Közzétéve 2023 január, 11 - 6:06

HORTY-KASTÉLY, KENDERES

Felhasználási tapasztalat:: párszor
Ár : 2500 Forint

KENDERESI HORTY KASTÉLY

Horty Miklós, méltán híres hadvezérünk és politikusunk, kapitányunk kastélya, és sírja Kenderes városában található, Jász-Nagykun-Szolnok megye szívében.

Többször jártunk itt párommal, kedvesemmel, élettársammal az elmúlt két évben, amióta ezen a környéken lakom. Gyönyörű, kimondottan történelmi

helyről, építményről van szó a kastély és a síremlék esetében is.

A Horthy család lakóhelyén, Kenderesen találjuk a híres magyar kormányzó által is lakott Horthy-kastélyt, amely ma kollégiumként üzemel.

Horthy-kastély történetének lényege, hogy a köznemesi származású Horthy család, a 19. század közepén került a Szabolcs megyei Ramocsaházáról Kenderesre.

1857. október 30.-án Horthy István (a későbbi kormányzó, Horthy Miklós édesapja) Aki 1830-ban született, és 1904-ban hunyt el, feleségül vette Halasy József

kenderesi birtokos lányát, dévaványai Halasy Paulát, és édesanyjának, Puky Amáliának örökségére, a négyszáz katasztrális hold szántóból, valamint ötven hold

rétből álló kakati birtokra költözött.

Az eredetileg földszintes kastélyt az 1800-as évek első harmadában Halasy Károly, építtette fel, késő barokk stílusban. Győry Lajos, Kenderes néhai tudós

lelkipásztora szerint azonban a 18. század derekán a Károlyi grófok udvarháza állt ezen a helyen, és a kúriát Halasy alispán csak kibővíttette.

A kastély építészeti érdekessége, hogy a késő barokk stílust egy korábbi irányzat, a bécsi barokk jegyeivel egészítették ki. Ez az átépítés Horthy Miklósnénak

volt köszönhető, akinek a család bécsi tartózkodásának idején a Mária Terézia-kori, gyönyörű barokk épületek nagyon megnyerték a tetszését.

Az 1919. nyarán vívott harcok során, amikor a magyar Vörös Hadsereg a községet a románoktól átmenetileg visszafoglalta, ekkor a kastély súlyosan megrongálódott.

1922-ben a tetőzetet állították helyre, majd 1925-ben Kalin Ferenc tervei szerint az egész épületet átépítették. A földszintet dohányzóval és az előtte kialakított terasszal,

a két oldalszárnyat a bejárat felőli oldalon négyoszlopos tornáccal, a főszárnyat pedig íves kocsi-aláhajtóval toldották meg. Jelentősen megváltozott az épület belső beosztása is.

A közfalakat áthelyezték, a főszárnyra emeletet húztak, a padláson pedig manzárdszobákat alakítottak ki. Az új lakószobákkal alkalmassá tették a kastélyt vendégek fogadására

és elhelyezésére, mivel 1944 előtt a miniszterek, tábornokok, külföldi államférfiak és diplomaták, akik a nyári időszakban gyakran megfordultak a kenderesi birtokon.

1944 októberében a Horthy családot a németek elvitték. Ezután a kastélyban lévő értékeket széthordták és megpróbálták az épületet tönkretenni.

A bútorokat elhordták, a csodálatos könyveket és megmaradt tárgyakat máglyára hordták és elégették. Később az épületet magtárnak használták, illetve lovakat tartottak benne.

1950-ben iskolát létesítettek itt. Először hat hetes traktoros képzést indítottak itt, majd később mezőgazdasági szakiskolát létesítettek. Pár helyiséget többek között a pipázót,

ami eredeti állapotában megmaradt, emlékszobaként tartják fenn, amelyben a látogatók képeket láthatnak a régi idők kastélyáról, illetve Horty Miklósról is.

A kastélyhoz közvetlenül tíz holdnyi föld tartozott, ez főként nagy parkból állt, illetve zöldségeskert, gyümölcsös volt itt található. A park végében halastó volt kialakítva.

Csodálatos hely, mely  a mai napig megőrizte szépségét és történelmi nagyságát. Igaz ma már mezőgazdasági iskola működik termeiben, de a hőst, az igazi, hamisíthatatlan kapitányt

soha nem feledjük, amíg élnek, léteznek magyarok!

+Erősségek

TÖRTÉNELMI, NEVES, NEMES, HÍRES

-Hátrányok

NINCS

Kollár Alíz Margit

Ajánlom

0

Szabálysértés bejelentése

Minden hozzászólás

Értesítés a
0 Legyél az első, aki hozzászól
Inline Feedbacks
View all comments