatfilm egy misztikus vígjáték-dráma sorozat, melyet Tom Kapinos hozott létre. Amerikában a FOX TV csatorna vetítette a sorozatot 2016. január 5-étől. A sorozat egy DC Comics által létrehozott, a Vertigo kiadó által kiadott képregénysorozat alapján készült. 2019-ben a Netflix átvette a sorozatot, ugyanis a Fox a harmadik évaddal bezárólag elengedte és befejezte a sorozatot. A Netflix ezután be is rendelte a negyedik évadot, amit 2019. május 8-án jelentettek meg. Az ötödik évad a 16 epizódból áll, amelynek az első fele 2020. augusztus 21-én jelent meg, a második fele pedig 2021. május 28-án. Habár úgy volt, hogy az 5. évad az utolsó lesz, de 2020. júniusában mégis meghosszabbították a sorozatot a hatodik egyben legutolsó évadjára, amely 10 epizódból áll és 2021. szeptember 10-én jelent meg.

Lucifer Morningstar ténylegesen maga az ördög, a pokol ura, de már öt éve a halandók között a Földön él. Lucifer lázadó természetű, akit az atyja a mennyből a Pokolba száműzött, de ő Isten akaratával dacolva mégis elhagyta a Poklot. A Földre magával hozta a Pokol egyik démonát és kínzómesterét, az emberi alakjában nő Mazikeent. Miután Lucifer maga is angyal, érkezésüket követően Lucifer megkérte Mazeet, hogy vágja le az angyali szárnyait. Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor elmegy az Angyalokvárosába Los Angelesbe és pokolian jó mulatságok veszi kezdetét. Lucifer Morningstar sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Beindítja a jól menő exkluzív Lux bárt. Hedonista életet él, gyakran váltogatja partnereit, szexuális vonzalmának sem a nők, sem a férfiak nem tudnak ellenállni. Nem veti meg az italt, a kábítószereket, de ezek igazából nem is hatnak rá. Jól zongorázik és lágy énekhangja van. Habitusát tekintve hajlamos az egoizmusra és a nárcizmusra, de ez a felszín érzékenyebb rétegeket takar. Gyakran tesz szívességeket az embereknek, de a bűnösöket megbünteti. Kínosan ügyel arra, hogy ne hazudjon, mindenütt hangoztatja, hogy ő Isten fia és a pokol ura. Az emberek ezt vagy erőteljes egójának vagy képletes metaforának tulajdonítják és csak később, akkor hiszik el, amikor rövid ideig megmutatja nekik ördögarcát, ekkor páni félelem vesz rajtuk erőt.

Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz és a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hedonista életet él, gyakran váltogatja partnereit Hiszen mi okozhatna neki nagyobb örömöt a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez. A gonoszak büntetése, kínzása. A probléma az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik, szerelmes lesz bele. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája egy ideig, ez eleinte bosszantotta Lucifert, aki számára eddig ismeretlen érzés volt, hogy például valaki nem szimpatizál vele. Nem is csoda, ha a férfi agyturkászhoz fordul segítségért, ráadásként a válófélben lévő Chloe férje – a szintén rendőr Dan – sem nézi jó szemmel Lucifer ügyködését a neje körül, és hogy a káosz teljes legyen Isten a Földre küld egy angyalt, hogy győzze meg Lucifert, hogy térjen vissza a Pokolba ahova tartozik.

+1

TISZAFÖLDVÁR

Tiszaföldvárra én még akkor jutottam el először, amikor Budapesten éltem ex élettársammal. Motoros találkozón voltunk, de már akkor nagyon megtetszett a hely, a város környéke, környezete, lakosainak, vendéglátóinak kedvessége. A motoros találkozóra azóta is eljárunk, mostani párommal is, de étterembe és strand és gyógyfürdőbe is eljutunk Tiszaföldvár városába, amelyek szintén nagyon kellemes élményt jelentenek számomra.

Tiszaföldvár területe feltehetően már sok ezer év óta árvízmentes, már az újkőkortól kezdve kimutathatók az ember megtelepedésének nyomai, tehát nagyon régóta emberek által lakott területről van szó. Az első írásos adat a településről 1467-ből származik. A Thyzafeudwar-ként említett falut és a hozzá tartozó Marthjenőt a dunaföldvári apát birtokolta. Tiszaföldvár legrégibb része a nevében a török kor emlékét őrző Tabán. Az 1571. évi török összeírás szerint az akkori Földvár 250-300 lakosú, közepes méretű falu volt. (Tabán neve most is jellemezően előfordul a városban, főleg városrészek nevét jelölik vele.) A magaslati fekvés és a falut két oldalról határoló Tisza mocsarai jól védhetővé tették, több háborúban és harcban is kiemelkedő jelentőéggel bírt Tiszaföldvár városa. A török időkben Földvár földesurai gyakran cserélődtek. Kisebb megszakításokkal lakott település maradt, de 1596. évi török, illetve az 1658. évi tatár pusztítások nyomán hosszabb-rövidebb időre elnéptelenedett. A zűrzavaros viszonyok ellenére a vallási élet élénk volt a településen. A reformáció ide is eljutott, és 1642-ben már kálvinista prédikátora volt a falunak, 1673-ban kálvinista templomot is építettek. A felszabadító harcok során ismét elpusztult a falu, és csak az 1690-es évekre települt ideiglenesen újra. A Rákóczi-szabadságharc alatt az egész Kunságot így Földvárt is felégették a császári zsoldban harcoló rácok. 1722-ben különböző vallású lakók telepítették újra Földvárt. A község 1755-től az aszódi báró Podmaniczky család tulajdonában volt, akik támogatták a jobbágyok letelepedését. A megélhetést a szántóföldek, a szőlő és főként az állattartás jelentette. 1808-tól a földvári birtokon báró Podmaniczky II. János, a széles látókörű birtokos megnövelte az állatállományt, hatékonyabbá tette a gabonatermelést. Híressé vált a tiszaföldvári ménes is, mely mai napig is híres, szinte Európa szerte. A község is megerősödött, de néha mégis éhínség pusztított. A földesúr ezért 1837-ben létrehozta a Szükség Hombárt, amely a tehetősebb gazdák adományainak segítségével a szűkebb esztendőkben is képes volt biztosítani a rászorulók ellátását. 1846-ban a határból 5500 hold szántó és legelő került a lakosság tulajdonába. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején mintegy ötven földvári harcolt a honvédseregben. 1849-ben a szolnoki csatát megelőzően a környék Damjanich és Leiningen tábornokok seregének felvonulási területe volt. Fontos tanácskozások színhelye lett a földvári tiszttartói ház. 1849. március 15-én itt tartózkodott Kossuth Lajos is, ennek emlékét a helyi védelem alatt álló tiszttartó ház falán elhelyezett emléktábla is őrzi.

Tiszaföldvár 1950-ben megszűnt járási székhely lenni, mivel e szerepet Kunszentmárton vette át.

Az 1956-os forradalmi események során a gimnázium diákjai és tanárai részt vettek helyi és más településeken rendezett nagygyűléseken, élelmiszert gyűjtöttek és azt Budapestre szállították. Komolyabb incidens nem történt.

1993. január 1-jén Tiszaföldvár városi rangot kapott.

Tiszaföldvárnak több nevezetessége is van, de földrajzi elhelyezkedése és a Tisza közelsége miatt egyébként is meseszép, fejlett és még mindig fejlődésben lévő városról van szó.

Aki szeretne látni egy csodákban gazdag, gyönyörű várost

Annak bátran merem ajánlani Tiszaföldvár városát felkeresésre!!!

Aki pedig meg szeretne ismerkedni a motorosokkal, a motoros találkozókkal,

Vagy egyáltalán a motoros társadalom jellemzőivel,

Annak szinten ajánlom Tiszaföldvárt meglátogatni

Július 6-9-ig!!!

0

A minden háztartásban fellelhető fokhagyma hatásai

Elő- és Dél-Ázsiában őshonos; különleges ízjavító hatása miatt az egész világon kedvelik. A középkorban is gyógyító és tisztító erőt tulajdonítottak neki, gerezdjét amulettként hordták a nyakukban. No de ne menjünk ennyire messzire, -manapság a minden háztartásban megtalálható fokhagyma gyógyhatásával. Igen erős, kellemetlen szaga van, amit nem sokan kedvelnek, ezért e nagyszerű növényt emészthetőbb formában, kapszulaként is árulják. Mivel a gyógyhatása bizonyított tény, így mindenhol elérhető: Gyógyszertárakban, Drogériákban, Bio-boltokban egyaránt. (Ára igen borsos, 5800-15.000 Ft között mozog.)

Jelen korunk nagy figyelmet fordít az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére, amihez hozzájárulhatnak a kapszulák is ugyan, – mégis a tiszta, nyers fokhagyma fogyasztására buzdítanám mindazokat akik vérnyomás problémákkal küzdenek.

Nézzük, mi mindenre jó a fokhagyma: Erősen antibakteriális hatású. A modern orvostudomány igazolta a fokhagyma vérnyomás csökkentő, baktérium-, vírus- és gombaellenes, emésztést elősegítő, bélfertőtlenítő, bélféregűző, epe- és májműködést elősegítő hatását is. Szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat hasonlóan tartalmaz mint a vörös-, lila-, póré-, vagy metélőhagyma.

Hatásos a fokhagyma a különböző baktériumok, vírusok és a bélfertőzések leküzdésében, és enyhíti a megfázásos, köhögéses és légúti panaszokat. Csökkenti a menstruációs görcsöket, a bél- és gyomorbajokat.

A fokhagymacsepp (tinktúra házilag is előállítható a következőképpen:

Hozzávalók: 35 dkg pucolt, darabolt fokhagyma, kb. 4 dl 96 %-os alkohol. (A beszerzett fokhagyma állagától, nedvesség-tartalmától függően.)

A megpucolt fokhagymát apróra vágjuk (fokhagyma nyomót ne használjunk!)

Jól zárható (előzetesen ellenőrzendő!) befőttesüvegbe, (esetleg csatos üvegbe) tesszük, ráöntjük az alkoholt, annyit, hogy az aprított fokhagymát teljesen ellepje, és bezárjuk. Néhányszor megrázogatjuk-megforgatjuk, hogy a buborékok kiszálljanak, és 10 napig sötét, hűvös helyen tartjuk. Naponta összerázzuk, majd a tizedik napon gézen átszűrjük.

A nyert kivonat mennyisége: 400 – 450 ml. Azonnal fogyasztható. Az előírt számú cseppeket ½ dl tejbe, vagy aki nem szereti- joghurtba- csepegtetjük és étkezés előtt igyuk meg.

A tíz napos kúra lényege, hogy az első nap reggelétől kezdve mindig délben és este is fogyasztani kell a következőképpen: Minden időpontban 1 cseppel növeljük a tinktúra mennyiségét, (Első nap: R:1, D:2, E:3, Második nap: R.4, D:5, E:6, stb…Egészen a 6. nap reggeli adagjáig. Ekkor jutunk el a 15 csepphez. Innen a 10. nap estéig csökkenteni kell egyesével az adagot, míg a kúra végén, – estére ismét eljutunk az 1 cseppig!

Mivel a méregtelenítés is beindul intenzíven, az első napokban kismértékű levertség érzése is jelentkezik. Attól nem kell tartanunk, hogy fokhagymaszagú lesz a leheletünk. A fogyasztás után igyunk meg egy pohár tejet, vagy joghurtot (ha nem abba csepegtettük), vagy rágcsáljunk el pár szál borsmentát vagy petrezselymet.

Ezt a házi tinktúrát mellékhatások nélkül biztonságosan lehet fogyasztani, méregtelenítésnek is kiváló. Én tavasszal szoktam a kúrát végigcsinálni, mivel a télen felhalmozódott méreganyagok ettől eltávoznak. Szeretettel ajánlom mindenkinek.

 

+1

Mind a 8. évad bővelkedik fordulatokban

A Wednesday 2022-től vetített amerikai horrorvígjáték sorozat, amelyet , Tim Burton rendezett és Alfred Gough és Miles Millar alkotott Charles Addams az Addams Familyje alapján. A főbb szerepekben Jenna Ortega, Owendoline Christie, Riki Lindhome, Jamie McShane és Hunter Doohan látható. Az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon 2022. november 23-án mutatta be a Netflix.

A film cselekménye: Miután kirúgták a középiskolából, mert megpróbálta megölni testvére bántalmazóit, Wednesday Addams a Nevermore Akadémiára kezd járni, a kitaszítottak iskolájába, ahová egykor szülei is jártak Gomez és Morticia. A kortársai közé való beilleszkedése és látnoki képessége miatt sokat küszködött és több gyilkosság szemtanúja lesz, amelyeket egy különös szörnyeteg követ el.

A film főszereplői:

Wednesday Addams – Gót tinédzser, aki parafenomén képességekkel rendelkezik és a Nevermore Akadémiára jár a kitaszított diákok közzé.

Larissa Weems – A Nevermore Akadémia igazgatója és egykori diákja, aki Morticia Addams szobatársa is volt egyben.

Donovan Galpin – Kisvárosi seriff, aki gyanakszik a Nevermore Akadémiára és konkrétan Wednesdayre.

Tyler Galpin – Donovan seriff fia, aki egy kávézóban dolgozik és összebarátkozik Wednesday-jel.

Xavier Thorpe – A Nevermore Akadémia diákja, aki megkedveli Wednesdayt.

Enid Sinclair – Wednesday színes lakótársa, aki megpróbált a barátja lenni, annak ellenére, hogy Wednesday nem érdeklődik iránta.

Dr. Valerie Kinbott – Terapeuta, akit Wednesday alkalmanként meglátogat.

Bianca Barclay – A Nevermore Akadémia sikeres diákja, aki szirén és Xavier volt barátnője.

Ajax Petropolus – Egy gorgó, Enid fülig szerelmes belé.

Yoko Tanaka – Egy vámpír.

Marilyn Thornhill – Tanár a Nevemore Akadémián és érdeklődik a növények iránt.

Eugene Otinger – Wednesday barátja, úgy szereti a méheit, mintha a gyerekei lennének.

I. évad: A szerdán születettek bánatosak

II évad: A bánat a legmagányosabb szám

III. évad: Bánat vagy ellenség

IV. évad: Bánatos éjszaka

V. évad: Késő bánat

Vi. évad: Bánat bánatot szül

VII. évad: Bánatos döntés

VIII. évad: Gyilkosság és bánat

A nyolc évad 2022. november 22-én jelent meg a Netflixen Magyarországon és Amerikában is egyaránt.

Az 1991-es film előkészületi munkálatai során Tim Burtont bízták meg a rendezéssel, de végül a Batman visszatér című filmmel való időbeli összeütközések miatt lemondott róla, így Barry Bonnenfekl vette át a munkát. 2010 márciusában bejelentették, hogy a Illumination Entertainment a Universal Pictures-szel közösen megvásárolta az Addams Family rajzainak alapjogait. 2010-ben a tervek szerint a film egy stop-motion animációs film lett volna Charles Addams eredeti rajzai alapján. Burton társíró és társproducer lett volna a filmben és a rendezés is felmerült. 2013 júliusában jelentették be, hogy a filmet törölték. 2020 októberében jelentették be eredetileg a Wednesday című, meg nem nevezett Addams Family-projektet, amelyet Burton fog irányítani. A sorozatgyártásáról az MGM Televízió gondoskodna, a rendező pedig Burton lenne. Alfred Gough és Miles Millar a showrunner, míg Gough, Millar és Burton Gail Berman, Jon Glickman és Andrew Mittman mellett vezető producerek is lennének. 2021 februárjában a Netflix sorozatot rendelést adott a produkcióra, amely végül 8. epizódot tartalmaz.

 

0

Papsajtmályva a gyulladáscsökkentő hatású növény

Papsajtmályva a gyulladáscsökkentő hatású növény

Magyarországon úton-útfélen, mezei ösvények mentén terjedt el. Utak, kerítések mentén, öreg falak tövében, törmelékhalmokon terem, de csak lakott területeken fordul elő. Ha településtől távol akadunk rá valahol, biztosak lehetünk abban, hogy ott valaha ház állt. Gyermekkorunk egyik fő eledele volt a kirándulásaink során. Manapság az útszéli kaszálásoknak köszönhetően sajnos egyre ritkábban találni a természetben meg ezt a gyerekek által is szeretett gyógynövényt.

A papsajtmályva, közönséges mályva, kereklevelű mályva vagy egyszerűen papsajt a mályvanemzetségbe tartozó növényfaj. Népiesen nevezik még istenkenyerének is. Korong alakú termése kerek sajthoz hasonlít, innen ered a neve: papsajt. Lágy szárú, egy- vagy kétéves, esetleg évelő növény. A levelek és a virág nyálkaanyagokat, kis mennyiségben cseranyagokat, illetve C-vitamint tartalmaznak. A papsajt mindenekelőtt a gyulladásokkal járó betegségekre fejti ki gyógyító hatását. Hatására a duzzadt szövet meglágyul, így megindulhat a gyógyulás. Az egyik középkori füvészkönyv szerint Plinius a következőket mondta: “Aki minden nap iszik a papsajt levéből, az arra a napra megóvta magát a betegségektől.”

Külsőleg vagy belsőleg alkalmazva a papsajt megnyugtatja a szöveteket és megszabadítja azokat a méreganyagoktól. A levelek, a fiatal hajtások és a magvak is fogyaszthatók. A leveleket akár nagyobb mennyiségben is felhasználhatod zöldségként salátákba keverve, meg főzheted főzelékként, készíthetsz belőle teát gyógynövényként. Szárított leveleiből tea főzhető. A levelek C-vitamint is tartalmaznak. Az éretlen magvak nyersen és főzve is ehetők. A termésnek sajtíze van. Cserzőanyagai összehúzó képességet kölcsönöznek neki.

Virágát, levelét és szárát gyűjtjük júniustól szeptemberig.
Mivel szárításnál a nyálkaanyag elvész, a mályvát lehetőség szerint frissen használjuk fel.
Mi mindenre jó a papsajt? A papsajt mindenekelőtt a gyulladt nyálkahártyák gyógyítására alkalmas tea formájában, gyomorhurut, hólyaghurut, a gyomor és a bélutak, a szájüreg gyulladásos megbetegedéseinél, valamint gyomor- és bélfekély gyógyítására alkalmazzuk.

Külsőleg: a papsajtot sebek, fekélyek, vénagyulladásból származó és törések helyén fellépő kéz- és lábdagadás kezelésére használjuk. Ilyen esetekben kéz- illetve lábfürdőt veszünk.

Belsőleg teaként: Gyógyítja a tüdőtágulatot. Naponta legalább három csészével igyunk meg a teából, éjszakára rakjuk borogatásként a mellkasra a leszűrt és jól felmelegített folyadékot, amit a papsajt leveleiből és virágaiból nyertünk.
Elhúzódó hörghurut és bronchitis, köhögés és erős rekedtség esetén különösen ajánlott, de heveny gége- és mandulagyulladás, valamint szájszárazság ellen is alkalmazható.
Mellhártyagyulladás kiegészítő kezelésére is alkalmazható. Nem utolsó sorban említésre méltó a bőr tisztításában elért eredményessége, mely szerint pattanások kezelésében is hatásos. A népi gyógyászatban időskori foltok elmulasztására is használják. Ehhez a leveleket naponta meleg vízzel átitatva a problémás bőrfelületre helyezik legalább fél órára.

Így készíts teát: egy marék papsajt levelet áztass be 0,5 liter hideg vízbe éjszakára. Reggel enyhén felmelegíteni és egész nap kortyonként elfogyasztani.

Láb-és kézfürdő: két maréknyi papsajtot éjszakára hideg vízben áztass 5 liter vízben. Másnap kézmelegségűre felmelegíted, majd 20 percig áztatod testrészed. A fürdőt még kétszer lehet használni, újbóli felmelegítéssel.

0

Teafa olaj: Különböző bőrbajok gyógyírja külsőleg

A teafa olaj az Ausztráliai teafa lombozatának gőzdesztillációjával nyert illóolaja. A bokros fa tűszerű levelekkel az eukaliptusz és a mirtusz rokona, átlagban 5-6 méter magasra nő meg. 6-10 kg esszenciális olaj elkészítéséhez nagyjából egy tonna ágra és levél szükséges. A levendula illóolaj mellett a teafa olaj az egyetlen amely – ellentétben a többi illóolajjal – mértékkel akár közvetlenül a bőrre is kenhető. A teafaolaj különféle gyógyhatásokkal rendelkezik.

Erős illata a kámforra és az eukaliptuszra is emlékeztet. Jól keverhető az eukaliptusz, a borsmenta, a citrom, a levendula, a rozmaring, a fahéj, a szegfűszeg vagy a fenyő illóolajakkal. Immunerősítő hatású természetes gyulladáscsökkentő, mely baktérium- gomba- és vírusölő is. Mindenféle fertőzés ellen kiválóan alkalmazható, de még némelyik háztartási vegyszer kiváltásában is számíthatsz rá. Hatékonyan kezeli az aknés, gyulladt bőrt, viszont lassabban, de kevesebb mellékhatással fejti ki a hatását, így gyakrabban, biztonságosabban használható.

Felhasználása: A teafaolajat sokrétűen lehet felhasználni az egészségünk megóvása érdekében. Lássuk, mi mindenre jó ez a csodás olaj: Különféle bőrproblémák kezelésére: Mint pattanásos, aknés bőr,- ekcéma, körömgomba, fejtetű, szemölcs, korpásodás, zsíros bőr, ajakherpesz, égési sérülések, rovarcsípés. Belsőleg alkalmazva mérgező! A bőrön alkalmazva azonban nagyon erős gyógyító hatással bír. A teafaolajat tilos a száj közvetlen környékén, illetve a szemekbe csöpögtetve használni. A teafaolaj használata nem javasolt várandósoknak és gyermekeknek!!!

Megtalálható számos kozmetikumban, samponban, arctisztítóban és krémben, de “tisztán” is megvásárolható, szabadon elérhető. A teafaolajjal érdemes óvatosnak lenni: nincs ugyanis tudományosan meghatározva, hogy mekkora mennyiségek biztonságosak. A teafaolaj kozmetikai termékekben található koncentrációja 5 és 10 százalék között van. Más esszenciális olajok is léteznek, amik elpusztítják a baktériumokat, de a teafa olaj egyedi – mivel a gombákat, beleértve a penészgombát is kiírtja. Széles spektrumú antibakteriális, vírusölő és gombaölő tulajdonsággal bír. A fertőző organizmusok mindhárom kategóriáját elpusztítja. A teafaolajat tartalmazó krémek vagy balzsamok segítségével könnyen felpuhíthatók a bőrkeményedések.

Érdemes otthon tartani egy üvegcsével, – főleg nyáron, mert nyugtató hatással van a leégett, kipirult, vagy viszkető bőrre. Célszerű lehet magunkkal vinni egy kis fiolányi teafaolajat a hétvégi kirándulás során a szúnyog- és egyéb rovarcsípések enyhítése céljából, – de az állati szőrre csepegtetve is segíthet a kullancs-eltávolításban. Az Ausztráliai teafa olaj ugyan nem túl olcsó, de hatékonysága miatt igencsak megéri megvásárolni. A DM-ben, már 1500 Ft körül megvásárolható, a jobb minőségű olajért pedig kb 4000 Ft-ot kell fizetnünk. AZ osztrák kiszerelés egészen jó minőségű, ezt Drogériákban tudjuk megvásárolni.

0

Sóska a tavaszi vitaminbomba

A vadon is megtermő sóska, igazi Európai növény, a Kárpát-medencében őshonos, de megtalálható Észak-Amerikában és Ázsiában is. Már időszámításunk előttről vannak róla írásos emlékek. A keserűfűfélék családjába tartozó, évelő, lágyszárú növény. Magja apró, ennek ellenére csírázóképességét 3-4 évig megtartja. Levelei vastagok, nyíl alakúak, szélük ép, az alsók hosszú, a felsők rövid nyelűek vagy nyél nélküliek. Virágai laza bugavirágzatban állnak.

A sóska az egyik legnépszerűbb tavaszi növényeink közé tartozik. Számtalan olyan jótékony hatása van a szervezetünkre, amely miatt érdemes minél többet fogyasztanunk belőle. Márciustól egészen késő őszig gyűjthető, de a legízletesebb a virágzás előtti (március-április) időszakban. A mezei sóska a juhsóskával könnyen összetéveszthető, de ez utóbbi ugyan úgy felhasználható emberi fogyasztásra. A termesztett fajták között elsősorban a télállóságban és a levél színében, illetve méretében van különbség.

A sóska vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag növény. Bővelkedik vasban, foszforban, és káliumban. A vitaminok közül A-, B-, C-vitamin és folsav található meg benne jelentősebb mennyiségben. Magas gyümölcssav-tartalmának köszönhetően frissítő, élénkítő hatású. Van, ahol fűszernövényként tartják számon.
A mezei sósk
a ismert vizelethajtó, nyálkaoldó tulajdonságú, továbbá növeli a szervezet fertőzésekkel szembeni védekező-képességét, így kiváló immunerősítő tulajdonságú. A népi gyógyászatban vértisztítószerként alkalmazzák.

A sóska az egyik legjobb immunerősítő zöldségünk. A sóskában található gyümölcssav miatt nem csak a vérképző- és immunrendszerünkre van jótékony hatással, hanem ráadásként élénkítő hatása is van. Magas kálium tartalmának köszönhetően a magas vérnyomást is szabályozza. Ezek mellett a sóskának magas a folsav tartalma is, ezért állapotos nők étrendjébe is érdemes minél nagyobb mennyiségben beépíteni ezt a zöldséget. A karotinoid és klorofill tartalma miatt akár a rákos betegségek kialakulását is megakadályozhatjuk a fogyasztásával, illetve egyes kutatások szerint az egyik leghatásosabb zöldségeink közé tartozik a rákos betegségek megelőzésének szempontjából.

A sóska savanykás ízének étvágygerjesztő hatása van. A friss, gyenge sóskát egyébként a gyerekek is kedvelik.
Salátának, levesnek és főzeléknek kiváló. A feldarabolt sóskalevél a savanykás ízű levesnek kellemes pikáns ízt kölcsönöz. A sóska egyik nagy előnye, hogy kevés kalóriát tartalmaz, így bármilyen napszakban nyugodtan fogyaszthatjuk. A feldolgozott növény mélyhűtőben kiválóan eláll. Tudni kell, hogy az oxálsav szerepet játszhat a vese- és húgyhólyagkő képződésében az erre hajlamosaknál, ehhez azonban hatalmas mennyiséget kell elfogyasztani. A mezei sóskamag népgyógyászati tapasztalatok alapján hasmenés csillapító és kórokozók fejlődését gátló hatású.

Jól tűri a hideget, a fagyot, viszont a meleget kevésbé bírja. A tápanyagban gazdag, inkább savanyú vagy közömbös talajt kedveli. Magról, vagy tőosztással kitűnően szaporítható. Érdemes a kiskert egy részét erre a növényre áldozni,gyógyhatásának kifejtésével megsokszorozódva hálálja meg a gondozást.:)

0

Nagy választékban válogathatunk a RENO kutyaeledelekből

A RENO kutya eledelek teljes értékű és kiegészítő kutya eledelek széles választékban kaphatóak. A száraz kutyaeledel minden fontos tápanyagot biztosít kutyája optimális életéhez. Többféle kapható:

– Marhával és zöldségekkel,

– Baromfival és zöldségekkel.

Ezeknek a termékeknek az összetétele gabonafélékből, hús és állati származékokból (marha), növényi eredetű származékokból, olajokból és zsírokból, ásványi anyagokból, zöldségekből (pl. szárazborsó). Tartalmaz A, D3, E-vitaminokat, rezet, vasat, jódot, cinket, mangánt, szelént.

– Junior eledel marhával,

– I LOVE DOG – ropogós jutalomfalatkák friss csirkével: ez egy kiegészítő állateledel felnőtt kutyák számára. Egyedi I LOVE DOG formájú ropogós jutalomfalat friss csirkével, 12 vitamin hozzáadásával készül. Kedvencünk fogainak ápolását ásványi anyag (kalcium D-pantotenát). A nap bármely napszakában adható. Mindig biztosítsunk kedvencünk bőven tiszta vizet.

– CRUNCHY PILLOWS – ropogós jutalomfalatkák: ez is egy kiegészítő felnőtt kutyáknak. 80%-ban állati fehérjéből készült, 12 vitamin hozzáadásával. Ez is ápolja kutyusunk fogait. Lazán, bármikor adható neki csak sok-sok friss vize legyen kedvencünknek.

– DENTA CLEAN – fogápolás: egy kiegészítő állateledel 110 grammos, kis és közepes testalkatú felnőtt kutyusoknak. Csomagonként 7 db-ot tartalmaz. Fogápoló, rágó jutalomfalat. Arra figyeljünk oda, hogy a kiegészítő eledel nem helyettesíti a teljes értékű napi táplálkozást. Friss vizet mindig adjunk állatkánknak.

– MEATASTY – húsos kolbászkák marhában gazdagon: ez is kiegészítő állateledel. Csomagonként 5 db-ot tartalmaz. Prémium minőségű, magas hústartalmú rágni való jutalomfalat. A hús és az állati származékok (90%, melyből 50% marha), növényi eredetű származékok, olajok és zsírok összetételét tartalmazza.

– YUMMY STRIPS – húsos lapocskák marhában gazdagon: kiegészítő állateledel felnőtt kutyáknak. Csomagonként 12 db-ot tartalmaz. Igen finom, ízletes, húsos jutalomfalatkák ezek.

– KONZERV marhával, csirkével és borjúval szószban: ez egy teljes értékű állateledel felnőtt kutyusok számára.

ALUTASAK – pulykával és kacsával, marhával és pulykával, junior csirkével és pulykával, pulykával, marhával és pulykával szószban: ez is teljes értékű állateledel. Tartalmaz hús és állati származékokat, halat és halszármazékokat, pulykát, kacsát és növényi származékokat, növényi fehérjéket, ásványi anyagokat és cukrokat. Adható naponta 1-2 alkalommal, felbontás után hűtőben kell tárolni és maximum 2 napon belül meg kell etetni.

– ALUTÁLKA PÁSTÉTOM – baromfis és májas. Teljes értékű állateledel felnőtt kutyuliknak. Naponta 1-2 alkalommal adható. Hűtőben tárolandó és gyorsan elfogyasztandó.

TETRA – falatkák marhával és csirkével szószban: teljes értékű felnőtt kutyáknak. A felbontott terméket hűtőben tároljuk és 2 napig etethető.

Száraz eledelt naponta maximálisan kétszer adjunk csak kutyánknak függően attól, hogy milyen a testalkata, tömege, fogazata és kora. Fokozatosan érdemes beállítani neki a mennyiséget.

Én mindenképpen javaslom a RENO kutyaeledeleket kutyám imádja.

0