Diófából készíthető bútor, terméséből sütemény

A közönséges dió, azaz a diófa a magyarok nemzeti fája. Perzsiából származik, de nálunk már az ókor óta termesztik. A diófa 20méternyi magasságot is elérő fa. Kérge szürke, repedezett, fája kemény és barna színű. Levelei páratlanul szárnyasak. Virágai igénytelenek, aprók, zöldek és egylakiak, azaz külön hím és külön női virágok vannak egyazon fán. A  virágok lelógó barkákat képeznek, a nőiek pedig 2-3-ával állanak az ezidei hajtások tetején. A virágból csonthéjas termés keletkezik, mely olajban bővelkedő magot tartalmaz.

A diófa májusban, kizöldüléskor, a levélzet teljes kifejlődése előtt virágzik. A levele, valamint minden zöld része kellemes erős, hódító illatú és csípős összehúzó keserű fanyar ízű. Szárítva úgy az íze, mint a szaga elenyészik. Sajnos hazánkban is elterjedt kártevője a burokfúró légy, mely tönkreteszi a termést.

Levele frissen, valamint szárítva vértisztító teául szolgál, melyet mirigybetegségek és görvélykór ellen szoktak használni. Azonkívül borogatásra, mosásra, lábvíznek és hajnövés fokozására is használják a diófalevél teát. A termés zöld héjának nedve a levegőn megfeketedik. Belőle, úgy mint a kérgéből is szép tartós barna festéket készítenek. A termés héja azelőtt hajfestésre szolgált, mostanában pedig féregűzőszer. Az éretlen termést cukorba befőzve és pálinkába téve gyomorerősítőül használják. Érett magja sok olajat tartalmaz, mely előbb zöld, utóbb halovány sárga színű, szagtalan és kellemes ízű. A dióolajat bőrbetegségek gyógyítására használjuk, a festészetben pedig azért fontos, mert gyorsan szárad.

Levelét, teljes kifejlődése előtt júniusban kell szedni, azután hirtelen meg kell szárítani. A napon szárítsuk, hogy meg ne barnuljanak. Naponta át kell mozgatni, forgatni, hogy egyenletesen száradjon ki. Gondatlan kezelés mellett gyorsan megfeketedik. Szárítás során elveszti balzsamás szagát és fanyar ízét, ahelyett inkább zamatos, karcos ízt kap. Termését is gyűjtjük, az éretlent júliusban kell szedni. Az éretlen termést befőzésre és likőrkészítésre használják, érett termését magában vagy süteményekben esszük.

A papírhéjú milotai diófajtát a 19. században az angol tőzsdén is jegyezték. Dr. Szentiványi Péter nemesítő szelektálta az M10-es fajtajelű dió fáját. Ez a fajta 1963 óta szerepel a nemzeti fajtajegyzékben. Szeptember végén érő gömb alakú diónak héja sima, átlagos átmérője 35 mm, színe sárgásbarna, a bél pedig világossárga színű.

A dióval szemben elvárás, hogy hosszú ideig eltartható legyen. A száraz héjas dió esetében különböző értékmérő tényezőket vesznek figyelmebe annak minősítéséhez pl. a termés átmerője, a térfogata a héjvastagsága, törhetősége, bélaránya.

Buksika

Ajánlom

Tetszik

+1

Szabálysértés bejelentése