Közzétéve 2023 január, 24 - 14:14
Bibliai történet!
Ár : 500 Forint
Vonalkód: 14936
Egy bibliai történet, amiről most irnok!
A MAGVETŐ!
Miről is szól ez?Nagyon röviden, lényegre törően, érthetően, könnyen megjegyezhetően próbálom ismertetni.
A magvető tarisznyája amint a bevezető kép is mutatja,mire szolgált?
A magvető tarisznyája az amiben a magvető vitte a magvakat,ebbe meritette a markát,és szórta jobb-és balfelé a magvakat, amint a földeket járta.Némi magveszteség mindig volt,ahogyan Jézus példabeszédéből megtudjuk.
Bárhol járt is Jézus,nagx tömeg követte.Egy nap a Genezáreti-tó partján oly sokan gyúltek össze tanitásait hallgatni, hogy csónakra szállt, kievezett a tóra, és onnan szólt a parton állókhoz.
Akkor mondta el a magvetőről szóló példázatát.
A magvető szóra a földre a magvakat,néhány szem az útfélre hullott,ezeket a madarak sebesen felcsipegették.Hasonlatos ez az emberhez, aki meghallja az igét,de nem fogadja be.A sátán ügyel rá,hogy az ilyen ember felejtse is el,amit hallott.
A magvető más magvai köves talajra hullottak.
Vékony volt ott a föld, s bár gyorsan nőtt a gabona, gyökere gyér maradt, és a nap hevétől összeaszott, a szár és a termés.
Hasonlatos ez az emberhez, aki elfogaja az úr igéjét,de nem sok ügyet vet rá, s mihelyt bajba kerül,elfordul az igaz szótól.
Más magvak bogáncs közé hullottak, s a kikelt gabonát elfolytották a tövisek.Olyan ez, mint az ember, aki a szivébe fogadja az
az igét, de a világ gondja és a gazdaság csábitásai elfojtják benne.
Sok mag azonban termékeny földbe hullott, s ezek kihajtva százszoros termést hoztak.
Olyan ez, mint sz ember, aki hallja az úr szavát, és engedelmeskedik neki.Ezek az emberek sok jót tesznek a földön, amiért elnyerik maj méltó jutalmukat.
Végül a gabonarostálásról:
Az aratás után az asszonyok átrostálták a gabonát.A rostát ferdeszügben szoritották magukhoz, és igy rázogatták, amig kihullott belőle a pelyva, törmelék és csak a gabonaszemek maradtak a rostában.
Rosta képe!
Lényeg benne van!
Csak röviden!
janosom
Ajánlom
Szabálysértés bejelentése
Minden hozzászólás