MEZŐKOVÁCSHÁZA - vélemény

Átlag: 5 (1 szavazat)

Kategória: Országok

Közzétéve 2023 június, 23 - 10:10

MEZŐKOVÁCSHÁZA

Felhasználási tapasztalat:: néhány nap
Ár : 15000 Forint

Mezőkovácsháza

Már alig várom a következő hétvégét, amikor párommal Mezőkovácsházára megyünk egy kellemes hétvégére. Mezőkovácsházáról azt érdemes tudni, hogy a város , a  központja és legnépesebb városa. -ban kapott városi jogot, 1969 óta tartozik hozzá . Termálvizes  van. A , a román határ közelében fekszik, a  kiágazó  mentén. Békéscsabától negyvenöt kilométerre délre található. A román határ () a várostól mintegy húsz kilométerre található. Szomszédai: észak felől , északkelet felől , kelet felől , délkelet felől , dél felől , délnyugat felől , északnyugat felől pedig .

A főbb útvonalak, Békés megye több más vidékéhez hasonlóan elkerülik, közúton így csak alsóbbrendű utakon lehet elérni, amelyek nem túl jó állapotúak.  és , valamint  és  a ,  a ,  a a  köti össze. Az autóbusz-közlekedés nem túl sűrű, köszönhetően az igen jó vasúti összeköttetésnek. Emiatt a vasút által nem érintett települések felé indít több járatot a .

Vonattal a  121-es számú  érhető el; a vonalnak a településen két megállási pontja van:  felől sorrendben előbb , a város északkeleti szélén, majd , a városközponttól északnyugatra. A megállóhely csak önkormányzati utakon érhető el, a vasútállomás közúti elérését a  kiágazó 44 333-as számú mellékút (Szabadság utca) biztosítja.

 

Városrészei

 

Belváros

Mezőkovácsháza belvárosa a város legnagyobb része. A Belváros Mezőkovácsháza politikai, gazdasági, kulturális és kereskedelmi központja. Északról a Külváros, délről a Kertváros határolja.

Utcái: Árpád utca, Árpád köz, József Attila utca, Fáy András utca, Hősök tere, Petőfi Sándor utca

Kertváros

Mezőkovácsháza legkisebb területű és népességű városrésze. Területe kb. 4 négyzetkilométer, lakossága kb. 600 fő. Kertváros a város legnyugodtabb, ugyanakkor legelmaradottabb része is. Hagyományosan főképp az idősebb korosztály él itt, a bűnözési mutatók rendkívül alacsonyak, a bűnözés szinte ismeretlen fogalom. A városrészben nincs és soha nem is volt semmilyen iskola. Kertváros összesen öt utcából áll: Bajcsy-Zsilinszky Endre utca, Nyírfa utca, Deák Ferenc utca az Alkotmány és a Deák utcák sarkától kezdve (tehát a Deák Ferenc utca nagyobb része a Belvárosban található, csak egy utcaszakasz van a Kertvárosban), Béke utca, valamint az Alkotmány utca egy része, a Bajcsy és az Alkotmány sarkától a Battonyai útig. A  még a városrészhez sorolandó, az már a városrész a Belvárossal közös határán fekszik, így a Hársfa utcai az egyetlen lakótelep a Kertvárosban. Az Alkotmány utcai társasház a Kertvárossal közvetlenül határos, de már a Belvároshoz tartozik. A Hársfa utca többsége a Belvároshoz tartozik, kivéve a lakótelepet, ami határeset és vita tárgyát képzi, hogy melyik városrészhez tartozik.

Külváros

Itt találhatóak a Kossuth Lajos, Dózsa György, Szabadság, Vásárhelyi Sándor, Sármezey Endre, Ady Endre, Bem József, Jókai Mór, Puskin utcák. A város legnagyobb területű és népességű városrésze. Északnyugatról Reformátuskovácsházával határos, délről Belvárossal, keletről és nyugatról pedig Mezőkovácsháza külterületével.

Reformátuskovácsháza[

Mezőkovácsháza és  története a 19. század elejéig közös. A két település gyakorlatilag egy konurbációt alkotott egészen az 1800-as évek elejéig. Ekkor a betelepítések, illetve betelepülések után vált a két település a gyakorlatban is kettő községgé.

 

A városban működik a , amely a város egyik legjelentősebb turisztikai központja. A fürdőbe a szomszédos településekből is sok vendég érkezik. A Parkfürdő elsősorban az itt táborozó német és szlovák turisták számára fontos turisztikai helyszín. A városban nem működik múzeum, de a helyi művelődési központban szinten minden héten tartanak kiállításokat, amelyek témái elsősorban a város történelme, jelene és a környék érdekességei.

 

Látnivalókban is gazdag, remélem lesz időm megtekinteni a Városházát, a Római katolikus templomot, a Református templomot, a Baptista imaházat, a Helytörténeti kiállítást, az “Egy kultúrház élete” állandó kiállítást, a Városi Könyvtárat, a Közösségi Központot, illetve a Borostyán Fürdőt is.

 

Aki látni szeretné ezt a csodálatos kis helyet békés megyében,

és esetleg szereti a rock zenét, vagy a motoros életmódot,

esetleg csak kíváncsi arra, hogy milyenek is a szelíd motorosok

annak bátran ajánlom a

 

GHOST MC MEZŐKOVÁCSHÁZI MOTOROS TALÁLKOZÓJÁT!!!

+Erősségek

MINŐSÉGI, KELLEMES KÖRNYEZET, LÁTNIVALÓBAN GAZDAG

-Hátrányok

NINCS

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments