A következő három nap - vélemény

Átlag: 4 (1 szavazat)

Kategória: Filmek

Közzétéve 2021 november, 04 - 17:17

Izgalmas thriller

 

A következő három nap című film egy 2010-ben készült amerikai dráma.

A főszereplők Russel Crowe, Elizabeth Banks és Olivia Stone.

A következő három nap rendezője, Paul Haggis Clint Eastwood állandó forgatókönyvírójaként, a legutóbbi két Bond film társírójaként volt ismert, mígnem az Ütközésekkel, nagyjátékfilmes debütálásával, mint író-rendező, rögtön két Oscar díjat is besöpört.

A cselekmény röviden:

John Brennan és felesége, Lara tökéletes házasságban élnek. A férfi egyetemi tanár, a nő sikeres üzletasszony, van egy aranyos kisfiuk, az idill tökéletes. Addigi életük egy szempillantás alatt szétesik, amikor az asszonyt a rendőrség letartóztatja egy gyilkosság gyanúsítottjaként. John elszántan küzd, megpróbálja egyben tartani lehetetlen helyzetbe került családját, neveli gyermeküket, miközben a munkahelyén is próbál helytállni. John minden törvényes eszközt bevet, hogy bebizonyítsa felesége ártatlanságát. Azonban hiába minden, a bizonyítékok alapján a végső fellebbezést elutasítja a bíróság, húsz évre ítélik a nőt. Az ítélethirdetés után Lara öngyilkosságot kísérel meg a börtönben. John úgy dönt, hogy mindegy milyen áron, de kiszabadítja feleségét, miután az igazságszolgáltatás csődöt mondott. Aprólékos munkával elkezdi kidolgozni egy bonyolult és veszélyes szöktetés tervét. A szökés kivételezése szinte lehetetlennek tűnik, ez egy olyan kockázatos vállalkozás, ahol egy rossz mozdulat mindannyiuk életébe kerülhet, azonban John döntése megváltoztathatatlan. 

A film Fred Cavayé Pour elle (Anything for Her) 2008-as művének hollywood-i újrája. A francia thriller szintén egy tanárról szólt, aki elhatározza, hogy megszökteti a feleségét a börtönből, ahová 20 évre csukták be, miután tévesen elítélték női főnöke meggyilkolásáért. A helyszín ezúttal Pittsburgh, Pennsylvania, a férjet most Russel Crowe, a feleséget Elizabeth Banks alakítja. Haggis hozzáadott közel negyven percet az időtartamhoz, és egy másik francia operatőr mellett kötelezte el magát (Stéphane Fontaine, aki Jacques Audiard filmjeit, a Prófétát és A halálos szívdobbanást fényképezte). Ezeket leszámítva a változtatások jelentéktelenek az eredeti műhez képest.

A lendületes in medias res-től kezdve, óhatatlanul, a bebörtönzött feleség és a férj oldalán vagyunk, akinek ráadásul egyedül kell vigyáznia közös kisfiukra. Egy pillanatig sem kételkedünk komolyan a feleség ártatlanságában – pedig egy ilyen Szökevény mintájú alaphelyzetben épp az lenne a legizgalmasabb, hogy a hozzánk közel álló, látszólag tisztességes kispolgár akár még bűnös is lehet, annyira belekeveredett, hogy még a néző szemében sem tudja kimosakodni magát, mégis szimpátiánkat élvezi. Ezenkívül sem Crowe, sem Banks játéka nem közelíti meg a kétségbeesés és a határozottság szintjei közötti, hullámzó átmeneteket, amit Vincent Lindon és Diane Kruger hoz ugyanebben a szerepekben az eredeti filmben.

Mindamellett Haggis döntése, miszerint megnyújtotta a filmet teljességgel érthetetlen: a cselekményhez nem tudott hozzátenni, a toldásért az akciójelenetek számának a megduplázása felelős. És éppen ezek a jelenetek, amelyek túlsúlyba kerülésük miatt nem jut idő a hősök személyiségének megismeréséhez. Nem is az a baj, hogy Haggis nem bizonytalanít el minket, hanem hogy függetlenül attól mit hiszünk a feleség ártatlanságáról, nem kapunk kellő mélységű karakter rajzot. Nem pillanthatunk bele kapcsolatuk sötét oldalaiba, Banks figurája ráadásul annyira keveset szerepel a vásznon, hogy nincs időnk megszeretni, így is tudunk igazán drukkolni kiszabadításáért. Egy idő után azon kapjuk magunkat, hogy jobban szurkolunk azért, hogy Crowe végre összejöjjön a játszótéren megismert nővel és hagyja a fenébe ezt a kiszabadítósdit.

szeag

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments