DJI Mavic Mini - vélemény

Átlag: 5 (2 szavazat)

Kategória: Videókamera

Közzétéve 2022 február, 28 - 11:11

Mavic Mini nagyon jó

Nincs egy éve, hogy a DJI piacra dobta a Mavic Mini névre hallgató, a Spark modellt leváltó hobbidrónját, de máris itt a folytatás, a Mavic titulust elhagyó DJI Mini 2, ami végre megkapta az OcuSync 2.0 technológiát, így többé a belépő kategóriában sem kell bosszankodni a hatótáv miatt. És ha ez még nem lenne elég, az új géppel már 4K-ban is lehet videókat rögzíteni.A kínai DJI gőzerővel készül az idei karácsonyi szezonra, hiszen az elmúlt hetekben sorra jelentette be a különböző kütyüit, többek között az OM4 képstabilizátort és a hibrid Pocket 2 kamerát. A listának ezzel ráadásul még nincs vége, hiszen a cég november 5-én hajnalban hivatalosan is leleplezte a DJI Mini 2 hobbidrónt, amit nekünk már a megjelenés előtt lehetőségünk adódott kipróbálni.Külsőre az új modell semmit nem változott az elődjéhez képest: még mindig egy rendkívül apró, mindössze 249 grammos quadkopterről van szó, a DJI-tól megszokott kihajtogatható karokkal, amiken a propellerek kaptak helyet. „Összecsomagolva” mindössze 138 × 81 × 58 mm kiterjedésű, simán elfér az ember tenyerén, kis túlzással élve akár egy farzsebbe is benyomható.Az új modell viszont hiába néz ki ugyanúgy, mint a tavalyi, a fejlődés jelentős, ugyanis a kütyü megkapta a gyártó komolyabb drónjaiban már bevált OcuSync 2.0-t, azaz a kontroller és a gép végre nem wifin keresztül kommunikál, hanem rádiós technológiáját használva, 2,4 GHz/5,8 GHz-en. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a korábbinál jóval stabilabb a kapcsolat, de jelentősen megnőtt a hatótáv is.

A DJI szerint a drón akár 6 kilométerről is képes videójelet továbbítani a kontrollerhez csatlakoztatott telefonra,

mi pedig a tesztjeink alapján azt tudjuk mondani, hogy városi környezetben még 2 kilométeres távolságnál sem adott weak signal figyelmeztetést, akadás nélkül streamelte a kamera képét, és azonnal reagált az általunk kiadott parancsokra. Összehasonlításképpen: a tavalyi Mavic Mini városban már 400 méternél elvesztette a kapcsolatot, és a vidéki pusztában is csak 800 métert tudtunk gond nélkül kisajtolni belőle. Ehhez képest hatalmas ugrás a Mini 2 teljesítménye.

Habár a kamera a specifikációt tekintve nem változott, tehát ismét egy 1/2,3 hüvelykes, 12 megapixeles (f/2.8) CMOS szenzort kapunk, de ezúttal már adott a lehetőség 4K felbontású videók készítésére is, igaz csak 30 fps mellett. Ugyanez a helyzet a 2,7K esetében is, ugyanakkor 1080p felbontásnál már elérhető a 60 képkocka per másodperc is, fotókból pedig 4:3 (4000×3000 pixel) és 16:9 képarányúakat (4000×2250 pixel) készíthetünk. Újdonság továbbá, hogy ezúttal már nagyítani is lehet: 4K-nál kétszeres, 2,7K-nál háromszoros, míg 1080p-nél négyszeres zoom áll a rendelkezésünkre.

Zsolt

Nem ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments

Más vélemények

DJI Mavic Mini fotók

2021.01.28

A legjobb consumer drón.

A Mavic Mini, a DJI cég első olyan drónja, amiben minden funkciót megtalálunk ami segít bennünket repülés közben. Igaz, szenzorokkal nem rendelkezik a gép, így könnyen neki vezethetjük a...