Cuki, erőteljes, határozott, makacs kutyus

Az akiták eredetileg (az 1600-as években) vadászkutyák voltak, de sajnos Japán is elérte a kutyaviadalok rossz szokása és az ősi kutyáikat erősebb testalkatú fajtákkal kezdték keresztezni, a viadalokon elérhető nagyobb győzelem reményében. Ezáltal az eredetileg spicc jellegű kutya inkább erősebb masztiff típusúvá vált. A fajta megmentése érdekében 1931-ben nemzeti kinccsé nyilvánították (a japán-eredeti típust) és nem is engedték az országból kivinni azt.

Ennek ellenére 1937-ben az amerikai Helen Keller hivatalosan kapott ajándékba két akitát és ők lettek az első egyedek az Egyesült Államokban, ebből az “újjászületett” kutyafajtából (erősebb masztiff típus). A következő fontos állomás a II. világháború volt, ami egyrészt rendkívül sok japán akita pusztulását hozta, másrészt egyre több amerikai ismerte meg ezt a fajtát és vitte haza magának a háború után. Az amerikaikra az USA-ban már természetesen nem vonatkoztak a japán előírások, így a fajta ismét komoly átalakuláson ment át. Erősebb, masszívabb, nagyobb lett, japán elődjéhez képest. A színek és minták is elfogadottá váltak (pl. a fekete maszk).

Megszületett az Amerikai akita kutya, melyet akkor még hivatalosan nem ismert el senki sem külön fajtaként. A japánoknak viszont – érthető módon – egyre kényelmetlenebbé vált, hogy az ő nemzeti kutyájuk egy változata ennyire népszerű lett, ezért 1998-ban kettéválasztották a két fajtát. A japán típus maradt az akita (inu), míg az amerikai típust” Nagy japán kutyának” nevezték el és nem sokkal később hivatalosan is elismert fajta lett. Az amerikai fajta klubot (Akita Club of America, ACA) 1956-ban alapították. Az Amerikai Ebtenyésztők Egyesülete (American Kennel Club, AKC) 1972 októberében ismerte el hivatalosan a fajtát, vette fel a tenyészpéldányok listáját és kezdte el megszervezni a tenyésztőknek oly fontos megjelenési és megmérettetési lehetőség, a kiállítások egész sorát. Az AKC és japán megfelelője, a JKC (Japanese Kennel Club), ebben az időben még nem rendelkezett kétoldalú egyezményekkel egymás pedigré-rendszerének elismerésével kapcsolatban, így nem nyílt lehetőség arra, hogy japán vérvonallal frissítsék az amerikai állományt. Ennek következtében az amerikai és japán egyedek között jelentős eltérések alakultak ki. Ősi otthonuktól elzárva tulajdonképpen egyedi, csak az Egyesült Államokra jellemző fajtává alakultak.

Ez a fajta nem való mindenkinek! Kis mackó kinézete miatt, könnyen szerelembe eshetünk vele, ám meglepődve tapasztalhatjuk , hogy a „cuki„ külső, egy erőteljes, határozott, makacs természetet takar. Tapasztalatlan gazdiknak nem ajánlott, első kutyaként. Kimondottan azoknak ajánlott akik átmenetet keresnek a munkakutya és a családi kedvenc „kanapé„ kutyák között. Rendkívül jó házőrzők és könnyen tanítható, motiválható fajta. Idegenekkel a gazda jelenlétében visszafogottak, inkább kimértek, de nem agresszívak. A gazda nélkül ne próbáljunk belépni a területére! Egy gazdás, de a családtagokat feltétel nélkül elfogadja. Nevelése határozottságot és következetességet igényel. A nem megfelelően, nem körültekintően nevelt kutya könnyen veszélyessé válhat, a hozzá nem értők kezében. A tévhitekkel ellentétben, falkában is tökéletesen tartható. Vadászösztöne miatt, csak olyan helyre ajánljuk ahol nem fordulnak elő háztáji állatok. Ha együtt élsz egy ilyen kutyával, saját személyi testőrrel élsz és mindig biztonságban tudhatod magad és a családodat!!

Buksika

Ajánlom

Tetszik

+2

Szabálysértés bejelentése