Közzétéve 2022 június, 03 - 9:09

E.T. PIZZÉRIA ÉS SZENDVICSBÁR, KALOCSA

Felhasználási tapasztalat:: párszor
Ár : 2500 Forint

Kalocsa egyik nívós étterme, vendéglátó helye az E.T. Pizzéria és Szendvicsbár. Itt lehet kapni a különféle pizzától, töltött pizzáktól kezdve a szendvicseken, kézműves hamburgereken keresztül a torilláig, salátákig szinte mindent. Kellemes, nyugodt helyen, romantikus környezetben helyezkedik el a Vajas partján. Romantikus kályha, épített, rakott kemence is található az étterem helységében, valamint gyertyákat is kihelyeznek az asztalokra. Mind baráti összejövetelekre, mind egy romantikus  este eltöltésére az ember kedvesével, párjával alkalmas.

Exemmel gyakran jártam itt, legtöbbször a kiülő részen, a Vajas „partján” üldögéltünk, eszegettünk, limonádét szürcsölgettünk. Romantikáztunk. Mert erre kivallóan alkalma s ez a hely, és a személyzet is ehhez alkalmazkodik, kedvességben, udvariasságban nincs hiány. Természetesen az alkalomhoz illően viselkednek, vagy a háttérbe húzódnak, vagy pedig ajánlanak is esetleg valamilyen menüt, pizzát ha azt szeretnénk.

Viszont baráti társaságok főző, sütő tudását is össze szokták mérni az E.T. Pizzériába és Szendvicsbár főnökei, alkalmazottjai. Lehetőséget biztosítanak, sőt, versenyeket szerveznek kalocsai és környékbeli baráti társaságok, családok sütő-főző tudásának összemérésére a Vajas partján lévő kiülő részen, az itt található „szalonna-sütő” helyeken.

Mi is részt vettünk egy ilyen versenyben egyszer. Helyesbítek egy kedves baráti család hívott meg bennünket. Természetesen díjazottak lettek, második helyezést értek el.

Méltán híres ez a hely Kalocsán és környékén nagyon ízletesen elkészített kézműves hamburgerjeikről, melyhez egy bögre sült krumpli, ropogtatni való finomság is jár.

Pizzáik, töltött pizzáik is finomak, köszönhetően a szakács ügyes pizza sütési tudományának. A tortillákat is bátran ajánlom, hiszen rendkívül ízeltessek.

Hétköznapokon tíz órától ste nyolcig, pénteken és hétvégén pedig reggel tíz órától este tíz óráig tartanak nyitva.

Áraik megfelelnek a minőségüknek, de mégis baráti, kedvezőbb áron dolgoznak.

Kiszállításuk is van Kalocsára és  a környékre, Kalocsára száz forint címenként, vidékre negyven forint kilométerenként szállítási díjuk.

Viszont aki tényleg felüdülni vágyik, és kedvesével, párjával, vagy családjával esetleg baráti társaságban elötleni az időt, annak javaslom, hogy személyes látogassa meg az E.T. Pizzériát és Szendvicsbárt Kalocsán!

 

Jó étvágyat kívánok mindenkinek,

 aki a Kalocsai E:T Pizzériába és Szendvicsbárba  ellátogat,

 vagy az étteremből  rendel!

+Erősségek

FINOM ÉS MINŐSÉGI ÉTELEK, ROMANTIKÁZÁSRA ALKALMAS HELY

-Hátrányok

NÉHA KICSIT ZAJOS

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments