Közzétéve 2022 március, 23 - 18:18

MISKOLCTAPOLCAI BARLANGFÜRDŐ

Felhasználási tapasztalat:: párszor
Ár : 3100 Forint

Gyakran megfordultam Miskolctapolcán is és meglátogattam egyik kedvenc turisztikai helyemet, a Miskolctapolcai Barlangfürdőt, mely Miskolc leglátogatottabb helye, 2016-ban elnyerte az év fürdője címet is.

A Miskolctapolcai Barlangfürdőt egy barlangban alakították ki, meleg vizes források felett.

A Miskolctapolcai Barlangfürdőt a török idők után alakították ki. Az építkezést 1723-ban rendelték el. Ebben az időben a tapolcai hidegvizű források vizét is felhasználták, így a hőmérséklete hűvösebb volt, mint a jelenlegi fürdőben. Három medence épült ki fürdőházzal és vendégfogadóval. Ekkor még magában a barlangban nem fürödtek, csak rajta kívül voltak medencék, kültéri fürdőzésre volt lehetőség. 1837-ben az új görömbölyi apát felújíttatta és kibővíttette a fürdő épületét. Ekkor épült a gazdagabb fürdővendégek számára az első fedett medence, még mindig a barlangon kívül. A huszadik században Miskolc megvásárolta a területet, és létrehozták a Miskolci Vízművet a hideg termálvizek felhasználásával. . 1934-ben nyilvánították Tapolcát hivatalosan üdülőhellyé, és 1939-ben kezdték meg egy teljesen új fürdőház építését. Az építkezés közben több régészeti leletre és bukkantak, és felfedeztek egy új termálvíz forrást, melynek hőmérséklete 31,5 Celsius fok volt. A termálfürdőt 1941-ben nyitották meg, de csak 1959. május 14-én került sor a Tavas-barlang Barlangfürdővé való alakítására.

1969-ben megszüntették a forrástérben való fürdést, hogy a források vizét egy száraz kürtőn át juttassák a barlang csempézett fürdőmedencéjébe. Az 1980-as években új termeket és folyosókat csatoltak a fürdő eredeti területéhez, és melegebb (34 és 36 °C-os) medencéket is kialakítottak. Az 1998-ban megkezdett fürdőrekonstrukció fő feladata a fogadócsarnok felújítása, az öltözők és a gépek korszerűsítése volt.

1967 óta található meg a Miskolctapolcai barlangfürdőben Szőke Lajos szobrászművész Őslények című alkotása.

A 30 Celsius fokos víz és a barlang klímája gyógyhatású, főként ízületi betegségekre javasolt. Sótartalma azonban alacsonyabb, mint a gyógyvizeké, így korlátlan fürdőzésre, úszásra alkalmas.

Megközelítése a kettes vagy húszas autóbusszal lehetséges. A kocsival, motorkerékpárral, biciklivel érkezőknek könnyű dolguk van, mert a közelben (mintegy pár száz méter sétára) parkoló, biciklitároló is található.

 

A Miskolctapolcai Barlangfürdő igen széles szolgáltatást nyújt mind vendéglátói (pult, és turmixok, koktélok elérhetősége, valamint étterem, étkezési lehetőség, büfé), mind gyógyászati (klíma és gyógyfürdő, termálvizes medencék, masszázs) területén, így igen kellemes kikapcsolódásra nyújt lehetőséget.

+Erősségek

GYÓGYHATÁSÚ, KORLÁTLAN FÜRDŐZÉSI LEHETŐSÉGGEL

-Hátrányok

KICSIT DRÁGA

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

+3

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments