BÁCS-KISKUN MEGYE, BAJA - vélemény

Átlag: 5 (1 szavazat)

Kategória: Országok

Közzétéve 2023 január, 24 - 14:14

BÁCS-KISKUN MEGYE- BAJA

Felhasználási tapasztalat:: fél év, vagy több
Ár : 3500 Forint

BAJA

Baja megyei jogú város Magyarország déli részén, a Duna bal partján fekszik, kalocsától elég könnyen elérhető mind  tömegközlekedéssel, mind autós, motoros közlekedéssel. Elég nagy város, elég színes élettel. Mi exemmel sokszor jártunk itt úgy ügyintézni, mint kikapcsolódni, szórakozni, kirándulni a Gemenci erődben. A Gemenci erdőben ősszel szarvasbőgést is lehet hallani, hallgatni és megfelelő óvintézkedések és óvatosság mellett az állatok, szarvasok is megfigyelhetőek. Tehát Baja megyei jogú város Bács-Kiskun megyében fekszik, Bács-Kiskun vármegye második legnagyobb települése, a Bajai járás központja. Jelentős kikötőváros és közlekedési csomópont. Gazdasági, kulturális, oktatási élete gazdag.

A Mohácsi-szigettel szemben, Budapesttől százhatvan kilométerre délre fekszik, a Duna bal oldalán. Három nagy tájegység, a Duna-ártér, a Kiskunsági homokhátság és a Felső-bácskai löszhát találkozásánál épült. Hazánkban a legfontosabb déli átkelőhely a Dunán. A Duna bal oldali mellékága a Sugovica, baja város fő folyója, csatornája. baja város szomszédos települései észak felől Érsekcsanád, kelet felől Csávoly és Felsőszentiván, délkelet felől Bácsbokod, dél felől Vaskút és Bátmonostor, dél-délnyugat felől Szeremle, délnyugat felől Báta, nyugat felől pedig Pörböly; utóbbi kettő már a Duna túlsó partján fekszik.

Baja mai területe már az őskorban lakott hely volt, és a vaskort leszámítva folyamatosan az is maradt; a régészeti feltárások újkőkorszaki, bronzkori és népvándorláskori (szarmata) leleteket találtak. A 6. századtól avarok lakták a területet. A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált. Első írásos említése 1323-ból származik. Egyszóval baja régóta bír megyei városi ranggal, még régebb ót ameghatározó jelentőséggel. A mai lakosok, környékbeli falvak lakói számára i skiemelkedő jelentőséggel bír, mind üzleti, mind oktatási illetve kultúrális és orvosi, kórházi ellátási jelentősége szempontjából is.

Baja történelme során mindig középváros volt, a legnagyobb népességét 1988-ban érte el, amely 40 497 fő volt. Baja városában található Sugovicai kikötő fontos dunai kikötő. Évszázadokig vezető szerepe volt a térségi termény-, állat- és borkereskedelemben. Vályi András országleírásában Baja mezővárost úgy jellemezte, melynek lakói „leginkább búzával, és egyéb hazánkbéli termésekkel való kereskedésből élnek. Baja város lakói tehár gabonával, baranyai borokkal, sárközi tűzifával, gyapjúval, bőrrel kereskednek. A városban a komáromi fakereskedők nagy rakhellyel rendelkeznek. A kézműves mesterek közül legnagyobb számban a csizmadiák, szűcsök, bocskorosok és szűrszabók vannak. Bár kézmű- és malomipara jelentős volt, az igazi ipari fejlődése a 19. század végén indult meg, amikor számos ipari üzem létesült itt. (Többek között a Mogyis is) Megyeszékhely státuszának elvesztésével fejlődése is visszaesett, ismételt fellendülése az 1970-es évek fejlesztései nyomán kezdődött. Az 1990-es évek, a gazdasági szerkezet átalakítása kedvezőtlenül érintette, amely a mai napig érezteti hatását. Ma is léteznek itt feldolgozóipari üzemek, főként a malomipar, bőripar, posztóipar, faipar és építőipar területén, de élelmiszeripara is jelentős.

Baja közlekedésére jellemző, hogy Budapestről is könnyen megközelíthető, óránként járnak a buszok a Népligetből Bajára. Közúton Budapest felől az 51-es, Kecskemétről az 54-es, Szeged és Bátaszék felől pedig az 55-ös számú főúton közelíthető meg. A lakott terület tehermentesítését szolgálják az 511-es és az 551-es főutak. Az 55-ös főút Duna-hídja (Türr István híd) 1909-ben épült. A város területét érintő mellékutak közül legfontosabb az 5501-es út, ez köti össze Bácsalmáson át Tompa és Kelebia térségével. Vaskúttal és annak délebbi szomszédaival az 5506-os út, Szeremlével az 51 144-es számú mellékút kapcsolja össze. Vasúti forgalma i skiemelekdő, Baja vasútállomás és Baja-Dunafürdő megállóhely a Kiskunhalast Bátaszékkel összekötő egyvágányú, villamosítatlan, 154-es számú Bátaszék–Baja–Kiskunhalas-vasútvonalon érhető el. A Baja–Regőce-Zombor-vasútvonal és a Baja–Bezdán–Zombor-vasútvonal magyarországi szakaszainak (Baja–Gara illetve Baja–Hercegszántó) megszüntetését az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció rendelte el. A települést régebben közvetlen vonal kötötte össze Szabadkával, ez volt a Szabadka–Baja-vasútvonal, ami jelenleg nagy részben a 154-es vasúti mező része, az eredeti pálya Bácsalmástól Csikériáig megvan, de már járhatatlan.

Haózási is kiemelkedő jelentőséggel bír, amelyre jellemző, hogy a Bajai Országos Közforgalmú Kikötő Magyarország második legjelentősebb kikötője a Duna-Majna-Rajna víziút-rendszeren. A kikötő a Duna bal partján, az 1479+140 és az 1480+900 folyamkilométer között található.

Baja helyi tömegközlekedését 2019-től a Volánbusz látja el. A helyi autóbuszvonalak mindegyike a városközpont mellett fekvő Déri Frigyes sétányon kialakított autóbusz-végállomásról indul. 2022-től a helyi járat díjmentes.

Baja oktatási és dfiákélete kiemelkedő, hiszen Baján több középiskola és egy főiskola illetve egy egyetem is folytat oktatási tevékenységet. legjellemzőbb, leghíresebb  iskolái az Eötvös József Főiskola, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

Baja nevezetességei a teljesség igénye nélkül:

A Szentháromság tér, előtérben a Szentháromság-szoborral, háttérben a városházával

A Szentháromság tér a Sugovica folyóval, a Városházával és a Szentháromság-szoborral

Városháza

Türr István Múzeum: Észak-Bácska, az egykori Bács-Bodrog vármegye északi részének tájmúzeuma, elsősorban e terület muzeális értékeit gyűjti, dolgozza fel és mutatja be a látogatóknak.[30]

Nagy István Képtár

Kálvária-kápolna

Bajai zsinagóga: A Városi Könyvtár a város egyik legszebb műemlék épülete, az 1845-ben épült késő klasszicista zsinagógában, valamint a mellette lévő egykori zsidó óvoda-iskolában működik. Az eredeti állapotra a ’80-as évek eleji felújításkor kiemelt figyelmet fordítottak, így a belső tér-és a kettős galériarendszer is megmaradt régi formájában. A Zsinagóga beépített rituális tárgyait, például az előcsarnok kézmosóját, a díszes perselyt, a mizrah-emelvényt mellvédrácsozatával együtt, valamint a tóraszekrényt is gondosan helyreállították. A frigyszekrényben néhány eredeti kegytárgyat is őriznek, pl. tóra-tekercseket, hanuka-gyertyatartót, imakönyveket.[31]

Éber Emlékház – Galéria

Bunyevác Tájház

Bagolyvár- Miskolczy Ferenc emlékház: Baja szívében, a Szentháromság tér alatt, a Sugovica – magas-parton áll az 1930-as évektől Bagolyvárként közismert bauhaus épület, mely egykor Miskolczy Ferenc (1899–1994) festőművész otthonaként szolgált. A kiállítóhely az 1920–1990 közötti időszak baja várostörténeti, művészettörténeti korszakainak helyi sajátosságait, a Bácska polgárváros hétköznapjait mutatja be.[30]

Bácskai Kultúrpalota

Deák Ferenc Zsilip – Zsilipmúzeum

Baja természeti értékei is kiemelkedőek, hiszen Baja határában – a Duna túlpartján – terül el a vadregényes Gemenci erdő. A terület a Duna-Dráva Nemzeti Park része, azaz természetvédelmi oltalom alatt áll. Európa legnagyobb ártéri erdeje egyedülálló értékekkel, gazdag növényvilággal, változatos és különleges állatállománnyal büszkélkedhet. Itt fészkel például a ritka fekete gólya. A páratlan fekvésű város és környéke valósággal hívogat a természetbe, az ott eltöltendő szabadidős programokra, erdei sétákat, kerékpártúrákat lehet tenni, a számos vízfelület pedig valódi horgászparadicsom. Nyáron a Duna, valamint a Baja belvárosában kanyargó Sugovica csábít vízi sportok élvezetére, evezésre, kajakozásra, úszásra és napozásra. Mi számtalanszor jártunk exemmel baján turisztikai célzattal, csupán egy kisebb sétától kezdve egészen a nagyobb túrákig.

Mindenkinek aki eljut Bács-Kiskun megyébe, vagy egyáltalán érdekli a természetjárás és a kultúra, 

Azon személyeknek ajánlom Baja város meglátogatását, felkeresését!

Vigyázzon, NEM fog csalódni!!!

Vigyázzon, könnyen bele lehet szeretni Baja városába!

+Erősségek

GYÖNYÖRŰ, KULTÚRÁBAN É STERMÉSZETI ÉRTÉKEKBEN GAZDAG

-Hátrányok

NINCS

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments