Közzétéve 2021 március, 29 - 19:19

Hatásos, valóban nagyszerű, és vény nélkül kapható

Az ember hajlamos rá, hogy tönkre vágja bőrének egészséges kinézetét. Nekem mindez egy szteroidos krémnek köszönhető, melyet olykor megjelenő bárelváltozások, pattanások ellen használtam. A hosszú ideig tartó kenegetés miatt a bőröm hozzászokott, hogy csak ezzel és csak így “gyógyul”, ezért egyre többször, és egyre több kiütésem lett. Végül odáig jutottam, hogy ha nem használtam a szteroidos krémet, nagyjából így néztem ki, mint a lenti képen.

Periorális dermatitis

Rákerestem a neten, és rájöttem, saját magam okoztam a bajt, melynek neve: Periorális dermatitisz, egy száj körüli, orr alatti kiütés. Olvastam róla, hogy makacs és nehezen kezelhető probléma, sokan sok mindent javasoltak rá. Én is kipróbáltam több szert, de nem mutattak hatást. Végső elkeseredésemben bőrgyógyászhoz fordultam, aki megerősítette a diagnózist, és a BEPHANTEN SENSIDERM krémet javasolta, mely kimondottan Atópiás dermatitisz és egyéb bőrkiütések kezelésére fejlesztettek ki, és a lipidtechnológiának köszönhetően a krémben található lipidek beépülnek a bőr szerkezetébe, így hamarabb képesebb helyreállítani szerkezetét. Mivel babáknak is ajánlják, semmi káros anyagot nem tartalmaz, és elég egy vékony réteg, mely fél órán belül enyhíti a viszketést, és csökkenti a kipirosodást. Hosszú távon pedig segít eltüntetni és megszüntetni a makacs kiütéseket.

Ma már csak időnként jön elő egy-egy apró kiütés az arcomon javarészt a maszk használat következtében, de már nem kell keresgélnem megoldás után, mert elég a Bephanten Sensidermet használnom, és pár napon belül nyoma sem marad a piros pattanásszerű kiütéseknek.

+Erősségek

Lipidtechnológia

B5 provitamin

Szteroidmentes

Csecsemőkortól alkalmazható

Ksissy

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments