EURÓPAI ŐZ VAGY CSAK EGYSZERŰEN ŐZ

Az európai őz az emlősök osztályának párosujjú patások rendjébe, ezen belül a szarvasfélék  családjába és az őzformák alcsaládjába tartozó faj.  Európa nagy részén és Kis-Ázsiában fordul elő, Korzika, Szardínia, Írország és Kelet-Európa keleti határa kivételével. Előfordulási területe a vadászat és más emberi hatások következtében a 19. század végén és a 20. század elején a mainál sokkal kisebb és elaprózott volt. Elterjedési területe ma a mediterrán országokban növekszik, részben természetes úton (új élőhelyek elfoglalása), részben betelepítés és repatriálás következtében.

Az őz Magyarország teljes területén előfordul. Az alföldi területeken a jelenlegi sűrűséget az 1960-as évek második felében és az 1970-es években érte el. Korábban inkább a domb- és hegyvidéki, erdősültebb területeken éltek nagyobb állományai. Mindenhol vadásszák úgy az alföldi területeken, mint a hegy és dombvidékeken. Magyarországon az őz kiemelt természetvédelmi oltalom alatt nem áll, természetvédelmi szempontból általános védelemben részesül. Vadászható állatfajról lévén szó, védelmét a vadászati szabályozás is biztosítja a vadászidényeken és az engedélyezett vadászati módszereken keresztül. A Berni Egyezmény III. Függeléke is védi.

Sok helyen tesznek kárt a termesztett növényekben, hiszen lelegelik a kukoricást és egyéb veteményest is. Dúvadnak ugyan (legjobb tudomásom szerint) nem számít, de a gazdák sok helyen számítanak a vadászok közbelépésére, ha az őzek nagyobb kárt tesznek a kukoricásban. Kedvelt (és meglehetősen drága is) csemege az őzhús, leginkább az őzpörkölt és őzsült nevesebb eseményeken, esetleg vadászvacsorákon is. Az őz hímje a bak, nősténye a suta, a kicsi őzek neve, megnevezése pedig gida.

Az európai őz testhossza kilencvenöt és százharmincöt centiméter, farka nagyon rövid, mindössze néhány centiméter, tömege Közép-Európában tizenöt és harminc kilogramm közötti. A bakokat kis agancsuk alapján egyértelműen fel lehet ismerni.

Az őz tömege és testméretei, valamint agancsképződése szoros összefüggésben állnak a helyi adottságokkal és a gondozással. Az átlagértékek tehát nem jellemzik egészen jól a tényleges viszonyokat.

Az őz nyáron jellemzően magányosan, vagy kis családi csoportokban él, például suta az őzgidáival; ősztől tavaszig azonban kisebb-nagyobb csapatokat formálnak. A nagyobb csapatok összetétele folyamatosan változik. Az őz szabad területen mintegy tíz éves koráig él, élhet, általában ez a jellemző, ha nem pusztul el hamarabb valamilyen betegségben, vagy nem lövik ki.

Az őz az erdős sztyeppék és a kis erdőfoltokkal tarkított mezőgazdasági területek szarvasféléje. Kedveli azonban a nádasokat, magas füves bozótosokkal tűzdelt térségeket is. Az erdők közül a nyitott, táplálékban gazdag, felújuló jellegűeket kedveli (vágásterületek, erdőtüzek utáni foltok).

Ki ne ismerné Bambi, az egyedül maradt, elárvult gida történetét? De vajon igaz e a mese?

„Az egy-két hetes gidák még gyengék ahhoz, hogy a turisták közeledtére anyjukat követve elmeneküljenek. Veszély esetén ezért tökéletes rejtő színükben bízva lelapulnak az avarba, és úgy várják, hogy anyjuk visszatérjen hozzájuk. Sajnos a kirándulók egy része tudatlanul árvának hiszi az így egyedül talált állatot, és megsimogatja, vagy legrosszabb esetben magával viszi, hogy felnevelje. A fogságban a gidák azonban csak a legritkább esetben maradnak életben, a nagy stressz és az anyatej speciális összetevőinek hiánya miatt néhány hét vagy akár nap alatt elpusztulnak.”  Ha nem is viszik el a gidát, „a visszatérő anyaállat az idegen szagot megérezve már valóban sorsára hagyja gidáját.

Kérnék mindenkit, aki árva gidával találkozik az erdőben,

NE SIMOGASSA MEG, NE VIGYE HAZA

AZZAL CSAK ÁRT AZ ÁLLATKÁNAK!!!

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

Tetszik

0

Szabálysértés bejelentése