Csodálatos receptek a XV. századból

Bartholomaeus: Platina reneszánsz receptjei az első nyomtatott szakácskönyv volt. Bartholomaeus Platina (1421-1481) között élt és latin nyelven alkotó olasz történész, esszéista, gasztronómus, író volt. Kalandos élete során volt besorozott katona, házitanító hercegi udvarokban, bíborosi titkár, könyvtáros, levéltáros, II. Piusz pápa tanácsadója, II. Pál pápa foglya az Angyalvárban, illetve összeesküvés vádjával is bebörtönözték. Ő írta meg Mantua városa és Gonzanga család históriáját, a pápák történetét, a kiadott moralizáló traktárusokat, dialógusokat a hami és és igaz javakról, a tökéletes állampolgárról vagy éppen röpiratokat szerelmi kalandozások ellen. Azt tartotta, hogy nem ferde ízlésüek azok, akik pávát és hasonló szárnyasokat esznek, mert ezekből a madarakból ínycsiklandóbb fogások készülnek, csak éppen ezek az ételek a királyok és hercegek asztalára illenek, nem az alacsony sorú és kispénzú emberek eledele.

Ez a reneszánsz szakácskönyv, amely az első nyomtatott szakácskönyv volt egy fantasztikus gasztrónomiai szakmunka. Kiváló olvasmány, olykor irodalomba forduló szövegei emelik a hatást. Minden receptjével üzen az olvasónak, hogy „Jogotok van az e világi örömökhöz!”

A nyugati gasztrokultúra egyik legfontosabb művének tartják. A könyvkorszak hajnalán, nem sokkal a Gutengerg-féle Biblia után nyomtatták ki először, de magyarul 557 évet kellett várnunk, hogy végre kézbe vehessük és olvashassuk. A könyv magyarra fordítójának nagy nehézségei voltak, mert a szövegnek nem volt még modern latin kiadása és a tengerentúlról rendelt fakszmile kiadásból alapján kezdett el dolgozni. Platina idejében nagyon más volt a nyomtatott szöveg kinézetre is, mint manapság. A korabeli nyomdászok előszeretettel alkalmazták az úgynevezett ligatúrákat, azaz ikerbetűket, amikor is egy vagy több betűt helyspórolás céljából összevontak. Az első kihívás a fordító számára azt volt, hogy megtanulja olvasni a szöveget. De ez volt számára a kisebbik baj, a nagyobbik pedig, hogy a közép- és felsőoktatásban megszerzett latintudás nem készítette őt fel a reneszánszkori szakácskönyv szókincsének értelmezésére. Végül pedig szembesülnie kellett azzal, hogy Platina nem az anyanyelvén írt, hisz már az ő idejében sem élt egyetlen latin anyanyelvű lélek sem. Azt is el lehet mondani Platináról, hogy legfeljebb műkedvelő gasztronómus volt és semmiképpen nem nevezhető szakácsnak. Például a Halak főzéséről című fejezetében bevallja, hogy fogalma nincs azon halak nevéről, amikről ír. Ezért ő új nevekkel illette azokat, hogy olvasóit teljes gyönyörben tudja részesíteni. Amúgy nagyon izgalmas szövegei vannak Platinának. A korabeli pápák, bíborosok, oligarchiák kulináris szokásai is kiderülnek a könyvből. De természetesen ma is elkészíthető recepteket is tartalmaz a könyv. A saláták receptjeit olvasva számomra az derült ki, hogy lényegükben tekintve alig változtak a reneszánsz óta. Emberi fogyasztásra alkalmas zöld, olívaolaj, borecet, só, esetleg még friss felaprított fűszernövények, kaviár vagy a mortadella sem ment át nagy átalakulásokon.

Csak ajánlani tudom a könyvet és bátran készítsetek a receptjeiből ételeket, én kipróbáltam és ízlett.

Buksika

Ajánlom

Tetszik

+2

Szabálysértés bejelentése