Közzétéve 2021 november, 04 - 17:17

Kéthetente megjelenő utcalap


Megvásárolt: link

A Fedél Nélkül – hajléktalanok lapja, Ungi Tibor alapította. A Menhely Alapítvány karolta fel a kezdeményezést és a mai napig is az ő segítségükkel jelenik meg kéthetente. Az első lap 1993-ban jelent meg fénymásolva készült. Ekkor még a formálódó hajléktalan ellátó rendszerről, friss szociális törvény rendelkezéseiről szóltak az írások, illetve versek, grafikák kaptak benne helyet. Ahogy telt az idő, változtak az igények a lap teljesen átalakult és a mai formájában már csak irodalmat, képzőművészetet tartalmaz és ismert emberekkel készítenek interjút.

A lapot 90 százalékban hajléktalan szerzők írásaival, képeivel töltik meg, de természetesen vannak olyan ismert írók, mint Röhrig Géza, Kalla Éva, Arany-Tóth Katalin stb. csak néhány nevet kiragadva a sorból, akik írásaikat a lapnak ajándékozzák emelve a színvonalát. Vannak saját kiadású könyveik is, amiket szintén megvásárolhatnak az utcai lapárusoktól.

A terjesztők a lapot megvásárolják 70 Ft/db áron és a vásárló felé árat nem mondhatnak, mert annyit ad érte, amennyit éppen gondol vagy úgy érzi tud adni. Az újságért kapott pénz a terjesztő számára adomány, bevételeikről nem kell elszámolniuk. A lap létrehozása óta a mai napig több, mint 2500 terjesztő fordult meg szerkesztőségben.

2005 óta van Kiemelt Terjesztői mintacsoport azon terjesztőkből, akik személyes példája, munkavégzése utat mutathat a többieknek. Kiemelt terjesztők közül néhányuk a lap mindennapi életében is szerepet játszanak (lapkiadó, segítőmunkatárs). Nagyban segítik a munkát ezek az emberek, mert ügyeletet adnak a melegedőbe, helyszíni ellenőrzéseket végeznek, közös programokat szerveznek, illetve közösségi munkát végeznek. Ma már a kiemeltek zárt klubban dolgoznak, új tagot csak a régiek támogatásával vesznek fel. Megkövetelik egymástól a klub életében való rendszeres részvételt.

2007-ben a BRFK Közlekedésrendészetével kötöttek megállapodást, új, színesebb, nehezebben hamisítható igazolványokkal, fényvisszaverő mellénnyel látték el terjesztőiket. A BRFK balesetvédelmi oktatásokkal támogatja munkájukat. A főváros jelentős részén is sikerült egyezségre jutni a közterület-használat ügyében. Ma már a terjesztők a közterületet ingyen használhatják terjesztési célra a megfelelő szabályok betartásával. Elvárás a tiszta ruházat, ápolt kinézet.

A lapot már vidéken is több városban meg lehet vásárolni, így például Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Gyulán, Békéscsabán, Veszprémbe, Pécsett, Szombathelyen. Folyamatosan várják azokat a hajléktalan embereket, akik vállalkoznak a lap vidéki terjesztésére.

De a lapokra elő is lehet fizetni a szerkesztőségnél.

Menhely Alapítvány 1073 Budapest, Kürt u. 4.

Telefon: 06 1 322 2423

e-mail: fedelnelkul@fedelnelkul.hu

főszerkesztő: Kepe Róbert

+Erősségek

kulturális lap, szegény embereknek bevételi lehetőséget ad

Buksika

Ajánlom

+3

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments