Közzétéve 2022 január, 17 - 15:15

Nagyon jó!

Sokakhoz hasonlóan én, illetve mi is elkezdtünk érdeklődni a hulladékmentesebb élet, a hulladékcsökkentés és végül a szilárd sampon és a samponszappanok iránt.

Az egyik első, és legkézenfekvőbb lépés a műanyag zacsik kiiktatása után az indokolatlan műanyaghulladék csökkentése volt. Ebbe nálam kiemelten beletartoznak a kozmetikumok, hiszen ipari mennyiséget vagyok képes belőlük elfogyasztani. A tusfürdőt már egészen ügyesen sikerült szappanra cserélnünk, ami már csak egy kevés műanyag szemetet termel. A szilárd sampon egy picit bonyolultabb kérdés volt, és éveken keresztül próbáltam megtalálni a megfelelőt több-kevesebb sikerrel.

Lássuk azokat a szilárd samponokat és samponszappanokat, akikkel találkoztam az elmúlt két év során, és azt is elmesélem melyikükkel mennyire voltam megelégedve.

Nagora samponszappan

A Nagora samponszappan volt az első szilárd sampon próbálkozásom két éve egy Vegan Sunday Market során. Elsőre abszolút pozitívan csalódtam: egy kellemesen habzó, szépen tisztító szilárd samponnal volt dolgom. Az erős gyógynövényillat nem feltétlenül esik a komfortzónámon belül, de viszonylag könnyedén meg tudom szokni őket, ha maga a termék jól teljesít. A Nagorás lányok nagyon kedvesek voltak, a samponszappan pedig csak egy kis papírzacskóba volt csomagolva, így nem kell sokat aggódnunk a hulladék miatt.

Mindezek ellenére sajnos nem kedveltem meg sem ezt a samponszappant, se úgy általában a samponszappanokat. Míg a szilárd samponok után a hajam általában teljesen rendben van, semmi különlegeset nem tapasztalok rajta, addig, ha samponszappant használok gyakran furcsa, ragadós és száraz lesz a hajam. Ha ránézek olyan, mintha zsíros lenne, valójában a szappanból marad rajta valami a hajszálakon. Erre egyszerűen almaecetes öblítést ajánlanak, de én semmilyen ecettel sem vagyok kifejezetten jóban. Az ecettel kevert víz hideg, furcsa illatú és soha nem tudom rendesen leöblíteni vele a hajam. Így sajnos az összes eddigi samponszappanom sima szappanként végezte.

Az eredeti termék limitált karácsonyi darab volt, de itt megtalálhatsz egy Nagora hajmosó szappant.

Olivia Natural samponszappan

Az Olivia samponszappan is pontosan ott vérzett el a szilárd samponokkal ellentétben, ahol a Nagora. Míg egy szilárd sampont elég kiöblíteni a hajadból, addig ez is kellemetlen, zsírosnak ható réteget hagyott a hajamon. Viszonylag sokáig próbálkoztam az almaecetes öblítéssel, ami nem igazán vált be, de legalább nem volt az egész fejem ecetillatú napokig. Különlegesen nem lett sem puhább, sem fényesebb, sem pedig egészségesebb a hajam.

Abszolút pozitívum, hogy ennek a samponszappannak pontosan olyan illata van, mint a frissen szedett rozmaringnak a kiskertemből. Végül mosakodásra használtam el, de nagyon élveztem és a dobozát is sokáig szagolgattam még mikor betévedtem a fürdőszobába.

Lush szilárd sampon

A Lush Seanik volt az első konkrét szilárd samponom, amire sokáig nem sikerült rávennem magam, mert elég borsos az ára. A pici szilárd sampon korong valóban hónapokig elég volt, mindenféle tengeri jósággal és sóval dúsította a vékonyszálú hajamat, ráadásul tökéletesen tisztít is.

Ez a kis szilárdsampon viszont sajnos nem szulfátmentes. Ami önmagában nem lenne nagy baj, de olyan agresszív habja van, amitől hamar újra zsírosnak tűnt a hajam. Ha a mindennapos hajmosás nem jelent gondot, akkor biztosan ezt a szilárd sampont választanám, de sokkal inkább szeretném kitolni a hajmosásaim számát. Biztosan adok majd még egy esélyt a Lush szilárd samponoknak, de ez a kis kékség nem lett abszolút befutó ebben a mezőnyben.

Nature box szilárd sampon

A Nature box szilárd samponjának nem igazán szerettem volna esélyt adni – jobban kedvelem a kisebb, hazai márkákat. Az egyik legjobb barátnőm viszont meggyőzött, hogy tegyek ezzel a kis szilárd samponnal egy próbát. A Nature box szilárd sampon teljesen más textúrájú, mint a Lush, nem porlik és nem törik könnyen, állagában inkább egy hétköznapi szappanra emlékeztet.

Mivel szulfátmentes, így sokkal gyengédebben habzik, nem szárítja a fejbőrömet és nem is zsírosodik gyorsabban a hajam, ha őt választom. Mivel viszonylag kevés habja van, érdemes magával a szilárd sampon tömbbel is végig szaladni a hajtöveken. Egy idő után meg lehet szokni, hogy nem olyan gazdag a habja, és ez igazán apróság ahhoz képest, hogy mire képes ez a kis csoda.

Ha elsőre egy szilárd sampont ajánlanék, akkor biztosan ő lenne az. Tökéletesen tisztít, könnyen beszerezhető, az ára és az illata is rendben van. Igazán szerethető kis szilárd sampon korong. Ha szívesen olvasnál hazai szappanokról, hogy a zuhanyzás is hulladékmentes legyen, itt találod a legjobbakat!

Zsolt

Nem ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments

Más vélemények

Seanik a szilárd sampon fotók

2021.03.24

Dús haj a Seanik szilárd samponnal

Vékony szálú hajamra, régóta kerestem megfelelő sampont.Sajnos nem találtam olyat, ami megfelelő lett volna, és szép lett volna a hajam tőle. Végig jártam a boltokat, és bizony rengeteget költöttem...