DUNAFÖLDVÁR

Egyik közel eső hely régi lakóhelyemhez és melleleg kedvenc gyermekkori fürdőm helye is Dunaföldvár.  A város az ország közepén, a Mezőföld keleti szélén található, a Duna jobb partján, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.Fontos közúti csomópont. Végighalad rajta észak-déli irányban a 6-os főút, amelyből itt ágazik ki Kaposvár-Nagykanizsa felé a 61-es főút és itt torkollik bele Kecskemét felől az 52-es főút; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel. Néhány fontosabb alsóbbrendű út is érinti a város területét, Solt és Dunaföldvár között is vezet ilyen út, de ilyen például a 6228-as út, mely Mezőfalván és Sárosdon át Seregélyesig vezet, tehát székesfehérvár felé is biztosított a közlekedés. Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető a város, de 2009-ben a vonal Mezőfalva és Paks közötti szakaszán megszűnt a személyszállítás. Korábban Solttal is összekötötte egy vasútvonal (Dunaföldvár–Solt-vasútvonal), ennek azonban már a vágányait is felszedték, helyükön 2015-ben kerékpárút létesült. A kis BZ vonatok jártak itt, a kis piros egy vagonos BZ vonatok, Dunaföldvár és Solt között, viszont Soltról autóbusszal a mai napig könnyen megközelíthető helységről, városról van szó, mely már Tolna megyéhez tartozik (Solt még Bács-Kiskun megye része.)

Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi oklevél Monasterium de Felduar formában, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított. Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.

A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlija Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük. A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést. A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett. 1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt – ún. szerződést (contractus) adott ki, amely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól.[7] Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.

A huszadik században a századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza (községháza), a régi emeletesre való átépítésével. 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén áll). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.  A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a községben: az 1884-ben épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt. Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél. Az előző században a 40-et is elérte a vízimalmok száma. Az 1944-ben megrongálódott utolsó vízimalom Paksnál akadt meg, tulajdonosa Bukovits Ferenc volt.

1950-től elkezdték a városházának díszeitől történő megfosztását. Durva kőporos vakolattal látták el, több vakolattagozatot levéstek, a címer helyére vörös csillag, a saroklámpa helyére hangszóró került.[10] Az 1952-ben megnyílt Magyar László Gimnázium a feloszlatott ferences rend államosított rendházának épületében kapott helyet. 1949 novemberében határozat született az országos jelentőségű nagyberuházás, a Sztálin Vasmű, későbbi nevén Dunai Vasmű létesítéséről a közeli Dunapentelén. Sztálinváros (ma Dunaújváros) építkezéseire és a vasműbe földváriak százai jártak át dolgozni. Dunaföldváron a kendergyár mellett pozdorjalemez-gyár, néhány kisipari termelő szövetkezet és a helyi ellátást biztosító élelmiszeripari vállalat alakult. Később újabb üzemek létesültek (Oxigén- és Dissousgáz Vállalat, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) helyi részlege, faipari-, gumiipari szövetkezet). A már korábban létrehozott mezőgazdasági szövetkezet mellé az 1960-as erőltetett kampány eredményeként további három alakult. 1969-től zajlott a vízhálózat kialakítása, az egymillió literes víztározó építése. Kenyérgyár létesült, 1969-ben megnyílt az áruház. 1970-ben befejeződött a villamosítás, ugyanebben az évben a település nagyközségi címet kapott,[11] 1989. március 1-jén pedig várossá nyilvánították. A rendszerváltás egyik első jeleként kiürítették az itteni szovjet laktanyát, leszerelték a föld–levegő rakétabázist, 1990. április 22. és május 14. között a szovjet csapatok elhagyták Dunaföldvárt. A felújított épületekben több száz fiatal család lelt otthonra. Szintén a város határában volt a Magyar Néphadsereg 104. Honi Légvédelmi Rakétaezred 3. Honi Légvédelmi Tüzér/Rakétaosztálya is Dunaújváros, illetve Paks oltalmazására. A gőzmalom 1918-tól részvénytársaságként működött, majd 1949-ben államosították, a rendszerváltás után privatizálták. A város északi határában fekvő kendergyár azonban a privatizáció során nem talált gazdára, 1991-ben bezárt, azóta állapota jelentősen leromlott. 1998-ban teljesen felújították a városházát. Helyreállítottak az 1950-ben levésett homlokzati díszeket, a cementes helyett terranova lábazatot kapott az épület, 2000-ben helyreállították az udvari szárnyakat, 2004-ben pedig az épület kis tornyára új óralap került fel. A Duna-híd nagyjavítása során a rajta átvezető Dunaföldvár-Solt vasútvonalat 2000-ben végleg felszámolták. Az 1979 óta már csak teherforgalmi célokat szolgáló pályát felszedték, az úttest a hídon aszfaltburkolatot kapott, a régi pályatest további részének helyén a városközpontot elkerülő utat alakítottak ki. A Pusztaszabolcs-Dunaújváros-Paks vasútvonalon a közlekedés megszűnt, a Paksi Atomerőmű ellátása miatt esetenként forgalmat bonyolít.

A mai belváros néhány belső utcájából a 19. század második felére kiszorult a parasztság, a belvárosban így kisvárosias, az utcára merőleges szárnnyal rendelkező házak épültek. Többségüket eredetileg tükörablakok, kettős hódfarkú cserépfedés, falazott tégla kerítés és kémények, vakolatdíszek jellemezték. A későbbi felújítások során ezek az épületek sokat veszítettek rangjukból, a fedést gyakran cserélték más formájú cserépre vagy palára. Jellemző a belvárosi polgári házakra a padlástér szellőzésének a térdfalba vájt lyukakkal való biztosítása, amelyekbe több helyen (például Petőfi utca 6., Kossuth Lajos utca 5.) kerámiafigurákat tettek.

A külsőbb területeken csak a kockaházak megjelenésével indult bomlásnak a fésűs, falusias utcakép, amelynek nyomait a belvárosban (pl. Sóház utca) láthatjuk. A parasztházakra jellemzőek voltak a tükörablakok (általában kettő a homlokzaton), a hódfarkú cserép-, bádog- vagy nádfedés, az utcavonalon álló nyári konyha vagy sütőház, az ácsolt kapuk és az udvarban álló mezőgazdasági melléképületek (pl. csűr).

Nevezetességei a Csonka torony, melyben fürdőzéseim során sokszor megfordultam gyermekkoromban, a vármúzeum és várudvar, melyben egy állásinterjúm során jártam. De kifejezetten szépek templomai is, mind a Református, mind a római Katolikus Temploma. Kiemelkedő szépségű Szent Ilona temploma, melyet a helyiek Öreg templomnak neveznek. Ezen felül a lösz hegy tetején található egy kápolna is, melyet ha  a helyszínen járunk mindenképpen érdemes megtekinteni.  Ezenfelül, ha nyáron kikapcsolódásra, kis lazításra vágyunk, látogassunk el a strand és gyógyfürdőbe is, ahol különböző wellness szolgáltatásokban lehet részünk. Gyermekkorom kiemelkedő jelentőségű helyszíne volt, sok szép emlékem kötődik ide.

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

Tetszik

+1

Szabálysértés bejelentése