OkCupid.com - vélemény

Átlag: 2.5 (1 szavazat)

Kategória: Honlapok

Közzétéve 2021 március, 14 - 11:11

Megtaláltam itt, amit kerestem, de ennek ellenére mégsem ajánlom.

Egy nemzetközi társkeresőről van szó, ami Magyarországon is elérhető, egyelőre csak angol nyelven. Bár elmondhatom, hogy itt tulajdonképpen megtaláltam egy időre azt, amit kerestem, ennek ellenére továbbra sem ajánlom sem ezt az oldalt, sem más hasonló jellegű weblapot vagy appot azoknak, akik komoly kapcsolatot keresnek.

Mint miden más ilyen jellegű felületen, itt is fontos, hogy ne legyenek túl nagy elvárásaink, illetve ne tegyük fel túl hamar a rózsaszín szemüveget, ha valakivel már volt egy pár sikeres randink, mivel természetesen az elején mindenki a legjobb színben próbálja meg feltüntetni magát, így fontos az, hogy megfelelően tájékozódjunk, mielőtt elköteleződünk valaki mellett bármilyen formában.

A számítógépes felületen a főoldalon különböző képeket látunk párokról egymás után, amik azt a benyomást keltik, hogy egy elég sokszínű oldalról van szó. Ez valóban így van, mivel leginkább itt élő külföldiek használják, és ők behozzák a saját, sokszor a miénknél szabadabb gondolkodásmódjukat is akár a párkapcsolati témákkal kapcsolatban, tehát sok új dolgot tanulhatunk vagy kipróbálhatunk. Ebből következik ugyanakkor az is, hogy sokan csak rövidebb távra terveznek itt maradni, így leginkább laza vagy alkalmi kapcsolatot lehet kialakítani. Többen vannak az oldalon, akiknek már van párkapcsolata, és emellé keresnek még mást is. Ugyanakkor itt is fennáll annak a pár %-os esélye, hogy valaki megtalálja élete  párját. Ezzel azonban vigyázni kell, már csak azért is, mert a match %-ot könnyű manipulálni, szóval ami túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, az valószínűleg nem az. Ezek után ne mondja senki, hogy nem figyelmeztették előre! Egyre többen regisztrálnak magyarok is, bár amit leírtam, mind nem nemzetiség függvénye.

Azt nem igazán tudom értékelni, amikor a lakóhelyünktől távoli embereket is feldob. Aki ilyen oldalt használ, és ezekkel szóbaáll, az valószínűleg vagy nagyon naiv, ha azt gondolja, hogy a távolság ellenére bármi történet, vagy nem is tudom. Állítólag mostanában azért népszerű az ilyesmi, mert meg lehet érdeklődni, hogy más országokban milyen intézkedések vannak a Covid miatt, ez viszont nem tartozik a társkeresés temakörébe. Persze ízlések és pofonok, mindenki maga dönti el, hogy milyen céllal regisztrál. Unaloműzésnek végül is nem rossz a platform így, hogy még teszteket is tölthetünk ki. Az új felület amúgy nem tetszik, amikor előfizetés nélkül csak korlátozottan dob fel embereket a különböző kategóriákból, bár a mobil appot mostanában nem használom, így az nem tudom, milyen.
Ezzel az oldallal is szerintem az jár igazán jól, aki elvárások nélkül, unalomból vagy szórakozási lehetőség, laza és alkalmi kapcsolat, vagy más gondolkodásmódok megismerésének céljából regisztrál.
+Erősségek

Külföldiekkel lehet ismerkedni

Teszteket lehet kitölteni

Aki nyitott az új dolgokra, annak tök jó

-Hátrányok

Komoly kapcsolatot itt is nehéz találni

Itt is jobb, ha nincsenek nagy elvárásaid

A teszteket könnyen lehet manipulálni, nem pontosak

Leginkább laza és alkalmi kapcsolatot lehet kialakítani

Csak angolul érhető el

Egyes profilok megtévesztőek lehetnek

Hajnalcsillag

Nem ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments