Közzétéve 2023 március, 06 - 8:08

HubArt Galéria és Önképző Kör

Felhasználási tapasztalat:: fél év, vagy több
Ár : 1000 Forint

A 2014 óta működő HubArt Galéria Dusnok festői szépségű bejáratától pár méterre, a Szent István király u. 25-ben mutatja be a helyi alkotók, illetve a vendégművészek kiállítási anyagait.

A Galériát Hubert László hozta létre azzal a szándékkal, hogy a vérkeringésbe bekapcsolja a vidéki kiállítók munkáit, egyben a látótér szélesítését is megcélozva. A Galériában a helyi alkotók mellett időszakos kiállításokon szerepeltek többek között Bolyki Lajos- Visegrádi képzőművész, Lőrincz Gergely- Baja, Viczay Lajos – Kalocsa, Bihari Puhl Levente- Siófok, Köhler Péter Ordasi képzőművész, Ostheimer Tibor- Németországból érkező szobrász és festőművész, Pesztalics Márta- Kalocsa, Egervári Endre- Pomázi festőművész is. Amikor sorra zártak be a kiállítótermek, László akkor bővítette a közösségi színterét – amihez a helyi közösség is nagy mértékben hozzájárult- létrehozva a Bagolyvárat, ahol az alkotótáborok alkalmával a messziről érkező vendégművészek a mozgalmas napok után este nyugovóra is térhetnek.2017 óta évente egy hétre alkotási teret és otthont ad a Bagolyvár és Galéria a Nemzetközi Táborokban (Pannon Art) – ahol a helyi művészek mellett horvát alkotók közös erővel munkálkodnak, többnyire a festészet témakörében. Az alkotás helyszíne a Bagolyvár varázslatos kertje, mivel nyáron kerülnek megrendezésre ezek az események, így szabad tériek a rendezvények. A kiállításmegnyitók alkalmára helyi fiatalokból álló zenészek, kórus, vagy éppen zenekarok is közreműködnek – ők is gondoskodnak a jó hangulatról. Az évek során megrendezésre került a Galériában zenés irodalmi est, improvizációs zenei est, vallási témájú előadások és koncertek, Cseh Tamás emlékkoncertek- a falubeli Hodován József előadásában, de Bolyki Balázs illetve Dinnyés József (1948-2021. 03.15.) vendégművészek is színesítették már a rendezvények megnyitóit. A helyi alkotók munkáinak is teret adott a kiállítóterem a közös bemutatkozásra.

A Dusnoki Önképző Kört Sáfrán Feri bácsi alapította 1993-ban. Az Önképző Kör tagja a Dusnoki Kulturális Egyesületnek, fő támogatója az Önkormányzat- minden költségével együtt. Az Önképzőben heti két alkalommal találkoznak és alkotnak együtt az alapítók- és az új tagok. E baráti összejöveteleken változatos technikákkal, anyagokkal dolgoznak, – olajfestékkel, szénnel, pasztellel, ceruzával, stb.Az évek során folyamatosan változó tagság jelenleg 10 -12 fő.  Az alkotók az elkészült műveket bemutatják a közönségnek különböző kiállításokon, -így voltak már Békéscsabán önálló tárlattal, de közös kiállításokon is bemutatkoztak Budapesten, Kalocsán, Baján, Uszódon és természetesen Dusnokon a Galériában is láthatóak voltak a munkák. A tagok továbbá részt vesznek a környékbeli táborok munkáiban, pl: Szelíd, Uszód, Ordas, Kalocsa és a Dusnoki alkotótáborokban is.

Alkotók: Ádámné Miskei Éva, Balla János, Dr. Nagy Ágnes, Dr. Szűcs Mária, Facskó Antal János, Hubert Ferenc, Hubert László, Kerekes Jenőné,Viczay Lajos, Vlcskó János, Zsigmond Enikő.

Cím: 6353 Dusnok, Köztársaság u. 10.

+Erősségek

Szabadon elérhető

Barátságos környezet

Kiváló alkotások

-Hátrányok

Nincs

Bondár Dinda

Ajánlom

+2

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments