Közzétéve 2021 augusztus, 02 - 13:13

Nagyon finom,különleges csemege

Talán sokan felkapják a fejüket, arra a szóra, hogy savanyított tojás. Pedig nem egy új találmány ez az étek.

Tőlünk nyugatra találták ki, mint a tojás tartósítás egyik formáját. Tőlünk keletre is elterjedt egy idő után. Praktikusnak tűnő megoldásnak látszott a tojások savanyítással való eltárolása.

Már sok sok évvel ezelőt is készítettek savanyított tojást, na nem azért, hogy egy gasztronómiai különlegességet akartak létrehozni, hanem csupán praktikus megoldásból.

Így született meg, viszont az a gasztronómiai csoda, amit Ázsiában találtak ki, a 100 napos tojás.

Erről kicsit bővebben írnék, mivel nagyon érdekes ez a tartósítási mód. A tojásokat meszes hamuba tárolták el, így hónapokig fogyasztható volt, de közben a tojás íze, állaga is átalakult, egy különleges étel lett belőle.

Próbálkoztak az emberek a tojás füstölésével, sózással,  de szárítással való tartósításával is.

A tojás az a termék, amit a tyúkok nem parancsszóra, de nem is akkor tojnak meg, amikor nekünk embereknek szükségünk van rá, hanem amikor testük megtermeli, megkeményíti a héját és utnak indul kifelé.

A mai tojástermelés már szabályozható a  tyúkok tartásával, fajtájával, takarmányozásával.

A régebben kitalált tojás tartósítások között volt ,amikor lelakkozták a tojás héját, hogy el tudják tartani, mert a nyári időszakban több volt, de jó lett volna ha télen is bővebben lehet belőle fogyasztani.

Ezért találták ki a ssavanyított tojást, mert el lehetett tenni, mint bármely terményt, zoldséget, vagy gyümölcsöt, így télen is lehetett fogyasztani belőle.

Nagyon egyszerű a recept. kb. 12 db. főtt kemény tojáshoz 4 dl víz, 4 dl. 10%- os ecet 1-2 kávéskanál só, 5-10 szem bors, 10-15 szem koriander és ugyanannyi mustármag, 1-2 babérlevél esetleg 1-2 mokkáskanál cukor kell. Ezt a levet felforraljuk, azután ráöntjük az üvegekbe rakott megtisztított főtt tojásokra.

Ízesíthetjük különbözö hozzáadott zöldségekkel.

Én szoktam készíteni olyat, amihez dugok egy két szelet sárgarépát, vagy a másik üvegbe erőspaprika karikákat rakok. Esetleg ha a fantáziám elindul, akkor csinálok hagymakarikákkal, de lehet ugy is, hogy főtt céklakarikákat rakok az üvegbe a tojások mellé, amitől csodás színt kapnak.

Különleges, ha szójaszószból teszünk egy keveset az üvegbe a tojásokhoz. Gyönyörű aranybarna színt kap a fehérje a szójaszósztól.

Ha hidegtálat készítek akkor a szines tojások még szépen is mutatnak rajta.

Régen az ivókban nélkülözhetetlen volt a savanyú szeszkorcsolya, főleg tőlünk nyugatra kedvelték. Nagy befőttes üvegekből kínálták a vendégeknek az italok mellé.

Tőlünk keletre egy jó vodka mellé fogyasztották a savanyú falatokat.

Véleményem szerint, mivel sokan szeretik a tojást a fogyókúrába is beilleszeni a tojást, így ezzel a technikával változatossá tehető a kalóriaszegény étrend is.

+Erősségek

Ízletes, tápláló, változatos

hamarbet

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments