Közzétéve 2023 június, 14 - 14:14

Az orgona – a tavasz virága.

Felhasználási tapasztalat:: fél év, vagy több

A kertünkben van két orgonabokor – fehér és lila orgona, szépséges virágaival. És ennek a szép tavaszi virágnak ott kell lenni minden kertben, szépsége, illata, gyógyhatása, ehető virágja miatt.

Az orgona a Balkán félszigetről származik.

Különböző fajták közül választhatunk, és nagyon sok színváltozata van. Nálunk a fehér és a lila orgona virágzik májusban. Anyák napján, ballagásokon mindenki találkozhatott velük gyermekkorában. Faként is nagyon szép – 3-7 méter magasra is megnőnek, de nyíratlan sövény is ültethető belőle. Ha sövényt telepítünk, arra figyeljünk, hogy a csemeték közötti távolság 60-80 cm legyen. Virágai akár 20-25 cm hosszúak, szívalakú levelei átellenesen állnak.

Az orgona ültetési ideje március és november közé esik, tehát gyakorlatilag a fagyokon kívül bármikor sort keríthetünk rá. Az orgona tápanyagigényének megfelelően szórjunk a gödör aljába szerves trágyát, majd arra egy kis földet.

Gondozása során a frissen telepített orgonáról kezdetben távolítsuk el a virágokat és az első néhány év során az elvirágzott hajtásokat, terméseket is vágjuk le – ezzel segítve, hogy a leggyorsabban meg erősödjön a kertünkben. A gyenge vesszőket, ágakat a tél folyamán metsszük ki. A fölkopaszodott, idős növényeket fiatalíthatjuk – télen erősen vágjuk vissza – azonban ebben az esetben az évi hajtás elmarad.

Az orgona kártevői tipikusan a levélaknázó moly, levél foltosságot okozó gombák és emellett baktériumos betegségek is. Figyeljünk rá, és idejében kezeljük le – mielőtt még a kórokozók elszaporodnának a növényünkön.

Az orgona gyógyhatásáról még keveset hallottunk, de a levele és a virága is olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek gyógyító hatásúak. A levele influenza, megfázás ellen lehet gyógyír, az orgonarügyből készített tinktúra segíthet ízületi gyulladás esetén. Az orgona virágából készített tinktúra, illetve kenőcs jól használható szintén ízületi gyulladásra, zúzódásra. A teája élettani hatása miatt jó a megfázásra. Az orgonavirág az ehető virágok közé tartozik, ezért összeállíthatunk belőle salátát, készíthetünk szörpöt /a bodzaszörp receptje alapján/, lekvárt, dzsemet, szirupot is. Az orgonaméz és az orgona illóolaja egy külön fantasztikus esszenciája az orgonának, de ez a természetes parfümök alap illata is.

Ne felejtsünk el a kertünkből májusban szedni egy csokorra való orgonát a vázánkba!

+Erősségek

Szépsége, illata, gyógyhatása.

Jessyke

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments