MECSEK - vélemény

Átlag: 5 (1 szavazat)

Kategória: Országok

Közzétéve 2022 február, 24 - 12:12

MECSEK

Felhasználási tapasztalat:: párszor
Ár : 10000 Forint

MECSEK

 

A Mecsek középhegység neve vagy a Miklós személynévről nevezték el, annak rövidítéséből, vagy pedig a másik teória szerint a meszes szóból származott. Eredetileg nem az egész hegységet, csak a Pécs fölötti Misina-tetőt jelölte.

A Mecsek középhegység a Dél-Dunántúlon, Pécstől  északra 545 négyzetkilométernyi területen fekszik. Ebből a területből a hegyvidék 335 négyzetkilométer. Legmagasabb csúcsa a 682 méteres Zengő. Ásványkincsekben hazai viszonylatban gazdag, megtalálható benn, rajta a mészkő, szén és uránérc is. Délen a Pécsi-síkság, északkeleten a Völgység, nyugaton a Zselic határolja. A hegység három részre tagolható, a Keleti-Mecsekre, a Középső- Mecsekre és a Nyugati-Mecsekre.

A Mecsek fő vízgyűjtője északon a Völgységi-patak, északnyugaton a Baranya-csatorna, délnyugaton a Pécsi-víz délen a Vasas-Belvárdi- vízfolyás. Ezeket a Mecsek mintegy ezer forrása táplálja. Tehát vízlelő területben és forrásokban gazdag a Mecsek középhegység.

A hegység klímáján mediterrán és kontinentális hatások egyaránt érvényesülnek. Az északi és déli lejtők között jelentős éghajlati különbség alakult ki.

A Mecsek növényvilágát jellegzetessé teszi az a 20–30 olyan növényfaj amely a Kárpát-medencében máshol nem él, valamint az a 13 különleges növénytársulás  amely csak itt fordul elő. A hegységben száznál több védett és fokozottan védett növényfaj él.

A Mecsek erdőségeit nagyrészt tölgyesek alkotják, amelyekbe az északi lejtőkön gyertyán keveredik. A déli lejtőkön jellemzőek a nagy kiterjedésű karsztbokorerdők és sziklagyepek. A magasabb tetőkön és az északi oldalakon szép bükkösök is  vannak. A tölgyesekben gyakori a szelídgesztenye.

 

Az itt élő kétéltűek és hüllők minden faja védett. A hegységen átvezető autóutak mentén néhol terelőhálókkal védik őket az elgázolástól. Önkéntesek, önkéntes táborokba szervezett emberek csoportjai mentik meg az itt élő békákat az elgázolástól. Ilyen kétéltű, amelyre kifejezetten vigyáznak a barnavarangy, sárga hasú unka, erdei béka, pettyes és tarajos gőte is.

 

Kiterjedt madár és emlős világgal is rendelkezik a Mecsek középhegység. Megtalálható ezen a területen a vaddisznó, aranysakál, muflon, európai dámvad, gímszarvas és a borz is.

 

A hegységben mintegy száz barlang található. A változatos alapkőzeten kialakult mészkőfelszíneket nagyrészt nemkarsztos kőzet borítja; a felszíni mészkő-kibukkanások összterülete csekély. Vannak a Mecsekben szurdokvölgyek, sorba rendeződött, tölcsér alakú, mély víznyelők, és – kis számban – igazi karsztforrások.

A mecseki barlangok többségének járatai szűkek, aknáik kacskaringósak. Általában víznyelőként  indulnak, és 20–30 méter után eltömődnek. Ilyen jellegű víznyelők táplálják.

Barlangjai, a teljesség igény nélkül: Abaligeti-barlang, a Spirál víznyelő, az Orfűi Vízfő-barlang, A márfai kőlyuk, a Szaudó-völgyi-víznyelőbarlang, a Trió-barlang, a Mészégető- források barlangja és a Vadtetős-víznyelőbarlang is.

+Erősségek

gyönyörű

-Hátrányok

nehéz terep

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

+1

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments