Jezsámen - vélemény

Átlag: 5 (1 szavazat)

Közzétéve 2023 május, 29 - 9:09

Jezsámen a lugasnak is nevelhető csodasövény-növény

Felhasználási tapasztalat:: fél év, vagy több
Ár : 2500 Forint

 

A kerti illatoknak nem csupán a háziak komfortérzete miatt van jelentősége, a markáns, bódító illatok a kert atmoszféráját is megváltoztatják. A jezsámenről mindenkinek elsőre a fantasztikus illata ugrik be, ami nem véletlen, hiszen egészen egyedi aromával rendelkezik ez a díszcserje.  A jezsámen 2-3 méter magasra növő, lombhullató cserje. Május-júniusban nyílnak fehér színű, elegáns intenzív illatú virágai. Élénkzöld, keskeny tojásdad alakú levelei vannak. 1-1,5 méter magas és ugyanilyen széles, sűrű ágrendszerű lombhullató cserje. Szoliterként is szépen mutat, de cserjecsoportba is ültethetjük. Dekorációs értéke pedig kiemelkedő, ezért kiválóan alkalmas például utcafronti, előkerti telepítésre. Fényigénye igen alacsony, – félárnyékban is jól érzi magát. A kifejlett növény alig igényel öntözést, így a lakóközösségnek nem lesz gondja vele. Nyírható, ezért jezsámen sövényt is nevelhetünk belőle. Napos, vagy félárnyékos helyet szereti, illetve érdemes védett, huzattól mentes helyre ültetni. Humuszban gazdag talaj jót tesz neki. Betegségei: Időnként megtámadhatják a levéltetvek, de előfordulhat a lisztharmat, levélfoltosodás, levélrozsda is.

A jezsámen elsősorban a múlt században volt divatos növény, gyakran és intenzíven nemesítették, számtalan elegáns kert és park szolgált otthonul ennek a pompás díszcserjének. A jezsámen fajták közül a leggyakrabban a közönséges jezsámennel lehet találkozni a kertekben.

A sövénynek ültetés nagyon hasonló a többi cserjeféléhez, a művelet kevés előkészületet igényel, maga a telepítés pedig akár egy délután alatt elvégezhető, akár hosszabb 10-20 méteres jezsámen sövény esetében is. Mint sövényültetésnél általában mindig, ebben az esetben is jó ötlet egy megfelelő mélységű és szélességű (például 60×60 centiméter), és kívánt hosszúságú ültető árkot kialakítani, mert így könnyebb lesz szép sorban elhelyezni a töveket. A gödör aljára helyezzünk szerves trágyát és/vagy komposztot, majd erre vékony földréteget halmozzunk, hogy az ültetendő növény gyökere ne érintkezzen közvetlenül a tápanyaggal. A szabad gyökerű vagy konténeres jezsámen töveket úgy helyezzük a földbe, hogy ugyanolyan magasságban legyenek, ahogy a konténerben, vagy a faiskolában voltak. A friss ültetést alaposan locsoljuk be, és az első feladatokkal készen is vagyunk. Hasonlóan járjunk el akkor is ha nem sövényként, hanem szoliternövényként telepítjük a jezsáment, de ebben az esetben egy nagyjából 60x60x60 centiméteres ültetőgödröt készítsünk a növénynek. Különleges szín – és illathatás érhető el, ha vegyes cserjecsoportokba ültetjük, például mályvacserje vagy rózsalonc társaságában.

Amikor a növényeink megerősödtek, természetesen minimális gondozást igényelnek: időnként nem árt egy esztétikai metszés. A jezsámen ifjító metszése 2-4 évente aktuális, az elöregedő cserjét ilyenkor fiatalító nyírással hozzuk újra formába. A jezsámen ifjító metszése során belülről kifele haladjunk, vagyis a növény belső ágait nyessük le körülbelül 40 centiméteres magasságban, majd a következő évben haladjunk kifelé a metszéssel, így idővel, fokozatosan az egész növényt megfiatalíthatjuk. A jezsámen metszése nem kíván szakértelmet, a visszavágást évente kétszer szükséges megejteni, tavasszal, és a nyár derekán.

A jezsámen vesszők egyébként alkalmasak még íves (tehát mindkét végét a földbe rögzített) jelző “kerítés” építésre is. Igen dekoratív boltíveket tudunk kialakítani e csodás növényből. Mi például a kerti wc-hez vezető utat szépítettük meg boltívesre hajlított jezsámennel. (Lásd a képen). Ajánlom minden kertbarátnak ezt az illatozó csoda sövény növényt. Jó kertészkedést!

+Erősségek

Nagyon kellemes citrusos illat

Könnyen gondozható

Sövénynövénynek is megfelel

-Hátrányok

Nincs

Bondár Dinda

Ajánlom

+1

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments